Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
soros-gyorgy.jpg

Soros Gyurka egy ebéd árából megvásárolta a fél baloldalt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Magyarország tőkevonzó képessége jelentősen nőtt, mióta a Palpatine garázdálkodik a fékeken és ellensúlyokon kies hazánkban.

Mint kiderült, annyira durva elnyomásban részesülnek az ellenzéki újságírók és egyéb kibicek, hogy ]]>cserébe úgy kell Sorosgyurihoz járkálniuk aprópénzért]]>, ahogy az egyszeri arab tevét itatni megy az oázisba.

A teljesség kedvéért azért meg kell jegyeznünk, hogy Magyarország nem teljesít jól. Lehetőségeinkhez mérten jóval kevesebb működő tőke érkezik az országba. Kevesebb, mint amennyit mondjuk Soros György a szuahéli nyelv megőrzésére fordít. 50 ezer dollár egy kontinentális reggeli ára a Dorsiaban, ahova Patrick Bateman is mindig próbált bejutni. Ha hozzáadjuk a kokaint és a kurvákat, akkor abból évekig eléldegélne a 444 és a Political Capital.

Mondhatni, hogy ami egyszerre komparatív előnyünk és hátrányunk – az olcsó munkaerő – az a libnyafi iparágban is jelen van. Sajnos, de ez mégiscsak jobb megoldás a konvertibilis valuta beszerzésére, mint a külföldön dolgozók hazautalásai. A mi liberálisainknak el se kell menniük (pedig – szemben mondjuk egy mérnökkel vagy egy orvossal – nem hiányoznának), illetve el se kell menekülniük ebből a pokoli diktatúrából, hogy mindenféle nevetséges célokra nevetséges pénzeket kunyeráljanak Gyuribától. Például arra, hogy választási csalásokat füleljenek le a klimatizált szerkesztőségből.

Ha már a választási csalások lefülelésénél tartunk, ennél viccesebb fedősztorit nem is lehetett volna kitalálni a pénzhiénázásra. Szívesen megtekinteném a teljesítési igazolást erről, mivel egy árva cikket nem adtak le a témában. A másik meg az, hogy oly szívesen és lelkesen írnak mindig a konkurens médiákok finanszírozási hátteréről, de önmaguk esetében valamiért szemérmes hallgatásba burkolódznak. Apropó: ahogy nem a kitartott kurvák nevezik magukat önálló, erős és független nőnek, úgy lassan ezt a függetlenértelmisi és függetlenújságíró szöveget is el kellene felejteni.

Hogy még egy szerény javaslatot tegyek, ezentúl minden egyes újságcikkben, ahol róluk van szó, vagy akár említésként szerepelnek, oda kellene biggyeszteni a következő eposzi jelzőt: “Soros György által kitartott, de önmagukat valami megmagyarázhatatlan indokból függetlennek nevező…”. Ha már ők ugyanezt rendszeresen megteszik másokkal.

Sorosgyurka részéről persze teljesen érthető a történet, több pénzt értelmes ember nem adna nekik, de ennyi még belefér. Mint amikor a csövesnek is dobjuk a százast, csak haladjon már odébb a szagával együtt. Itt meg is kell ragadnom a lehetőséget, hogy megvédjem a barátságos és közkedvelt 444!-et. Nem ügynökök ők – bármit is írjon a Magyar Idők. Az ügynököknek az egyik jellegzetessége, hogy lehet őket használni. Mondjuk bevetésre, zavarkeltésre, szabotázsakciókra. Nos, józan ember egy libnyafi újságíróra egy ikea-szekrény összeszerelését se bízza nyugodt lelkiismerettel, pláne nem egy kormány megbuktatását. Ez Gyurkabától amolyan hobbi, ami csak magyari szemmel tűnik költségesnek. Nem az.

Persze Soros se azért lett ennyire gazdag, mert nem becsüli a kicsit. Biztos felmerült benne, hogy az anyjapicsáját ezeknek az állandóan kunyeráló hiénáknak. Ugyanezt a melót Gyuriferi alatt ingyen végezték (illetve mi fizettük), most meg mennyi pénzt húznak ki a zsebéből feleslegesen. Noha a New York Times-ban ebből a pénzből még a Clinton név összes betűje sem igen jönne ki, de annak legalább van haszna. Nyilván a kedvezményezett libnyaf ezt nem így éli meg, de láttunk már májkonzervet lopó bolti szarkát is, aki maffiózónak képzeli közben magát…

Ahogy a szegény ember, úgy a multimilliárdos is vízzel főz. Avagy – kádárosan szólva – történelmileg úgy alakult, hogy ennyit ér a magyar baloldal.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Belföld (10) Sport (729) Egészség (50) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Heti lámpás (310) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Életmód (1) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>