Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
f72a2d7af55a783a35926f61c3c4ba27.jpg

Török Gábor elemez - Miért nyert (ennyire) a Fidesz?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A vasárnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden vegyes szisztémában övé lenne az abszolút többség.

Olyan demokratikus választási rendszert nem találtak még fel, amelyben a magát demokratikus ellenzéknek nevező baloldal a tegnapi teljesítményével kormányváltó erő lehetett volna.

90blog.jpg

Mindezt azért fontos elmondani, hogy lássuk: a Fidesz győzelme elvitathatatlan. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a győzelem nagysága nem a választói akarattal arányos, az alapvetően a Fidesz politikai tervezését dicséri.

Ha összehasonlítjuk a mostani választási eredményeket a 2010-es adatokkal, két fontos dolgot látunk: egyrészt azt, hogy a Fidesz közel 600 ezerrel kevesebb szavazatot kapott most, mint négy éve, másrészt pedig, hogy a baloldal (akkor MSZP, most Kormányváltók) négy ellenzékben töltött év után közel 250 ezerrel növelte csak a szavazóinak számát. Mire hívják fel a figyelmet ezek az adatok? Arra, hogy a Fidesz három szempontból is jól kalkulált:

(1) A láthatóan tudatos, megtervezett (permanens) választási kampányával sikerült alacsonyan tartania a részvételt, és – elsősorban a célzott negatív kampányeszközökkel - megakadályozni azt, hogy a kormányban csalódott szavazók tömegesen az ellenzéki pártokat válasszák.

(2) Az új választási rendszerrel biztosította, hogy jelentős szavazatvesztés esetén is esélye legyen a kétharmad megszerzésére, illetve elérte, hogy az összességében nála több szavazatot szerzett ellenzék együttesen is csak a parlamenti mandátumok közel egyharmadát birtokolja. Hiába ért el a baloldal, a Jobbik és az LMP közösen több mint 50 százalékot, a 106 egyéni választókerületből csak körülbelül 10-ben szerezhettek mandátumot.

(3) Az új választási rendszerrel rákényszerítette a baloldali ellenzéket a közös indulásra, amely nélkül amúgy egyetlen egyéni választókerület megnyerésére sem lett volna esélyük. A közös indulással ugyanakkor biztosította, hogy az általa Gyurcsány-koalíciónak nevezett politikai erő képtelen legyen a megújulás látszatát kelteni, s így alkalmatlan legyen új – 2010-ben még ellene szavazó – választók megnyerésére.

A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált. A Fidesz a szavazók relatív többségével is majdnem hozta ugyanazt, mint 2010-ben. Természetesen lehet erre azt mondani, hogy mindezt csak politikai mérnökösködéssel, a választási rendszer egyoldalú átalakításával tudta elérni. Igen, erre is szüksége volt a Fidesznek, ahogy nagyon tudatos és fegyelmezett kommunikációra is. Mindkettővel szemben lehetnek természetesen esztétikai kifogásaink, ám az intézmények átalakítása (ha van szükséges többség) és a leegyszerűsített politikai beszéd egyaránt a demokratikus politika bevett és évtizedek óta alkalmazott eszköze. A Fidesz élt a rendelkezésére álló lehetőségekkel, felállította a maga csapdáját, az ellenzék pedig sem azt nem tudta elkerülni, hogy belesétáljon a csapdába, sem azt nem tudta elérni, hogy a választók elforduljanak a Fidesztől a csapdaállítás miatt.

]]>www.torokgaborelemez.blog.hu]]> - A Flag Polgári Magazin partnere

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Életmód (1) Heti lámpás (310) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Történelem (17) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Sport (729) Gazdaság (702) Tv fotel (65) Belföld (10) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Politika (1582) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>