Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Trencsén az Eu-n kívül van?

Trencsén az Eu-n kívül van?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez igen!

A rendszerváltoztatást követően égetően szükség volt egy stabil, politikailag a nyugati államok felé elkötelezett Magyarországra. A Szovjetunió szétesése, a példátlan kegyetlenséggel tomboló délszláv háború a hazai politikai elitet is jócskán próbára tette. A kormány a határon túli magyar kisebbség jogait, érdekeit figyelembe véve igyekezett lavírozni az egyre inkább a háború, a bizonytalanság, balkanizálódás felé rohanó térségben. Persze a kabinettel szemben érkező jobboldali kritikusok szerint Jugoszlávia szétesése kapcsán minimum szóba kellett volna hozni a Párizs-Brüsszel-London háromszögben tevékenykedő magyar diplomáciának a békés határrevízió ötletét (ami valljuk be, nem volt ördögtől való ötlet, még ha valódi realitása sosem volt), ám ez elmaradt.

Nem maradt el viszont északi szomszédunk Csehszlovákia kettéválása, hiszen a brünni Tugendhat villában megegyezett erről a későbbi toll tolvaj, Klaus meg a részeges bokszoló, Mečiar. Önmagában még ez sem jelentett problémát, hiszen az együtt- illetve különélésről a két félnek kell(ene) megállapodnia nem a nagyhatalmaknak, akár csak egy házasság esetén. Félő volt azonban már 1992-ben is, hogy a fiatal állam, Szlovákia nem tudja magát tartani az európai normákhoz, a comme il fault kül- és belpolitikához, egyszóval mindenhez, ami Európát jelenti, és amelytől 1945-óta elzártan éltek a térség népei.

Felütésként 1992. szeptember 16-án Pozsonyban a Slovan Bratislava-Ferencváros BL-selejtezőn vertek szét a csuklya álcája mögé bújó kommandósok mindenkit, akin fradi- vagy nemzeti színek pompáztak. A brutalitásról és az indokolatlan (cseh)szlovák fellépésről még az Antall-kormányt állandóan támadó, Demokratilus Charta-szóvívő, Farkasházy Tivadar is, megállapította, hogy az akció egy előre kitervelt, módszeres magyarverés volt.

2006-ban aztán Malina Hedviget verték véresre a nyitrai utcán fölöttébb bátor, szlovák szkinhedek, akiknek nem tetszett, hogy a hölgy magyarul méltóztatott beszélni a saját mobiltelefonján. Ahogy ez lenni szokott, Malinát hurcolták meg a szlovák hatóságok a magyar kabinet (Gyurcsány Fletó and friends) hallgatag statisztálása mellett és a tettesek azóta is (gondolom én) rendszeresen látogathatják az MŠK Žilina meccseit sűrűn kortyolva a Corgoň-t. Oda járnak az ilyen fazonok.

A két eset óta sok víz lefolyt a Garamon, nyílt agresszióra nem kell számítani északi szomszédunknál, de egy valami sajnos nem változott. Ez pedig a sorok közötti, finoman elhelyezett (lájtosabb) magyarellenesség, amelynek legjobb példája ]]>Trencsén város hivatalos honlapján látható karikatúra sorozat]]>, amely a város, illetve Szlovákia történelmét mutatja be angol nyelven. Vagyis a derék ausztrál, argentin, vagy épp izlandi a teljesen elfogulatlanoktól ismerheti meg Trencsén város történetét. Az már cseppet sem nyomja feljebb a vérnyomásunkat, ha a középkorról szóló fejezetekben Szlovákiát olvasunk a történelmileg és jogilag korrekt Felvidék helyett, ám azon már kissé dühbe jövünk, amikor a harmadik számú karikatúrán megpillantjuk a békésen, hippi virágfüzérrel a fején korongozó szlovákot (igen, biztosan nem szlávot!), akire épp egy agresszív, gyerek- és asszonyvért szlopáló magyar ront rá. A képen számtalan béke jelvény (peace, tesáim!) virít, olyan sokszor elhelyezve, hogy a gyanútlan látogató azt hihetné, hogy Miloš Forman rögvest újraforgatja a Hairt. Bárcsak az történne, de nem, ez sajnos 2017 Szlovákiája, ott is egy város hivatalos honlapja, magyarán nem valami félfasiszta, Kotleba-őrült házioltára, aki mennyiségi bort fogyasztott el, és annak hatása alatt fantáziál erről-arról.

Kár volna a V4-ek soha nem látott sikerét, összetartozását, közös terveit ilyen meggondolatlan, buta rajzocskákkal tönkretenni, akkor, amikor a két ország kapcsolata normalizálódott, olyannyira, hogy Orbán miniszterelnök példáját követve Pozsony is a fix lakossági energiaárak elkötelezett támogatója lett, és ilyen kormányprogramok közti hasonlóságra még sosem volt példa.

Kár volna, ha mi, magyarok a hangulatos pozsonyi kávéházak européer hangulatát, a Tátra csodás csúcsait és a Borovicska zamatát nem élvezhetnénk, a szlovákok pedig a Balaton hullámait, a gulyáslevest és a pesti panorámát nem élveznék egy nem európai gondolkodásmód megnyilvánulása miatt. Ne legyen Trencsén az Eu-n kívül!

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Heti lámpás (312) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Sport (729) Tv fotel (65) Kultúra (7) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Gazdaság (705) Autómánia (61) Belföld (10) Szépségápolás (15) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Életmód (1) Jobbegyenes (2788) Tereb (146) Mondom a magamét (7546) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>