Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
c70458eda551366489e182284fe2c779.jpg

Pokoli Éden: szexuális zaklatás élő adásban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Két női áldozat körül forog manapság a közbeszéd Magyarországon: miközben súlyukat tekintve az általuk elszenvedett sérelem igazából nem hasonlítható össze, az esetek mögött rejlő társadalmi mozgatórugók igen hasonlóak.

Az egyik áldozat a munkatársát helyettesítő, időközben el is temetett kaposvári trafikoslány, akinek huszonkétezer forintért oltotta ki az életét előre megfontolt módon egy elvetemült fiatalember; a másik egy bizonyos Nóri, az Éden Hotel című televíziós valóságshow egyik szereplője, akinek egy másik (nem kevésbé elvetemült) fiatalembertől kellett megalázó szexuális zaklatást elviselnie a kukkoló nyilvánosság szeme láttára. Az előbbi eset kapcsán ismét fellángolt a spontán „nemzeti konzultáció” a halálbüntetés létjogosultságáról; az utóbbi ürügyén pedig – mivel alapjában véve médiaprodukcióról van szó – nemcsak a jogvédők és a női méltóságért küzdő szervezetek aktivizálódtak, hanem a Médiatanács is. Sőt nem is holmi helyi érdekű csetepatékról van szó, hiszen mindkét történés rögvest nemzetközi kontextusba is került.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a halálbüntetés „újratárgyalásának” még a puszta felvetésére is ellenállhatatlan késztetést érzett rosszallólag rácsörögni Orbán Viktorra; a pokoli Éden ábrázolásának megítélésében pedig – mivel a műsorszám terjesztésébe a TV2 csatornán kívül a brit joghatóság alá tartozó Super Tv2 is beszállt – formálisan is szerephez fog jutni az Európai Unió.

A trafikosgyilkosságot – politikai hátsó szándékkal – szimpla „fóliaüggyé” silányítani próbáló szándékok csak ideig-óráig tudják elleplezni a tényt: az európai kultúra és civilizáció a rettentő nagy humanizmusában mintha megfeledkezett volna az elemi önvédelemről. Nem védi hatékonyan a határait, s nem védi kellő elrettentő erővel az uniós polgárok életét sem. A halálbüntetést pedig egy az egyben a barbarizmussal azonosítani problematikus, hiszen nemcsak a harmadik világban, hanem a szabad világ vezető hatalmának, az USA-nak is számos tagállamában alkotmányos elrettentő és megtorló eszköz. Továbbá (egyelőre) még a hiperhumánus EU sem kíván lemondani hadseregek és más fegyveres erőszakszervezetek fenntartásáról, melyek más léptékben, ráutaló módon mégiscsak az emberi életeket fenyegetik. Kapkodják is a levegőt azok, akik egyszer s mindenkorra lerendezettnek vélték az ügyet, a Fidesz eljobbikosodását és hasonlókat vizionálva – csakhogy ezzel a probléma nincs megoldva: ha van a kirakaton sötétítőfólia, ha nincs; ha van három csapás, ha nincs: bizonyos embertársainknak „megéri” a rablógyilkosság.

Az Éden Hotel zaklatásügye nem ennyire sarkos közpolitikai kérdés, ezért a liberális széplelkek is könnyebben ugranak rá: hajaz a „kapcsolaton belüli erőszak” slágertémájára, de kétségkívül a konzervatív médiapolitika központi kérdésébe is beletalál: szabad-e a közmorált rombolni a média által? De lehet úgy is tekinteni az esetre, hogy az effajta műsor az emberben lakozó alantas ösztönöket elégíti ki. A kereskedelmi tévétársaság, amely az erkölcsi gátlások folyamatos lebontásának (az élő adásban közvetített aktus; az „Anyacsavar”-szerű relativizálás, miszerint egy családban vagy egy kapcsolatban bárki bárkivel helyettesíthető, stb.) következő logikus lépéseként kitartó szexuális zaklatást kínált a nagyigényű nagyérdeműnek, eleinte még csodálkozott is. Mit kell ezen problémázni: ezek a fiatalok direkt a méltóságuk feladásának tudatában jelentkeztek ide – miért kell hát úgy tenni, mintha valóságos entitások volnának? Csakhogy nem számoltak azzal: farkasvakságukban ők maguk tépték le a trafik kirakatáról azt a bizonyos fóliát, hogy a benn zajló történéseket pontosan és kimerítően lehessen élvezni. Nincsen kétségem afelől, hogy – mint némelyik írótársam visszatérően emlegeti – a kivégzéseknek is kiugró nézettsége volna, ha a halálbüntetés újra polgárjogot nyerne, s a Médiatanács (amit nem tudok elképzelni) nevelő célzattal engedélyezné a példát statuáló büntetés-végrehajtási aktusok közvetítését…

Mindazonáltal az Éden-ügy a médiavilág jelenlegi erkölcsi állapotának is a lakmuszpapírja. Nem csupán arról van szó, hogy élő egyenes adásban becsúszott valamiféle szakmai vagy etikai figyelmetlenség: a műsorfolyamot több hónapja felvették, megvágták, nap mint nap kvázi élőben adják, s a kibontakozó botrány hatására az anyagot át is igazították, meg is cenzúrázták. Annyira nem bírták, hogy a nyomokat is eltüntessék (hiszen a nem eléggé engedékeny Nórit – hónapokkal ezelőtt! – a macsó szereplőgárda ki is szavazta a Costa Rica-i paradicsomból, újraforgatásra pedig értelemszerűen nem volt mód), odáig pedig nem képesek eljutni, hogy a műsorfolyamot önkritikusan berekesszék. Igazából ez értelmezhetetlen is a számukra (bármit is derítsen ki az a bizonyos belső vizsgálat): vajon miért épp ebbe a formális fiaskóba buknának bele, mikor megannyi kereskedelmi csatorna megannyi necces produkciója elcsúszott, s hozta a remélt bevételi elvárásokat?

S van is ebben a felháborodásban valami. Akárhány fikciós játékfilmben szabad zaklatást, szexuális és egyéb erőszakot ábrázolni, ha amúgy kiteszik az előírt korhatárkarikát – ha valaki egy olyan sztorit tűzne a műsorára, hogy egy fiatal trafikoslányt nyereségvágyból halálra szurkál egy betérő rablógyilkos, minden további nélkül megtehetné. Gond akkor van, ha az áldozat polgári személyazonossága azonosítható – vagyis a valóságshow műfaja visszavág. S valljuk meg: az esetleges mintakövetés tekintetében mi rettenti el a potenciális bűnelkövetőt? Megteszi-e azt a finom megkülönböztetést, hogy az adott műsorszám csupán ábrázolja, nem pedig programozza a valóságot?

Ha a tévétársaság szerint erőszak nem is történt, a „rossz üzenetet” néhány nekifutás után már elismerték. Talán „lex Nóri”-ra sem lesz külön szükség – a jelenlegi médiaszabályozás eléggé kimerítőnek látszik az ügy korrekt kezelésére. Reália és virtualitás kapcsolatáról, egybemosódásáról azonban nem tudjuk megspórolni az együtt gondolkodást. Miként arról sem, hogy a megelőzés és a bűnhődés önmagában valószínűleg soha nem lesz csodafegyver: sem a kirakati fóliák, sem a leggondosabban elhelyezett média-tilalomfák nem képesek eleve kiiktatni életünkből a bűnöket és az anomáliákat. Mindazonáltal a polgárnak csakúgy, mint a hatóságnak, a nemzeti szintű politikának vagy magának az Európai Uniónak is megvannak a maguk feladatai abban, hogy az elénk kerülő mind újabb történésekre hitelesen reagáljanak: nincsenek kőbe vésett, megmásíthatatlan szabályok és törvények.

]]>www.napigazdasag.hu]]> - Csontos János

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Gazdaság (705) Titkok és talányok (12) Kultúra (7) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Politika (1582) Sport (729) Autómánia (61) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Vetítő (30) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Belföld (10) Életmód (1) Mondom a magamét (7546) Heti lámpás (312) Tereb (146) Szépségápolás (15) Egészség (50) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>