Csakhogy míg a „When in Rome” a mai napig megfogadandó jó tanácsnak számít, az alapvetően hasonló magyar verzió nemcsak, hogy gúny tárgya lett, hanem egyenesen gyűlöletkeltőnek és idegengyűlölőnek bélyegezték.

Egy politikus vagy politikai párt kommunikációs gyakorlata persze Nagy-Britanniában is lehet nevetség tárgya. Elég az „Ed Stone”-ként elhíresült kőtáblára gondolnunk, amelyen a legutóbbi választási kampány során Ed Miliband munkáspárti miniszterelnök-jelölt a szó szoros értelmében kőbe véste választási ígéreteit. Csakhogy ott a kommunikáció módja, és nem maga az egyébként klasszikus baloldali értékeket megfogalmazó üzenet került a máig tartó gúnyolódás középpontjába.

Mert ha nem olyan súlyos problémáról lenne szó, amelynek felül kellene állnia a napi politikai csatározásokon, még jót derülhetnénk is azon a nyelvi leleményen, amellyel a plakátfestők a meglevő betűkészletből új üzeneteket kreálnak, vagy ahogy sorra születnek a „Ha Magyarországra jössz… „ intelmek.

És persze megkérdőjelezhető a kommunikáció módja, nyelve (miért magyarul?) és egyik-másik konfrontálóbb üzenet is, de a vendéglátó házának tiszteletben tartása a világ minden táján elfogadott elvárás. És van, ahol nem plakátokkal, hanem tettlegességgel igyekeznek ezt kikényszeríteni.

A minap érkezett haza az a 23 éve angol diáklány, akit letartóztattak majd három napi börtön és közel 400 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetés megfizettetése után kiutasítottak Malajziából, amiért diáktársaival (fél)meztelenül pózoltak a borneói Kinabalu csúcsán. A közszeméremsértés bűntettét csak súlyosbította, hogy nem sokkal a szent hegyen végrehajtott „akció” után 5,9 erősségű földrengés rázta meg a térséget, amelyben 18 ember meghalt és több százan maradtak fedél nélkül. A helyi törzsek szerint ugyanis a természeti katasztrófa a diákok tiszteletlenségétől haragra gerjedt hegyi istenek válasza volt.

A diákok talán nem is gondolták, hogy az, amitől a francia Riviérán fürdőzőknek a szeme sem rebben, Malajziában ilyen súlyos jogi következményekkel járhat (a földrengésről nem is beszélve). Mégis, a hazatérése után a sajtónak nyilatkozó Eleanor Hawkins egyetlen szóval sem bírálta vagy gúnyolta a maláj hatóságokat. „Tudom, mennyire megsértettem a helyi lakosságot, és ezt rendkívül sajnálom” – mondta a mérnökhallgató. A lány szülei sem vitatták a hatóságok reakcióját, az ítélet jogosnak és méltányosnak tartották.

És a sajtóban sem indult „Ha Malajziába jössz…” kezdetű élckampány.

De hát arról sem készít senki kék hátterű ellen-plakátokat, hogy „Ha telepíteni akarod ezt a szoftvert, el kell fogadnod a végfelhasználói licencszerződést.” Pedig ma már nincs az a számítógépes program vagy okostelefonos applikáció, amely ne követelné meg, hogy rábólintsunk az akár több tíz oldalas, komplex jogi szöveget tartalmazó szerződésre. Amit persze még csak meg sem nyitunk, holott nem egyszer személyünkhöz köthető adatokhoz engedünk hozzáférést. De próbált már valaki az OK gomb helyett a Nem-re kattintani? A feltételek elfogadása nélkül bizony nincs telepítés.

Bizonyos fokig egy országban való letelepedés is hasonló tranzakció. Ha életvitelszerűen igénybe kívánom venni egy állam szolgáltatásait, akkor el kell fogadnom az ezekhez kapcsolódó feltételeket. Egy jogállamiságra épülő demokráciában persze a feltételeknek is méltányosnak kell lenniük, de a helyi kultúra és törvények általánosan elfogadott tisztelete nélkül a demokrácia sem működőképes. És persze az erre való felhívás is lehet kevésbé durva.