Katonai téren is sokasodnak az erjedés jelei: az USA legutóbb 55 db GBU–28-as „antibunker” bombát szállított Izraelnek. Ezek a majdnem egytonnás, lézer irányítású bombák képesek behatolni 30 méterre a földbe vagy 6 méterre a betonba, mielőtt felrobbannának.

Szakértők szerint elengedhetetlenül szükségesek az iráni atomlétesítmények elleni légicsapás végrehajtásához, mivel ezek többségét a föld alá telepítették. James Cartwright, az amerikai vezérkar volt második embere nemrég azt nyilatkozta a Newsweeknek, hogy e bombák leszállításával „zöld fényt adtak Izraelnek az iráni atomlétesítmények bombázásához”, ugyanakkor a lap szerint Obama elrendelte „a katonai együttműködés erősítését Izraellel minden szinten”.

A támadás potenciálisan nagyon súlyos következményekkel járhat, több okból is. Először is az atomlétesítmények lerombolása azonnali drámai radioaktív környezetszennyezést okozna a Közel-Keleten, és jelentős mértékűt csaknem az egész Földön. Minden más Irán reakciójától függ, amely már bejelentette, hogy támadás esetén lezárná az Ormuzi-szorost, egy újabb olajválságot robbantva ki, valamint rakétákkal riposztozna, köztük az izraeli célpontok elérésére is képes Shahab-3 bevetésével.

Mindez a konfliktus eszkalálódását eredményezné, hiszen az Ormuzi-szoros blokádja mindenképpen kiváltaná az amerikaiak beavatkozását, akik támaszpontjaikkal mára gyakorlatilag bekerítették Iránt: délen Katar, Omán, Szaúd-Arábia, Kuvait és Irak, nyugaton Törökország, északon Üzbegisztán, keleten Pakisztán és Afganisztán felől, nem is beszélve a Diego Garcia-i haditengerészeti bázisról és a térségben cirkáló négy amerikai repülőgép-anyahajóról.

Kétségtelenül hatásos erőfitogtatás, amelyre nyilván szükség is lesz, tekintettel az Irak elleni háborúban megedzett és saját hadiiparral rendelkező iráni fegyveres erők ellencsapásmérő képességére. A perzsa államnak 2008 óta Safir típusú rakétái is vannak, amelyekkel 27 kilós műholdakat 380 kilométer magasságban állíthat röppályára, és potenciálisan interkontinentális rakétává alakíthatók. Ráadásul Teherán titokban szert tett mintegy húsz ukrán atomtöltetre is, amelyek a 3500 kilométer hatótávolságú X55-ös rakétákra szerelhetők.

Kruciális kérdés, hogy miként reagálna Oroszország mint Irán privilegizált partnere, és noha a két ország között nincs kölcsönös segítségnyújtási egyezmény, biztosra vehető, hogy egy amerikai-izraeli katonai agresszió által kiváltott iráni rendszerváltás fenyegetésnek számítana Oroszország biztonságára és Kaszpi-tengeri olajérdekeltségeire nézve.

Irán megtámadása azonban annál is valószínűbbnek tűnik, mert tökéletesen beleillik a Pentagon stratégiájába, ahogyan azt Thomas Barnett, a US Naval War College professzora is leírja könyvében (The Pentagon’s New Map: War and Peace in the Twenty-First Century, Putnam Publishing, 2004), amikor kimutatja, hogy az amerikai imperializmus befolyásolási stratégiájának legfőbb akadálya a globalista játékszabályokat elutasító rebellis országok zászlóvivőjeként Irán marad. Leigázása tehát azon túl, hogy lehetővé tenné a Kaszpi-tengeri olajkincs amerikai lefölözését, kiiktatná az antiglobalista mozgalom egyik leggazdagabb és legelszántabb tagországát.

Igencsak nyomós okok, amelyek arra késztették az USA-t, hogy egy nagyszabású katonai akcióra készülve fokozatosan bekerítse Iránt. De vajon milyen légy csípte meg a Fox tévét? A reakciós patriotizmusáról hírhedt amerikai csatorna október 13-án este egy olyan interjút adott le, amelyet bármelyik szélsőbalos web-tévé megirigyelt volna.

Andrew Napolitano volt szövetségi bíró talk-shaw-jában Michael Scheuert, az Oszama bin Laden üldözésével megbízott CIA-részleg egykori vezetőjét faggatta, aki a szaúdi nagykövet meggyilkolását célzó állítólagos iráni összeesküvésről az alábbiakat mondta: „Az egyedüliek, akiknek ebből hasznot húznának, az izraeliek és a szaúdiak lennének. Ha egy kémelhárító műveletet végeznék, hogy felderítsem ennek az információnak az eredetét, nagyon hajlamos lennék megvizsgálni egy izraeli vagy szaúdi felbujtó nyomát. Mert hosszú távon Izrael és Szaúd-Arábia sokkal veszélyesebb ellenségek az Egyesült Államok számára, mint Irán. (…) A kongresszus odavan az Iránnal való háborúskodás gondolatáért. (…) Amikor ilyesmit látunk, fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek használna ez a háború. Az izraeliek és a szaúdiak örömmel látnák a pénzünket és a fiataljainkat kárba veszni az ellenségeikkel harcolva Iránban. (…) Már kétszer háborúztunk Irak ellen izraeli és szaúdi érdekekért. Mindig nyomást gyakoroltak ránk, hogy megölessük honfitársainkat az érdekeikért, és ez megismétlődhet.”

Az amerikai szoldateszkának kongresszusi jóváhagyásra sincs szüksége ahhoz, hogy kiterjessze hadműveleti területét. A bizonyíték: Afganisztánban és Irakban már előre elhelyeztek több ezer M1 Abrams harckocsit az Irán elleni támadásra készülve. Sőt Washington állítólag „általános mozgósításra” készül, kétmillió fő, köztük a különböző fegyvernemek tartalékosainak a bevonásával. Persze az oroszok sem akarnak lemaradni, és megerősítették katonai jelenlétüket Kazahsztánban, valamint Szamara és Volgográd körzetében.

Az Irán elleni háború tehát korszakos jelentőségű lesz. Egyrészt, mert az első alkalommal konfrontál közvetlenül két atomhatalmat, másrészt pedig, mert az amerikai szupremácia végét jelentheti. Ha ugyanis a gazdaságilag és pénzügyileg már így is eléggé lerobbant Egyesült Államokat emberéletekben és anyagiakban túlzottan kimeríti az iráni kaland, akkor Oroszország és Kína nyilván ki fogja használni a tálcán felkínált lehetőséget, és a világ sorsa eldől.

Gazdag István, demokrata.hu