Elég, ha csak néhány évet ugrunk vissza az időben, amikor is piacra dobták a Space Hulk felújított, és vizuálisan felturbózott változatát, kis példányszámban és egy pár hetes, de annál intenzívebb marketingkampány keretében. A szisztéma akkor bevált, a játékot szétkapkodták, mint a leértékelt cukrot, így végső soron a GW bebizonyította, hogy ennél nincs is szüksége többre.

Persze, nagy előnye van a cégnek a versenytársakkal szemben, hiszen hatalmas rajongótábor áll mögöttük, akiket remekül lehet fanatizálni. A költséghatékonyságra sem lehet panasz, hiszen egy ilyen társasjáték esetében mindössze egyetlen dobozról van szó, kiegészítő szabálykönyvek, a végtelenségig gyűjthető figurák és a hobbijukra rengeteget áldozó játékosok nélkül. Így aztán a Dreadfleet is ugyanazt az utat járja most be, mint a Space Hulk annak idején. Villámgyors kampány, a limitált példányszám erőteljes kihangsúlyozása, és a már jól ismert Warhammer univerzumról való újabb rókabőr lenyúzása.

De tegyük most félre egy picit a körülményeket, az előzményeket, és koncentráljunk magára a játékra, hiszen mégiscsak azon van a hangsúly. A Dreadfleet tulajdonképpen hiánypótló szerepet is betölthetne, hiszen a tengeri ütközetek megelevenítésével egy olyan szegmensét tárja a Warhammer Fantasy világának kedvelői elé, amiről ezt megelőzően nem sok szó esett. És ahogyan azt a kissé megalomániás GW-től már megszokhattuk, ezúttal sem aprózzák el a dolgot. Óriási, anyahajó méretű bárkák, tengeri szörnyek, úszó erődítmények, valamint ezek több száz, esetenként több ezer fős legénységének összecsapásait szimulálhatjuk a konyhaasztalunkon. A grandiózus léptéken túl komoly energiákat fordítottak a háttér és az előzmények megfelelő kidolgozására is, ami nem véletlen, ugyanis a világtól kissé idegen, különös szövetségek meglétét voltak kénytelenek letuszkolni az értetlenkedő, szemöldökráncoló játékosok torkán. De erről majd még később lesz szó.

A doboz legfeltűnőbb tartalma maga a játéktér. Bizony, megkapjuk ezt a nagy, kék, törülközőre emlékeztető micsodát, amin majd jövendőbeli csatáink zajlanak majd. Érdekes ötlet, hogy finoman fejezzem ki magam. A játékhoz természetesen jár még egy jó adag kártya, dobókocka, és a hajóink statisztikáit és képességeit tartalmazó lap. A hangsúly nyilvánvalóan mégsem ezeken, hanem a flottákat alkotó modelleken van, amelyek hozzák a Games Workshop által megszokott minőséget. A műanyagból készült hajók (és a hajóként funkcionáló egyéb valamik) remekül kidolgozottak, részletgazdagok, és rövid összeszerelés után már hadba is vethetőek. Persze, azért az igazán látványos eredményért rá kell szánni az időt és energiát a kifestésükre, de ezzel aligha lesz problémája a vásárlók döntő többségének. 

Ha pedig minden összeállt, és a törülközőn már ott pompázik magasztos flottánk, indulhat is az összecsapás. A játék forgatókönyveket használ, azaz adott egységekkel, adott köridő alatt, adott feladatot kell teljesíteni a győzelemhez. Ez lehet az ellenséges hajók elsüllyesztése, stratégiai pontok elérése vagy kincsek begyűjtése. Összesen 12 forgatókönyv áll rendelkezésünkre a szabálykönyvben, amelyeket úgy vannak felépítve, hogy sorrendben történő végigjátszásuk nem csupán egy kerek történetet tár elénk, hanem alaposan a fejünkbe veri a Dreadfleet összes szabályát. Elsőre tehát mindenképpen érdemes ezt az utat követni.

Amint arról korábban már írtam, valamennyi hajónak és kapitányának megvan a maga személyes története, háttere és céljai. Nem kis erőfeszítést igényelt a szerzők részéről, hogyan is rakjanak egy csapatba egy adag kalózt, egy renegát elfet és egy törpét. De ugyanez az ellentét megtalálható a "gonosz" oldalon is, ahol egy vámpír, egy skaven zombiszörny, egy Káosztörtpe fémkraken, és egy Tomb King hajó alkot szerves egységet. Nem teljesen tiszta a dolog, de ha ez van, ezt kell szeretni. Ha valamiért lesznek fanyalgók, pontosan ezért. Hiszen hiába próbálkozik mindenki, aki a GW termékeit feldolgozza, hogy összehozza a "jókat" és a "rosszakat" egy-egy nagy csoportba, amikor ezt pont a játékosok szeretnék a legkevésbé. Olyan ez, mint amikor H. P. Lovecraft követői kezdték el rendszerezni és csoportosítani a szerző világának teremtményeit, holott épp ezzel mondtak ellent mindannak, amit a horror nagymestere igyekezett ábrázolni a novelláiban.