Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
611c31645e46448e62e9eea4456db3ed.jpg

Orbán: „Én készen állok."

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„Amíg itt egy maroknyi milliárdos azt csinál, amit akar, addig nem érezhetjük úgy, hogy ez az ország a miénk. Ez valaki másé, valaki más szedi a hasznait. Ahhoz, hogy az ország ismét a miénk legyen, ezt a maréknyi milliárdost vissza kell szorítani oda, ahová egyébként valók” – mondta Orbán Viktor a közrádiónak adott interjújában.

A Fidesz elnöke beszélt az elszámoltatásról is, mely a legmélyebbről feltörő népi igény. „Az emberek joggal gondolhatják, semmit sem csinálnak rosszul. Valaki más felelős a válságért: az ország vezetői” – fogalmazott a pártelnök.
 

Ha a jobboldal rest marad, vagy ha többfelé szavaz, akkor annak a vége vereség lesz, csalódás, baloldali győzelem és a „Gyurcsány–Bajnai-korszak” folytatása – mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában.

A Fidesz elnöke szerint pártja számára tizenegy hely megszerzése „óriási eredmény” lenne, ami pedig azon felül van, az az emberektől, „meg a Jóistentől érkező ajándék”. Arra a felvetésre, hogy a kutatások nagy Fidesz-győzelmet jeleznek, a pártelnök úgy reagált: a mostani mérések irreálisak, és nem szabad elhinni, amikor 60-70 százalékot mérnek a Fidesznek. „Én is más hangon, más hangerővel és más, új szavakat használva fogok beszélni június 8-án, ha van egy szoros Fidesz-győzelem, és egészen másképpen, ha a választásból egy egyértelmű és elsöprő népakaratot lehet kiolvasni” – fogalmazott az európai parlamenti (EP) választás eredményével kapcsolatban.

Orbán Viktor a közrádióban szólt a már többször említett felelősségre vonásról, elszámoltatásról, amely álláspontja szerint a legsúlyosabb kérdések egyike, a legelemibb, legmélyebbről feltörő népi igény. Az emberek joggal gondolják azt, hogy ők semmit nem csináltak rosszabbul most, mint hat-hét-nyolc-kilenc évvel ezelőtt - mondta -, valaki más a felelős a válságért: az ország vezetői. Szerinte ma az elszámoltatás ügyében mind a népakarat, mind pedig a politikai párbaj szabályai szerint megkövetelt erkölcsi alap rendelkezésre áll, csak kell hozzá egy választási győzelem, kell hozzá közakarat, hogy az emberek olyan kormányt válasszanak, amelyik ennek a népi igénynek eleget tud tenni. „Én készen állok rá, várom, hogy megszülessen a választópolgárok döntése” – jelentette ki.

Az európai uniós forrásokkal kapcsolatban a Fidesz elnöke kifejtette, ma Magyarországon nem tudják kellő gyorsasággal és eredményességgel lehívni, bevonni a magyar gazdaságba azokat a pénzeket, amelyeket az EU az ország rendelkezésére bocsát. Véleménye szerint van számos olyan, inkább presztízs jellegű, átláthatatlan nagy program például, amelyből nyugodtan lehetne a kis- és középvállalkozások irányába átcsoportosítani. Óva intett ugyanakkor attól, „hogy állandóan abban reménykedjünk, hogy majd valaki mástól kapott vagy megszerzett pénzen tudunk majd megerősödni”. Európában tisztességes módon és tartósan egy ország akkor érhet el jómódot és komoly gazdasági teljesítményt, ha a saját lábára áll, és nem Moszkvára, nem Brüsszelre, nem az IMF-re, nem a könnyűnek gondolt európai pénzekre „ácsingózik” – vélekedett, hozzátéve, hogy ha a magyarok nem bíznak magukban, és nem akarják a saját munkájukra építeni az országot, „akkor maradunk a vesztes államok között”.

Az offshore cégekről szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott, előfordul más államokban is, hogy adóparadicsomokba menekítik a vállalkozásaikat és pénzeiket gazdag emberek; azonban hogy belőlük azután miniszterelnök lesz, pénzügyminiszter, illetve jegybankelnök, „ez a civilizációs botrány” csak Magyarországon fordulhat elő. Szerinte, amíg itt egy maroknyi milliárdos azt csinál, amit akar, és nemcsak a gazdasági életben, hanem – elfoglalva egy pártot – bemegy a politikába is, és ott a közmegbízatásokat is a saját kezébe veszi; „addig nem érezhetjük úgy, hogy ez az ország a miénk. Ez valaki másé (...), valaki más használja, valaki más szedi a hasznait”. Ahhoz, hogy „az ország ismét a miénk legyen”, ezt a maréknyi milliárdost vissza kell szorítani oda, ahová egyébként valók – jelentette ki.

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén azonnal el tudnának-e indítani egy teljesen új gazdasági struktúrát, a pártelnök úgy reagált, hogy egy másik irányt meg tudnának nyitni, de ez nem jelenti azt, hogy minden rossz döntést azonnal képesek lennének orvosolni. Kifejtette: azokat a rossz intézkedéseket kell hatályon kívül helyezni, amelyek akadályozzák az országot abban, hogy a magyar gazdaság ismét lendületbe jöjjön. Tehát egy adócsökkentést középpontba állító kormány kell majd, és feladatai között az elsők a mostani kormány által végrehajtott adóemelésekkel kapcsolatosak, beleértve ebbe az ingatlanadót is, amelyet az első nap hatályon kívül kell helyezni – közölte. Hozzátette, hogy miután a gazdaság megindult, utána több figyelem, energia lesz a nyugdíjra, családtámogatásra, közszolgáltatásokra és így tovább.

Az euró bevezetésével kapcsolatos kérdésre válaszolva a Fidesz elnöke úgy fogalmazott, hogy a következő kormány gazdasági intézkedéssorának a végén meg kell jelölni a dátumot, hogy mikor csatlakozik Magyarország az eurózónához. „Azonban a magyar gazdaság mostani állapota mellett ezt a csatlakozást rövid távon, tehát egy-két év távlatában közgazdasági lehetetlenségnek, képtelenségnek gondolom” – mondta Orbán Viktor.

MR, mti, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Életmód (1) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Egészség (50) Sport (729) Vetítő (30) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Gazdaság (702) Belföld (10) Tereb (146) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Heti lámpás (310) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>