A progresszív baloldal mindig élen járt saját megkérdőjelezhetetlen tévedhetetlenségét illetően. Aki figyelemmel követte Trump megválasztásának előzményeit most is enyhe dé jávu érzést tapasztalhatott az őcsényi eseményekkel kapcsolatban. A lesajnált nép érzései és félelmei szalonképtelen, és illegitim dologként lett tálalva a haladó sajtóban. Trumpot a haladó sajtó a nap 24 órájában alázta, rugdalta.

Ütötte, vágta, de mindhiába. Sőt. A nagyképű elitisták elleni dac szülte meg Trump győzelmét.

Megszoktuk ezt mi már. Meg sem lepett minket.

A függetlenobjektívek Orbánnal is ezt csinálják 27 éve.

Nem ügy.

Megesik. Ilyenek a függetlenek. Függetlenül attól ki kormányoz épp, mindig Orbánt támadják.

Akik most lakájsajtóznak, az MSZP-SZDSZ kormányok alatt lakájabbak voltak a lakájnál.

Orbánt és a Fideszt revolverezték a Híradóikban, háttér-műsoraikban, publicisztikáikban, de még a bulvár mocsarából is.

Sose felejtsük el a baloldalhoz tartozó és ahhoz mindig feltétlen lojalitással dörgölőző értelmiségiek, médiamunkásaik jobboldal felé mutató viszonyát. Érdemes Gálvölgyi heti rendszerességgel jelentkező kicsitsemvicces szavalatait is abból a kontextusban vizsgálni, hogy világéletében baloldali értékrendet vallott. Érdemes Kulka művész úr a Fideszt bíráló mondatait is azon a szűrön keresztül befogadni, hogy egyszer azt nyilatkozta, a művészet mindig baloldali, ahogyan ő is. (Ekkora elképesztő diszkriminatív baromságot is rég hallottam. Egyébként.)

Alföldiről, Csákányiról (aki több Fidesz- és kormányellenes tüntetés moderátora volt Kulkával egyetemben) és a Katona József színház vagy a Krétakőr színészeiről nem is beszélve.

Az előbb említett urak és hölgyek nem most világosodtak meg, látva az orbánifasisztanácidiktatúrarémtetteit. Nem a CEU-ügy, nem az internetadó miatt lettek Orbán kérlelhetetlen bírálói. Ezek a művészek akkor is Orbánt bírálták kérlelhetetlenül, mikor a jobboldal ellenzékben volt.

(Elég csak a Heti hetesre gondolni. De inkább ne gondoljunk rá, olyan szépen süt a nap.)

Szívük joga. Csak emellett pont a bírálataik létezése teszi zárójelbe azt az általuk hangoztatott hazugságot, miszerint nincs demokrácia, diktatúra van.

Zárójel. Ezen a diktatúrázáson mindig őszintén fel tudom b@szni magam. Én megtapasztaltam a Kárpátok Géniusza alatt, mi az a diktatúra. Nem szégyellitek magatokat, hogy egy nép által kétharmaddal megválasztott demokratikus kormányt diktatúráztok? Nyissatok már ki egy újságot és olvassatok már el egy cikket Észak-Koreáról! Az diktatúra. Itt szabadon élhettek, gondolkozhattok, nyilatkozhattok, szavazhattok, tüntethettek. És a rendőrök sem fogják kilőni a szemeteket. Zárójel bezárva.

Félreértés ne essék! A felsorolt művészek (majd) egytől-egyik remek alkotók. Van, aki magánemberként is az. Bizony.

Ám én velük ellentétben mindig is azt gondoltam, hogy attól mert más a világnézetük, még lehetnek kiváló művészek. Ellenben a ballib sajtó és a ballib értelmiség nagy része (tisztelet a kivételnek) undorodva fordul el a máshogy gondolkodóktól. Zárt szalonjaikba, kevés kivételtől eltekintve, nem engedik be másik oldalról érkezőket.

És valóban elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen véleménycikk megírása után békésen kávézgassak egy művészbüfében Schillinggel, Pintér Bélával, Asherral, Kulkával vagy Alföldivel. Nem miattam. Miattuk.

Nekem sosem okozott gondot más világnézetű emberekkel együtt dolgozni. A nagyon liberális nagyon elfogadó művészek viszont valójában nagyon is kirekesztőek.

Ez csak azért jutott eszembe, mert legutóbb láttam, ahogy Alinda műsorában Verebes Pista nagyon tárgyilagosan kifejtette, hogy milyen az, amikor valaki egy úgynevezett „fideszes” színházban kezd el dolgozni. A liberáldiktátor kritikusok el sem mennek a József Attila Színházba. Ami ennél is meglelőbb – pardon, nekem nem volt meglepő, csak az egyszeri nézőnek –, hogy a szintén Verebes mellett ülő kritikus hölgy nem is próbált meg tiltakozni. Kerek perec kijelentette, hogy a neki nem szimpatikus értékrendű színházakba nem jár.

Nem mennek. Bojkott van – kérem szépen.

A fasiszta diktatúrát sikoltó liberális értelmiség így hallgattatja el a neki nem szimpatikus hangokat.

És nem is titkolja.

Büszkén vállalja.

Hányinger.

Verebes meg egy „fideszes” színházban rendez. Ízlelgessük azért ezt egy picit, és képzeljük el, ahogy Nemcsák a Katonában vendégrendez. Na ugye.

De eszembe jut a minapi beszélgetésem is egy olyan jobboldali művésszel, akitől interjút kértem, és aki egy napi gondolkodás után, nagyon szabadkozva, de lemondta a beszélgetést. Fél. Fél elmondani a véleményét. Na nem úgy, mint Stohl, aki a „hatalom tévéjéből” retteg a hatalomtól, hanem ténylegesen.

Ebben a „fasisztadiktaúrában” a jobboldali művészek félnek elmondani, hogy jobboldaliak.

Félnek, hogy úgy járnak, mint én…

Ne féljetek barátaim!

2017 a lázadás éve.

Apáti Bence - ]]>http://polgarportal.hu]]>