Le a „kortárskodó” pornóval! - Natalia L.L. kiállítása az Ernst Múzeumban
2012. 01. 24.
Dúl kérem a „contemporaryság”, valamire való művészettörténésznek kötelező rajongania manapság mindenért, ami kortárs. Csakhogy van egy határ. Natalia L. L. a hetvenes évek egyik különös botrányalkotója volt a vasfüggöny keleti oldalán, ahol még a csehszlovák erotikus művészeti irányzatoknál is frivolabb és provokatívabb művekben dolgozta fel a szexualitás témakörét, ráadásul a korszakra jellemző militarista feminista tónusokkal. Tereskova polgárpukkasztó underground klasszikusa ehhez képest naiv gyerekdal.
Állandó jelzője a „Nyugaton elismert”, amit Közép-Európában sajnos minőségi garanciaként értelmeznek. A konzervatív Lengyelországban amúgy is feltűnő egy frivol művésznő, különösebben provokálnia sem kell magát – és ha már itt tartunk, nyugati ismertségben Natalia L. L-nél saját műfajában előrébb van például Michelle Wild is. Ha előbbit elfogadjuk – ahogyan állítja magáról – konceptualista művésznek, akkor utóbbi pornósztár helyett pop art ikon.
És ha valaki 2012-ben még mindig csak pornográf elemek művészinek álcázásával, puszta botrányművészettel, eltúlzott feminista tónusokkal, gender-art gesztusokkal talál csak utat az önkifejezéshez, és ezt véli kortárs művészetnek, azon már bosszankodni is kár – egyszerűen dögunalmas.
Azon persze lehet vitatkozni, hogy a szájból kifolyó spermaszerű folyadék, mint performansz, a dominaszerkós fotósorozatok, és a hasonló gesztusok túl vannak-e a művészet fogalmi határán (egyáltalán: hol a határ?), az azért viszonylag obejktíve kijelenthető, hogy egy hatvanas lengyel nő, aki Wroclawban szemmel láthatóan zavartalanul pucérkodott, miközben leverték honfitársai veséjét a szükségállapot idején, tökéletesen érdektelen. Nem érdekel most, de nem érdekelt volna 40, vagy 20 évesen sem.
Natalia L. L. „üzenete” még arcátlanságánál is bosszantóbb: sok bőr és latex, fúj, elnyomó férfitársadalom, a szexualitás explicitása által lázadó feminin egyén, aki miközben ellenszegül a férfivezérelt társadalom normáinak, feszegeti a szocialista művészet határait, egyúttal finoman reflektál a fogyasztói társadalom visszásságaira. Blablabla.
yilván nem olvasta Stanislav Lunev 1998-ban megjelent visszaemlékezését az „Ellenség szemeivel”, amelyben a KGB tengerentúli „hadműveleteivel” foglalkozott. Ebből is kiderül, hogy a legtöbb feminista szervezet Nyugaton, a hetvenes években tonnaszámra kapta a pénzt a KGB-től. Lunev szerint a Szovjetunió több pénzt költött a hatvanas-hetvenes években az amerikai háborúellenes és radikális baloldali, feminista és polgárjogi mozgalmak támogatására, mint a Vietkong-csapatok felfegyverzésére. Így viszont lehull a lepel, máris nem olyan nagy kunszt „elismertnek” lenni Nyugaton olyan körökben, amelyeket eleve a KGB pénzelt.
Legkésőbb a Lunev-memoárok óta, és az utóbbi évek gender-szemléletváltásai után annak, amit Natalia L. L. csinál, semmilyen izgalmi értéke nincs. Még az sem motiváció a kiállításhoz, hogy esetleg megtudhatom, milyen volt a hetvenes-nyolcvanas években a brezsnyevista–kommunista apparátus szemébe „progresszívkodni”, hiszen a fentiek fényében az sem biztos, hogy egyáltalán történt ilyesmi. És akkor mi marad Natalia L. L. konceptualista feminista „művészetéből”? Az üres pornó. Azért meg nem szokás múzeumi belépőt fizetni.
(Opus Magnum. Korlátozás. Territórium. Meghatározás. – Natalia L. L. életmű-kiállítása az Ernst Múzeumban)
mno.hu - Szilágyi Bundi András
RSS
Ez a cikk tárgyilagos kiállításajánlónak indult, de hirtelen felindulásból bejelentett bojkott lett a vége a jó ízlés védelmében. Natalia L. L. lengyel konceptualista feminista művésznő munkássága ugyanis annyira bosszantó, annyira röhejes és annyira ÉRDEKTELEN, hogy – művészettörténészként is – ki merem jelenteni, nem nézem meg, és másnak is ezt ajánlom. Kár rá időt pocsékolni.
