Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
abbeb3e334bf9b820b7b3b79e9cc1438.jpg

Tetemrehívás

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Borisz Nyemcovról még a Naumann Alapítvány munkatársaként hallottam először, a kilencvenes évek közepe táján.

Otto Graf Lambsdorff, a német liberálisok nagy öregje, az alapítvány elnöke, nagyra becsülte az orosz politikust, Nyizsnij Novgorod korrekt kormányzójaként és aztán a gazdasági reformok iránt elkötelezett miniszterelnök-helyettesként is. Alapítványi összejöveteleken sokszor esett szó Oroszországról, sőt, egyszer Moszkvában került sor a kelet-közép-európai regionális találkozóra, amikor a rendszerváltást követően én is először szembesültem a szétesett Szovjetunió romjain kivirágzó vadkapitalizmussal.

Nyemcovval emlékeim szerint nem találkoztunk, de a liberális, vagy legalábbis magukat így definiáló politikai csoportosulások képviselőivel folytatott megbeszélések messze nem illettek abba a klisébe, ami korábban bennünk a közép-kelet-európai politikusi mezőny ismeretében kialakult.

A liberális demokrata jelzővel persze már akkor is óvatosan kellett bánni, hiszen Vlagyimir Zsirinovszkij is így nevezte pártját, de a jogállamisághoz, az emberi jogokhoz és a gazdasági reformokhoz való viszony alapján – az aktuális névválasztástól függetlenül – be lehetett kalibrálni a szereplők politikai meggyőződését.

Nyemcov már akkoriban is nagyon bátran és világosan beszélt, Lambsdorff is ezt becsülte benne. Ami persze a kelet-közép-európai politikusi átlaghoz képest már annak idején is szembetűnő volt, az a mi viszonyainkkal szinte össze sem hasonlítható gazdagság és az ebből eredő – a politikai támogatottságtól teljesen független – magabiztosság. Lehet, hogy a bátorság, sőt, talán vakmerőség is ebből eredt, amire – és ezt a kilencvenes években még nem sejtettük – Putyin birodalmában egyre nagyobb szükség lett, mivel a megfélemlítés eszközei egyre durvultak. Mindez az ukrán-orosz ellentét eszkalálódása óta új minőséget ért el. Tudjuk, hogy Nyemcov az orosz szakadárok Moszkva általi támogatásáról készült részleteket nyilvánosságra hozni, és, hogy Ukrajna iránti szimpátiája egyértelmű volt – nem pusztán 32 évvel fiatalabb barátnője, a gyilkosság egyetlen tanújának ukrán származása okán.                                                 

Nem tudjuk, hogy ki lőtte le Borisz Nyemcovot, de egy ember erőszakos halála minden politikai tényezőtől függetlenül is tragikus, megköveteli minden jóérzésű ember részvétét. Az orosz közbeszédben és leginkább az állami médiában zajló – hol hazafiasnak, hol gyűlöletkeltőnek, hol mindkettőnek nevezhető - kampány közvetlen utasítás nélkül is gaztettekre sarkallhat bárkit, aki amúgy is hajlamos ilyesmire. Minden társadalomnak kockázatos idáig eljutni, hiszen ezt a szellemet még egy erős kezű politikusnak is – ha egyszer akarná – sokkal nehezebb lenne visszazárni a palackba, mint kiengedni abból. Ezért is fontos, hogy a gyilkosokat minél előbb kézre kerítsék.

Nyemcov halála kapcsán önfeledten belpolitizálni – amint ez a szombat délutáni ellenzéki részvétnyilvánításon Oroszország nagykövetsége előtt történt – nem a legnemesebb kegyeleti gesztus. A néhány órával később kiadott részvét-nyilatkozat, melynek alapján a miniszterelnök utasítására Magyarország moszkvai nagykövete részt vett a Nyemcovot búcsúztató gyászmenetben, egyértelmű politikai, diplomáciai állásfoglalás. A külpolitikában vannak érdekek és értékek – folyamatosan változó arányban. Putyin budapesti látogatása kapcsán lehet hangsúlyozni gazdasági, energiabiztonsági érdekeinket, ha azonban értékeinket is komolyan vesszük, mélységesen felháborítónak kell tartanunk például azt az emlékezetpolitikát, amit a Fiumei úton felújított síremléknél láttunk. Egy biztos: az utóbbi napokban és pénteken a Várkert bazárban is sokat emlegetett polgári Magyarországnak egy emberként kell megállnia a meggyilkolt orosz ellenzéki vezető ravatala mellett.

Prőhle Gergely - helyettes államtitkár, EMMI

]]>www.hirado.hu]]> - Messzelátó-Blog

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Tereb (146) Vetítő (30) Politika (1582) Heti lámpás (310) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Kultúra (6) Gazdaság (702) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Sport (729) Belföld (10) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Történelem (17) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>