Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
kisz.jpg

Egységbe forraszt a KISZ

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Ez a beszéd, özönlenek továbbra is a menekültek, de legalább megvan a megoldás, az orbáni illiberalizmus megbuktatása.

Soha nem látott szellemi mélyrepülést, intellektuális nadírt váltott ki a magyar ellenzéki pártok szellemi gigászaitól a hosszúra nyúlt EU-csúcs. Persze az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem vártuk, hogy derék ellenzéki barátaink bármilyen témához is érdemlegesen, mit ne mondjak, építően szóljanak hozzá, arról már nem is beszélve, hogy nemzetközi viszonylatban a magyar érdekeket próbálják képviselni, elvégre ők is szép hazám szülöttei, de ez az egységes ellenállás, maszatolás és hazudozás meglepő. Lehet, hogy nem is volt olyan ostoba a régi mozgalmi dalszöveg: egységbe forraszt a KISZ. Most aztán forrasztott.

És ebben a nagy forrasztásban egymást múlták felül.

Egy PM-es (Párbeszéd Magyarországért) óvodás például azt javasolta, hogy pártjuk a más országokban élők szociális támogatásainak leépítése helyett inkább egységes európai minimálbért és alapjövedelmet vezetne be. Fején találta a szöget, ez az egykori szovjet megszállás miatt kb. hatvan éves európai probléma. Jó, hogy észrevette, de azért elnézném nagy lelkét, ahogy odamegy ezt előadni Merkelnek, Cameronnak, Hollandének, hagyjuk.

Aztán megszólalt Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja, aki szerint a magyar miniszterelnök döntése miatt is nehezednek a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok körülményei. Ezt az összefüggést csak egy alsó tagozatos tudja ennyire mélyrehatóan átlátni, hát át is látja.

Méltó padtársa a Jobbik is, mert szerintük Orbán Viktor miniszterelnök pálfordulást hajtott végre a menekültügyi kvóták ügyében azzal, hogy támogatta az Európai Tanács menekültek relokációjáról is szóló zárónyilatkozatát. Bár ez a kifejezés, a relokáció nem biztos, hogy világos és mindennap használt fogalom az alsós nebulók között. De lehet, hogy a Jobbik szerint igen.

Ha feljebb lépünk, a felső tagozatban a nagyreményű és mindenhez értő intellektuális LMP-t találjuk.

Szerintük Orbán Viktor miniszterelnök cserbenhagyta a külföldön dolgozó magyarokat, képtelen volt az érdekeiket képviselni és megvédeni.

Az állítólagos cserbenhagyást persze nem fejtették ki, arról nem beszélve, hogy mire volt képtelen a miniszterelnök.

De van itt még valami vérlázító. A schengeni vívmányokat, köztük a munkaerő szabad áramlását állítólag minden kisiskolás ellenzéki párt érti (nem érti), eddig az volt a baj, hogy az Orbán-rezsim elől menekülnek külföldre a magyar munkavállalók. (Hány lengyel, román, stb. dolgozik odakint, nem a saját kormánya miatt menekülve…) Most meg az az LMP baja, hogy a kormányfő nem védi az érdekeiket.

Megfájdult a fejünk, lépjünk feljebb. A szakközépiskolás Újhelyi (MSZP) azt mondja, hogy a magyar kormányfőt soha nem érdekelte igazán a kivándorolt fiatalok és családok érdeke, még a létszámukról is folyamatosan hazudik. Végre valami intellektus, végre valami objektivitás. Nem érdekelte és folyamatosan hazudik.

De Pistikám valami reményt is ébreszt, mert szerinte (elvégre EP-s képviselő) érthető, hogy a kompromisszumos döntések egy részével az európai közösség éppen az orbáni illiberális politikát és követőit akarja büntetni. Erre a megoldás azonban nem a még hangosabb különállás, hanem csakis az orbánizmus nép általi megbuktatása lehet. Az orbánizmus nép általi megbuktatása.

Ez a beszéd, özönlenek továbbra is a menekültek, de legalább megvan a megoldás, az orbáni illiberalizmus megbuktatása.

Muszáj még egyet lépnünk és ez már egyetemi szint. A Demokratikus Koalíció a vertikum csúcsa. Nem baj, hogy nem koalíció, hiszen egyedül van, az sem, hogy a gyakorlatban a legkevésbé demokratikus, hiszen egy szektapárt, tele túlfűtött, sértett és szélsőséges politikussal, nem baj, ettől ilyen utánozhatatlanok.

Molnár Csaba (EP-képviselő) professzor szerint Orbán Viktor az EU-csúcson politikai celebbé vált, aki csak plakátokon sikeres és aki alkalmatlan arra, hogy megvédje az országot.

És akkor idézzük az öszödi tanszékvezetőt is: Orbán egy gyáva plakát-celeb, akinek politikája csak a plakátokon létezik. Egy gyenge jellemű szájhős van a magyar kormány élén, aki nemhogy a magyar embereket, de még a saját álláspontját sem képes megvédeni Brüsszelben.

Próbálok emlékezni, ki a szájhős és ki a plakát-celeb. Most már nemcsak a fejem fáj, pláne, ha arra gondolok, hogy 2006-ban egy toronyház teljes felületén lógott Katus szép reményű fiának hatalmas arcképe.

O tempora, o mores! És ezt már csak Neked jajgatom, kedves Hajdu Nóra.

(szék) - ]]>www.gondola.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Heti lámpás (312) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Mondom a magamét (7546) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Tereb (146) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Kultúra (7) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Mozaik (83) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Sport (729) Életmód (1) Jobbegyenes (2788) Gazdaság (705) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>