Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
migransok-nethir-com-1-1000x599.jpg

Antidogma - A migrációs lobbi kettős játéka 1.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Miközben Netanjahu izraeli miniszterelnök egész Izraelt kerítéssel akarja körbevenni, hogy megvédje a zsidó államot az arab „vadállatoktól” (Netanyahu: We’ll Surround Israel With Fences „To Defend Ourselves Against Wild Beasts”, Ha’aretz, 2016. február 10.)

, kormánya pénzt és személyzetet biztosít az Európát fenyegető arab invázió támogatására. Az IsraAID nevű izraeli társadalmi szervezet ugyanis abban látja humanitáriusnak álcázott „küldetését”, hogy – saját honlapja szerint – „megnyissa Európát” a menekültek előtt, többek között az izraeli külügyminisztérium, az Amerikai Zsidó Bizottság, az Amerikai Zsidó Kongresszus, a B’nai B’rith exkluzív zsidó szabadkőműves páholy, valamint az angliai, ausztráliai, kanadai és franciaországi zsidó alapítványok anyagi támogatásával és különböző, főleg protestáns, katolikus és mormon egyházi „partnerszervezetekkel” karöltve. Tavaly szeptember óta a görögországi Leszbosz szigetén az IsraAID égisze alatt zsidók és arabok testvériesen együttműködnek az Európába igyekvő allogén elemek istápolásában, akiknek Izraelbe tilos belépniük.

Izraeli és amerikai zsidó aktivisták és izraeli palesztinok láthatóan jól megférnek egymással, amikor Európa leigázásáról van szó. Az Európába érkező megszállók iránti vallási (etnikai) szolidaritás tehát erősebb, mint az a neheztelés, amelyet a palesztinok Izrael iránt éreznek. Az IsraAID helyszínen tartózkodó csapatát legalább fele részben arab anyanyelvűek alkotják, „muszlim vagy keresztény arabok, akik magukat palesztinnak, izraelinek vagy egyszerre mindkettőnek tekintik”. (Hope and heartbreak: Israeli medics aid greatful and grieving refugees in Greece, haaretz.com, 2016. március 1.) Az izraeli sajtó több apologetikus cikket is szentelt az IsraAID jól fizetett önkéntesei által kifejtett Európa-ellenes felforgató tevékenységnek (pl. IsraAid fighting to help refugees in Europe, ynetnews.com, 2015. szeptember 16., vagy Intervention d’IsraAID en Europe pour aider les réfugiés, fr.timesofisrael.com, 2015. szeptember 10.).

Izrael ugyanakkor a „zéró tolerancia” politikáját folytatja a menedékkérőkkel szemben, és koncentrációs táborokat létesített, amelyekben a deportálásukra váró afrikaiak ezreit internálta. (Photo essay: A sprawling desert prison, for thousands of refugees, 972mag.com, 2012. november 3.) Felmérések szerint az izraeli zsidók 52 százaléka egyetért Miri Regev Likud-párti képviselő, az izraeli hadsereg volt szóvivőjének állításával, miszerint az afrikai bevándorlók „rák” a nemzet testében. (52% of Israeli Jews agree: African migrants are „a cancer”, 2012. június 7.) Regev utóbb bocsánatot kért, de nem az afrikaiaktól, hanem a rák túlélőitől, hogy a feketékhez hasonlította őket. (Israeli lawmaker Miri Regev: „Heaven forbid” we compare Africans to human beings, electronicintifada.net, 2012. május 31.) Az izraeli belügyminiszter azt mondta, hogy az összes afrikai „beszivárgót” Ugandába fogják deportálni, függetlenül attól, hogy eredetileg melyik országból jöttek. (Israel confirms plan to deport African migrants to Uganda, theguardian.com, 2013. augusztus 29.) „Izrael politikája az afrikai menedékkérőkkel szemben abból áll, hogy nyomást gyakorolnak rájuk, hogy önmaguktól távozzanak, vagy – Eli Jisai volt belügyminiszter szavaival élve – »megnyomorítják az életüket«, amíg fel nem adják és hagyják, hogy a kormány deportálja őket. (…) A kormány és egyes médiumok »beszivárgóknak« hívják őket, fenyegetésnek festve le őket, a legtöbb izraeli számára ugyanis ez a szó azokat a palesztinokat idézi fel, akik illegálisan mennek Izraelbe, hogy merényleteket kövessenek el.” (Israel’s Chilly Reception for Asylum Seekers, nytimes.com, 2015. október 31.)

Netanjahu szerint az afrikaiak demog­ráfiai kockázatot jelentenek Izraelre nézve: „Ha nem állítjuk meg a bejutásukat, a probléma, amely jelenleg 60 ezernél áll, 600 ezerre növekedhet, és ez veszélyezteti zsidó és demokratikus államként való létezésünket.” (Israel PM: illegal African immigranst threaten identity of Jewish state, theguardian.com, 2012. május 20.) „Sok izraeli zsidó számára még a legkisebb számú nem zsidó is potenciális fenyegetést” jelent, és így „a szíriai menekültválság és az Izrael szerepéről folytatott vita újra felébresztette az ország legmélyebben gyökerező félelmét, a zsidó többség és később az állam zsidó jellegének elvesztését.” (One country that won’t be taking Syrian refugees: Israel, latimes.com, 2015. szeptember 6.)

Másként mondva, a zsidó állam teljesen logikusan fenntartja magának az önvédelem jogát a „menekültekkel” szemben, hogy megakadályozza a zsidó többség elvesztését, miközben az Izrael által (is) finanszírozott zsidó aktivisták teljes munkaidőben azért dolgoznak, hogy ugyanezeket a „menekülteket” eljuttassák Európába, ahol az európaiakat (hosszú távon) kisebbségivé teszik a saját országaikban. Ráadásul pedig az Európa kulturális, vallási és faji felforgatásán ügyködő zsidó önkéntesekhez immár palesztinai muszlimok (és keresztények) is csatlakoznak, akiknek nyilvánvalóan az az érdekük, hogy testvéreik és hitsorsosaik elárasszák és megszállják Európát.

Ennek ellenére Netanjahu azt állítja, hogy „Izrael a demokrácia világítótornya, amely megvédi Európát és az egész világot Irán, az Iszlám Állam és a radikalizálódó Közel-Kelet veszélyeitől”. (Netanyahu: Israel protects Europe from Middle East radicalism, jpost.com, 2016. március 7.) A maga részéről Martin Schulz, az EP nyolc elemis elnöke is az invázióval szembeni nemzeti kezdeményezések miatt aggódik, különös tekintettel Orbán Viktor népszavazási ötletére. (L’UE doit surmonter ses nationalismes face à la crise migratoire, youtube.com, 2016. február 25.). Emlékezetes, hogy Schulz szerint „az új Németország csak azért létezik, hogy garantálja Izrael és a zsidó nép létezését”. (Say a Big „Thank You” to Martin Schulz, haaretz.com, 2014. február 14.) Maram Stern, a Zsidó Világkongresszus diplomáciai vezérigazgató-helyettese szerint Európa határainak lezárása nem jó válasz a menekültválságra, ez a megoldás ugyanis „erkölcstelen” lenne Európa részéről. (Closing Europe’s borders is not the right answer to the refugee crisis, worldjewishcongress.org, 2015. szeptember 2.)

(Folytatjuk)

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Történelem (17) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Politika (1582) Kultúra (6) Egészség (50) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (310) Vetítő (30) Autómánia (61) Gazdaság (702) Tereb (146) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>