|
Ma 2012. május 18., péntek, Alexandra, Erik napja van. Holnap Ivó, Milán napja lesz.
|
||||||||||||||||||||
 Legfrissebb cikkek:
Tisza, Ady és a vérvörös csütörtök
Jelszó a BL-döntőre: „Most vagy soha”
Kubala László, a legnagyobb Barca-játékos
Vb-bronzérmes átlövőt igazolhat a Fradi
Jégkorong: jövőre ismét Budapesten lesz a divízió 1-es vb
Megsárgult lapok - Már nem hajt el a dísztribün előtt
A Finnugor vámpír
Elhunyt Donna Summer
Aki kávézik, tovább él?
Bogár László: Két választás Európában
Vörös festék
Lovas István: Murphy uniója
Fradista szemmel - Kassai - Fradi 1:1
Esterházy János, az embermentő
Huhogók, avagy a csőcselék lázadása 3.
Horoszkóp
                  |
mondom a magamét
Előző oldal cikkei:
Következő oldal cikkei:
|
  Hírlevél
Ezen a napon történt:
|
||||||||||||||||||
RSS
Az utóbbi hetek, hónapok legőszintébb, legfrappánsabb és legszimpatikusabb nyilatkozatát véleményem szerint egyértelműen Cselényi Lászlónak köszönhetjük. A Duna Televízió elnöke, mint az ismeretes, levélben arra kérte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökét, hogy a két nagy kereskedelmi csatorna koncessziós díját csökkentés helyett inkább 25%-kal növelje.
Ha nyitott szemmel járunk-kelünk, olykor felfedezhetünk dolgokat, amelyek elgondolkodtatják, meghökkentik, megmosolyogtatják vagy éppen elkeserítik az embert. Nagy ritkán pedig az utunkba kerülnek olyan jelenségek is, amelyek mindezeket egyszerre képesek felébreszteni bennünk. A mai reggelen is ez történt velem.
Csöndes, nyugodt napnak tűnik a mai. Az eget vastag, sötétszürke felhők borítják, eltakarva az előző hetek során szárnyait próbálgató Napot. Hűvös eső hull az égből, s cseppjei egyenletesen kopognak az ablakpárkányomon.
Mindenkinél van egy határ, ami után elszakad a cérna. Azonban mielőtt ezt elérné valaki, még rengeteget tűr, hallgat, nyel, szenved és bosszankodik. Tehetetlen düh ez, a legrosszabb az összes közül. Az ember érzi, mennyire aprócska, tudja, kevés a változtatáshoz.
Hiába, na, öregszik az ember. Nem tudok ez ellen mit tenni, bármennyire is szeretnék. És minél idősebb leszek, annál inkább nosztalgiával gondolok azokra a dolgokra, amelyek egykoron a világot jelentették számomra. Voltak ilyenek szép számmal; mostanra azonban mind tovatűnt már.
Emlékszem azokra az időkre, amikor a könyvespolcomon végigtekintve hatalmába kerített a régi idők után érzett nosztalgia. Minden egyes történethez, amelyet méltónak tartottam a megőrzésre, számos érzés, gondolat és emlék kötődött, amelyek örök időkre beívódtak az ember szívébe, és amelyektől senki meg nem válna a világ minden kincséért sem.
Vasárnap este, olyan tizenegy, fél tizenkettő magasságában kedvem szottyant némi hamisítatlan Hungaricum, Túró Rudi elpusztítására. Ez a máskülönben hétköznapi fogyasztási cikk, amelyet oly sokan kedvelnek, minden magára valamit is adó élelmiszerboltban megtalálható. Kivéve persze vasárnap este.
Előre le kell szögeznem: sem empátia, sem jóindulat, sem sajnálat rég nincs már bennem, így nem is ezek a dolgok vezettek a cikk megírásához. Egyszerűen csak szeretném felhívni a figyelmet a mindenki lelkében ott lappangó gonoszságra, aminek létezéséről sokan egyáltalán nem tudnak, vagy csak nem akarnak tudomást venni.