„Feri, ne tedd!” – fogja le Klára Gyurcsány Ferenc remegő kezét. De a volt miniszterelnök nem hagyja magát, kitépi a karját a szorításból, szinte eszelősen rántja halántékához a pisztolyt. A letartóztatására érkező rendőrök lépte már a szemlőhegyi villa alagsorából hallatszik, percek kérdése, és feltörik a dolgozószoba ajtaját.

„Feri ne tedd, nem éri meg, jobb vagy ezeknél!” – kiáltja szinte egyszerre Gréczy és Vadai, miközben Molnár a páncélt túrja át égetni valóért, egyéb hasznos holmiért.
„Bolgár már élőben?” – ereszti le egy pillanatra a fegyvert Gyurcsány.

„Igen, itt vagyunk! A demokraták közössége veled van, élőben hallgatunk, miniszterelnök úr!” – hangzik megnyugtatóan a kihangosított BlackBerryből. „Jön Vágó is szolidarítani, a Henrik és Kuncze meg szakért, Mesterházy azt mondja, kivár” – teszi hozzá hadarva a rádiós műsorvezető, majd immár az éter felé szép érthetően közli a demokraták rádiójának számlaszámát.

„Hát akkor nincs tovább, Klára, nincs tovább, fiúk! Vágjunk bele!” – sóhajt fel a volt szocialista miniszterelnök. Felesége már nem tiltakozik, fejét a kezeibe hajtja. Vadai meredten figyel, még Molnár is felhagy a pakolással. A demokraták közössége a rádiók előtt kap a szívéhez.

Nyílik az ajtó, a fegyver elsül.

S a vízipisztoly a földre hull. Szép pirosan vigyorog Magyarországra. Bele mindannyiunk arcába.

A magyar ballib szatíra folytatódik.

Félreértés ne essék, nem hiszem, hogy bármi ilyesmi történne, ha a sukorói üzelmek miatt Gyurcsányért rendőrök jönnének. A vízipisztoly színe például bizonyosan pártszínű piros-sárga-zöld és kék lenne, s Molnár sem mackózna, hanem Fejtő-összest lapozgatna. A Demokratikus Koalíció píárosai odafigyelnek a részletekre is…

De tényleg félre a tréfával. S kérem önöket, ne keressenek rosszízű áthallásokat Fletó jövője és Adrian Nastase öngyilkossági kísérlete között sem. Egy „igazi magyar demokrata” ugyanis többnyire kényelmesebben menekül a törvény elől.

Mert Nastase ennyit tett. Menekült, immár kilátástalanul. Számára – hasonlóan sok, hazáját kizsigerelendő, hűbérként használó kelet-európai politikustársához – elképzelhetetlen lehetett, hogy nemcsak bíróság elé állítják, hanem el is ítélik.

Hiszen játszott ő is többször Dimitrovot a tekintetes esküdtszék előtt, unalomig ismételgetve, hogy őt, a kicsi, aranyos szociáldemokratát csak a fránya és gonosz politikai ellen akarja elítélni. De ami fontosabb: bő két évtizedig ott voltak a jól működő politikai alkuk. Nő, pia és korrupció – ezeket egyik oldal sem bolygatja, ez legyen az elit továbbélési tabuja.

Az elmúlt hónapokban ez a rendszerváltáskori, makkos cipős gentleman’s agreement megbukott. Válság van, a pénz elfogyott, nincs min osztozkodni Romániában. Csak a győztes maradhat, nincs második helyezett, második kifizetőhely. Traian Basescu jobboldali demokratái ezért mentek-mennek most ölre az államfő kormányát megbuktató új miniszterelnök, Victor Ponta szoclibjeivel. Ezért kerülnek felszínre a „Kapitány” viselt dolgai, s ezért van plágiumügy is. Utóbbiban egyébként maga Nastase is benne van: Ponta 2003-ban, doktori disszertációjának megvédése idején államtitkár volt a Nastase-kabinetben. S ki nem találják, ki volt az irányadó vezető tanára… Hát persze, hogy maga Adrian Nastase! Jóféle úrelvtársi összetartás ez.

A volt román szocialista kormányfőt szerdán befolyással való visszaélésért ítélte el két év letöltendőre a román legfelsőbb bíróság. Jogerősen, a rendőrök azért mentek érte szerda éjszaka. A határozat indoklásában a következő volt olvasható: „Adrian Nastase személyesítette meg 2004-ben a román politikai élet korruptságát, amit a román társadalom nem tűrhet meg, az igazságszolgáltatásnak pedig határozott választ kell adnia erre a jelenségre.”

Igencsak megfontolandó mondat. Ugyanis bár kétségtelen, hogy az exkormányfő elítéléséért mindent megtettek politikai ellenlábasai, attól még az ítélet nem volt politikai. A törvény nem a politikus Nastasét, hanem a politikai bűnöző Nastasét büntette.

S ez az a pont, ahol már lehet és érdemes is áthallásokat keresni.