Talán még egyszer sem sikerült ebben az életben kocsmapultot támasztanom úgy, hogy ne üsse meg a fülemet a következő mondat: az a legnagyobb baj ezzel az országgal, hogy itt felülről irányított vagy másolt minden, és nem hagyunk teret az alulról jövő kezdeményezéseknek.

E helyütt tenném hozzá, hogy bizony sokszor még az alulról jövő kezdeményezéseket is másoljuk.

Itt van mindjárt a Hallgatói Hálózat (HH) vonulása és annak kampuszfoglaló akciója. A HH ugye fájlalja, hogy nem kezdeményezett velük párbeszédet az oktatási államtitkárság, de azt nem szerették volna, ha megjelenik Hoffmann Rózsa és ellopja tőlük a szépen fényképezhető show-t. Majd jött az egyetemfoglalás az ELTE-n, amihez hozzá is fűzték közleményben az ott tanuló jogászok: ez az 1968-as módszer nincs ínyükre. Tusé.

És ha már hatvannyolc… Túl azon, hogy annak máig tartó, paradox módon hagyománnyá kövülő eredményeivel nem értek egyet, de azt kénytelen vagyok elismerni: tömegek álltak mögötte, a felzúdulás pedig úgy történt meg egy időben, világszerte, hogy akkoriban nem volt se Twitter, se Facebook. Most viszont van, úgyhogy ennek köszönhetően tényleg nemzetközivé lett a világ, és egy 400 éve meghiúsult londoni merénylet ötletgazdájának (Guy Fawkesnek) arcmását viselik New Yorktól Budapestig mindazok, akik szerint baj van.

Hogy pontosan mi is a probléma, vagy hogy ami ellen az egyik országban tüntetnek, azt a másikban kívánatosnak tartják, az mindegy. Ha van a tömegben legalább egy darab, a V, mint Vendetta című filmből ismert maszkból, ha egyetlen személy kiírja transzparensére, hogy Occupy (utána állhat ott bármi), ha felbukkan egyetlen che guevarás kitűző, ha egyik kezünkben okostelefon van, a másikban pedig fahéjas mandulás hosszú kávé, akkor egy az utunk, és máris lehet lájkolni egymást. Olyan ez a mirelit lázadás, mint egy gyorséttermi franchise, egyetlen apró különbséggel: eredetinek, hitelesnek akar látszani. Elég csak megnézni az LMP által legyártott táblákat. Olyanok, mintha stencil segítségével fújták volna fel rájuk a feliratot, ahogyan azt egy marcona, mindenre kész utcai tiltakozó tenné. De nem: sokszorosítható, fröccsöntött áruról van szó. (Vö.: „Mi mind egyéniségek vagyunk! Én nem!”)

Még jó, hogy az ügy mellé állt egy igazi egyéniség is. „Tök jó, a Hallgatói Hálózat most (majdnem) eljutott oda, ahol a Gyurcsány-kormány 2006-ban” – írja a megmozdulásról Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták (ID) vezetője. Az ID amúgy a Demokratikus Koalíció ifitagozata és első embere ugyan nem követi az instant diákfelkelés íratlan szabályait, az ő iskolája más. Letolt nadrággal fognak utazni a metrón, jelezve, hogy a gatyájuk is rámegy a felsőoktatásra a fiataloknak. Itt van hát egy újabb ifjúsági szervezet, amelyik nem tud túllépni elődeik és riválisaik kínos és gyerekes performanszain.

Pedig nem először csinál ilyet Szarvas. Egyszer például a Terror Házában hagyta az új alaptörvény egy példányát „emlékeztetőül arra a sötét korra, amikor Orbán Viktor és kormánya felszámolta a Magyar Köztársaságot, kikövezve az útját egy olyan rendszernek, ami méltó utódja Horthynak, Szálasinak, Rákosinak és Kádárnak.” Hősünk valószínűleg nem gondolta komolyan aggódó sorait, mert szovjet tányérsapkával és Lenin-renddel is nyilván viccből pózol a Facebookon. Felmerült bennem a kétségkívül feszítő kérdés megoldásaként az is, hogy a DK nyugatosodott meg és polgáriasodott el annyira, hogy ezekkel a kiegészítőkkel kell egy kicsit balosabbá tenni a pártot, de aztán csak megtaláltam a választ. Akinek egyszerre példaképe Thatcher és Gyurcsány, annál ez a kettősség teljesen természetes.

Ezzel az egésszel csak egy a baj. Ha az elégedetlenkedők így jelenítik meg a követeléseiket, hogyan várják el, hogy bárki, például „A társadalom”, „A diákság”, esetleg „A politikai elit”, na meg a „A közvélemény” egyáltalán csak elgondolkozzon rajtuk? Mert ebből így soha az életben nem lesz közpolitikai diskurzus – hogy européerül mondjam.

Tompos Ádám - mno.hu