Ma 2017 augusztus 21. Sámuel, Hajna napja van. Holnap Menyhért, Mirjam napja lesz.
bc7bb2280fccbc8e6ca830d46f5c5859.jpg

Lipták Béla nyílt levele Konrád Györgyhöz

Flag
Még nincs értékelve

Lipták Béla mérnök-professzor, az 1956-os forradalom egykori résztvevője, az Amerikai Magyar Lobbi vezetője nyílt levelet intézett Konrád Györgyhöz, aki a szerdai The New York Timesban közölt publicisztikát a magyarországi helyzetről. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a levél fordítását.

Kedves Gyurka,

Sok víz lefolyt a Dunán, mióta együtt álmodoztunk arról a szép jövőről amikor majd népünk kezébe veheti saját sorsának irányítását, amikor majd magunk formálhatjuk gyermekeink jövőjét. Rohannak az évek, omlanak az álmok, de azért jó is történik, mert legalább a tudomány területein kezdünk eredményesek lenni, szót értünk az otthoni fiatalokkal és segítjük egymást.

Viszont most mégis a Times OpEd-ededdel kapcsolatban szeretnék feltenni pár olyan kérdést, melyek félek, hogy neked rosszul esnek, de remélem, hogy nem sértelek meg velük, hanem inkább elgondolkoztatlak azokkal; ugyan lehet, hogy naiv vagyok, és nem mondok újat, de azért megpróbálom. Kezdem azzal, hogy joggal vagy dühös, tudom, hogy Orbán Viktor sok hibát is elkövetett és azt is tudom, hogy még mindig van otthon bőven antiszemita, és ezt nehéz lehet elviselni.

Mégis:

- Nem kellett volna írásodban megemlítened, hogy te is szeretnéd, ha hazádat kisegítené az IMF/EU a gazdasági kátyúból? Nem illett volna egy magyar írónak ezt a legnagyobb gondunkat legalábbis megemlíteni?

- Nem gondolod, hogy amikor azt adod címül egy írásodnak, hogy „Magyarország szemét demokráciája", akkor azzal nemcsak a kormányt kritizálod, hanem az összmagyarság jó hírét rombolod?- Nem gondolod, hogy a fasisztázással meg Kádárhoz hasonlítással elvetetted a sulykot? Nézz a tükörbe!

- Nem gondolod, hogy ha te tényleg demokráciát szeretnél, akkor több tisztelettel kellene írnod népünknek egy szabad választáson kimondott döntéséről?

- Nem gondolod, hogy más népek ellenzéke nem a világ közvéleményének nyomásával próbálja elérni belpolitikai céljait?

- Nem gondolod, hogy egy kormány megbuktatása nem rád tartozik, hanem az ország szavazó polgáraira és az őket képviselő Parlamentre?

- Nem gondolod, hogy a demokrácia eszköze nem az utca, hanem a szavazófülke?

- Nem gondolod, hogy a baloldali tüntetésekre jobboldali tüntetés lesz a válasz, és ezzel a káosz magját ültetitek el?

- Nem gondolod, hogy az ilyen írásokkal csak olajat öntesz az antiszemitizmus tüzére, és ezzel csak a Jobbikot támogatod?

- Mit gondolsz, ha egy előre hozott választással sikerülne megbuktatnotok a kormányt, kiket segítenétek a hatalomba?

- Mit gondolsz, kiegyensúlyozott lelkű magyar írónak tart az olvasó, amikor hazád demokráciáját szemétnek nevezed, de egy szót sem ejtesz legnagyobb gondunkról; elszakított nemzetrészeink sorsáról, a beneši deportálásokról vagy a mai megaláztatásukról?

- Mit gondolsz, mit érzünk mi, 56-osok, akik egy fél évszázadot dolgoztunk azért, hogy Nyugaton megbecsülést és tiszteletet szerezzünk a magyar névnek, amikor ezt a pocskondiázást olvassuk?

Ne haragudj szókimondó kérdéseimért, inkább beszélgess el azokról mondjuk Csoóri Sanyival vagy Duray Miklóssal, mert ideje, hogy kilépj egy percre abból az elszigetelt kis körből, mely egymást hergelve mocskolja a magyar nevet a nagyvilágban, elvégre 56 elveit egyszer Te is osztottad, és annak lényege az összefogás volt!

Lipták Béla

hetivalasz.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Magyar millenium (1218) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (538) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (388) Gazdaság (588) Flag gondolja (30) Mozaik (484) Jobbegyenes (1123) Világ história (905) Mozi világ (453) Rejtőzködő magyarország (170) Politika (1557) Vetítő (37) Egészség (50) Mondom a magamét (1829) Életmód (1) Kultúra (2) Tv fotel (65) Sport (722) Nagyvilág (1509) Heti lámpás (131) Autómánia (61) Tereb (122)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>