Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
640f4b26a9e149544ed75a4059100e14.jpg

Áder János: Soha ne adjuk föl álmainkat!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk, s olyan hazát kell alkotnunk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség, valamint egymás teljesítményének megbecsülése – egyebek mellett erről beszélt újévi köszöntőjében Áder János köztársasági elnök.

„Jót kívánni egymásnak többet jelent, mint legszebb reményeinknek hangot adni. Többet jelent, mert azt fejezzük ki vele, hogy ezekben a percekben mi mindannyian egymás javát akarjuk” – mondta január elsejei, újévi televíziós köszöntőjében Áder János köztársasági elnök. Az államfő emlékeztetett rá, szilveszter az öröm ünnepe, s egyben a jókívánságok éjszakája. „Az elmúlt percekben a levegő megtelt az újévi trombiták hangjával, hogy régi szokás szerint távol tartsunk minden rosszat újszülött esztendőnktől, és hogy világgá kürtöljük, mennyi személyes és közös reménnyel vágunk neki az új évnek” – fogalmazott a politikus.

Áder János beszédét Weisz Fanni fordította jelnyelvre (Fotó: MTI - Kovács Attila)

Áder János hangsúlyozta, nagy erő van ebben a pillanatban, hiszen magyarok milliói, fiatalok és lélekben fiatalok, ismerősök és ismeretlenek fordultak örömmel egymáshoz, boldog új évet kívánva. „Mert mindennél nagyobb erő lakozik az egymás iránt érzett szeretetben és jóakaratban” – vélekedett a köztársasági elnök. Áder János ezt követően az idősebb korosztályhoz szólva hozzátette, azt kívánja, legyen sok örömük, boldogságuk gyermekeikben és unokáikban, az édesanyáknak és édesapának pedig azt, hogy az elkövetkező év családjuk, gyermekeik boldogulásáról szóljon, és a szemük fényét jelentő gyermekük legyen mindig egészséges. „Azoknak pedig, akik betegségben szenvednek, kívánom, hogy hozzon gyógyulást számukra az új esztendő!” – fűzte hozzá az államfő.

„A fiataloknak azt kívánom, éljenek meg minél több sikert, örömöt és boldogságot, mert így válnak alkalmassá arra, hogy szüleiknek, majdani családjuknak és hazájuknak is támaszai legyenek” – mondta Áder. A magányosan vagy családjuktól elszakítva ünneplőknek azt üzente, lélekben öleljék magukhoz mindazokat, akiket szeretnek, mert bizonyosan ők is szeretettel gondolnak rájuk.

„Kívánom, sohase adjuk fel álmainkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, mindig legyen erőnk ismét talpra állni!” – folytatta Áder János. Felidézte, régi bölcsesség, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa. De az talán még ennél is fontosabb igazság, hogy mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk – hívta fel a figyelmet. Áder János egyúttal hangsúlyozta, olyan országot, olyan hazát kell építenünk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség és egymás teljesítményének megbecsülése. „Gondoljuk csak meg, mire lennénk képesek, ha vennénk egy nagy levegőt, és így vágnánk neki az új esztendőnek! Vajon nem élhetnénk-e úgy, ahogy himnuszunkban is áll: jó kedvvel, bőséggel?” – vetette fel ünnepi köszöntőjében a köztársasági elnök, jelezve, szívből kívánja, így legyen.

Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre az elnöki beszédet.

MTI  - Lázin Miklós andrás - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Autómánia (61) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Egészség (50) Történelem (18) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Gazdaság (705) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (312) Életmód (1) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Kultúra (7) Politika (1582) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>