Az egészségügyi béremelés megtörtént. Januárig visszamenőleg 85 ezer egészségügyi dolgozó, 16 520 orvos és 67 978 egyéb diplomás, ápoló és egészségügyben dolgozó személy kapott fizetésemelést. Az orvosok átlagban bruttó 65 ezer forintot, az ápolók pedig 15 és 20 ezer forint körüli összegeket kaptak. Az idén a háziorvosok ebből kimaradnak.

Egyébként az egészségügyben központi béremelés utoljára 10 évvel ezelőtt, 2002-ben, a Medgyessy-féle közalkalmazotti rendezés volt, amiről utóbb kiderült, hogy folyamatosságát az önkormányzatok alig tudták biztosítani, a beígért ápolói hűségjutalomból – minden ledolgozott négy év után egyévi átlagfizetés – pusztán ígéret maradt, pedig akkor már elkezdődött az orvosok elvándorlása. A mostani béremelés fedezete részben átcsoportosításból, részben az úgynevezett chipsadóból jött össze, mintegy 30,5 milliárd forint összegben. Az MSZP előbb azt is kétségbe vonta, hogy a kormány képes előteremteni a béremelés alapját, utóbb szájhúzgálások közepette nyilatkozták, hogy a „nagy mellénnyel beharangozott béremelés” ellenére sem csökkent, sőt nőtt a fiatal orvosok és a szakápolók elvándorlása. A szaktárca ebben az ügyben nem harangozott, és nem volt mellénye.

Akinek rövid a memóriája, emlékezzék a heves csatákra, ultimátumokra orvosok, rezidensek és kormányzat között. Könnyebb dolguk lett volna, ha a Gyurcsány-kormányok kiváló egészségügyi miniszterei időben elkezdik a felzárkóztatást, mondjuk a bírók és ügyészek szintjére. Senki sem hiszi, hogy az orvoselvándorlás problémája 60 ezer pluszforintból megoldható. Ilyet állítani politikai vakság. Keserű realitás viszont, hogy az orvosi fizetések az ötvenes évek óta rendezetlenek. Közhely Rákosi ellenszenve irántuk, ezért benyomorították őket a közalkalmazotti státusba alacsony fizetésért. Ez az állapot megteremtette az egészségügy borravalóját, a hálapénzt, ami ma évi 60 és 100 milliárd forint között mozog.

Keserű beismerése a helyzetnek, hogy a szaktárca döntése értelmében az előre kikövetelt hálapénz ugyan büntetendő, de ha az intézmény igazgatója engedi, utólag elfogadható. Torz és kaotikus állapot, mert végül is ez a horribilis összeg az orvosok zsebébe vándorol, miközben a munkavállaló társadalombiztosítási járulékot fizet, így kétszer veszi meg a szolgáltatást. Kérdés, hogy sebészeken, szülészeken, belgyógyászokon kívül kik ennek a haszonélvezői? A fizetéseket nemzetközi összevetésben ötszörösére, hatszorosára kellene emelni ahhoz, hogy egy fiatal orvos ne Dubajban kezdjen évi tízmillió forintért, ingyen lakásért és más juttatásokért.

A magyar orvosképzés magas színvonalú, édes méz a kiskanálon, ezért keresnek itthonról szakembereket Németországba, Angliába, Franciaországba, Belgiumba, Ausztriába, Hollandiába, az Emirátusokba, Svédországba, Norvégiába. Nem fogorvosokat, állatorvosokat, ápolónőket, gyógytornászokat is toboroznak. Norvégiában például nincs orvosképzés, megveszik a gyógyító szakembereket. Magyarország nem kelhet versenyre sem a 6000 eurós dán fizetésekkel, sem a németországi 5-6000 euróssal, sem a kétheti orvosi munkát egymillió forint fölött honoráló Angliával, de még a szakápolók sem kapnak kevesebbet Ausztriában 300 ezer forintnál, már két hétért is. Keresnek tüdőgyógyászt, altatóorvost, sebészt, gasztroenterológust, pszichiátert, szemészt, sürgősségi betegellátó orvost, rezidenst, ortopéd szakorvost, röntgenest, patológust, reumatológust, gyermekgyógyászt. Miközben itthon 2000 orvosi állás betöltetlen, a kezdő orvosi fizetés 120 ezer, a szakorvosi 220 ezer bruttó forint. Egy frissen végzett nigériai orvos a magyar kolléga fizetésének háromszorosát kapja. Az elöregedő társadalom egyre nagyobb egészségügyi kiadásokkal küzd, az orvosi fizetések rendezését csak egy valódi biztosítási alapon működő rendszer hozhatná meg. A hangsúly a valódin van.

Seszták Ágnes - mno.hu