Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
felcsut00.jpg

Minden út Orbánba vezet – Szocialista vízió az időhurkokról

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az ember egyszerűen képtelen dűlőre jutni Kunhalmi Ágnes ténye, vagy Kunhalmi Ágnes, mint tény fölött.

Kunhalmi Ágnes tevékenységét kommentálni pusztán akkor lehetne szándékos karaktergyilkolásnak bélyegezni, ha Kunhalmi Ágnes nem önnön karakterét gyilkolná le minden egyes megszólalásával. És nemcsak saját magát, hanem az egész nyolcvanas – mármint 1980-as – generációt is, hiszen többször hangoztatta már, hogy az az ő generációja, amely igenis tud tenni a jövőért, igenis hallatni tudja a hangját.


Persze a valós nyolcvanas generáció megszülte és iskolába járatja a gyerekeit, dolgozik, utazik, szeret, csalódik, házat épít, elválik, él – nem feltétlenül ebben a sorrendben. Kunhalmi Ágnes rekedt csak kívül a saját generációján, mert még mindig csepeli mozgalmárnőt játszik. Kunhalmi Ágnes annyira ízig-vérig, kívülről-belülről, testestül-lelkestül szoci, hogy az ember már azt gondolná, hogy valami titkos kádári laborban tenyésztették a magyar narancs melletti lombikban. Vagy valamilyen android, csak tranzisztoros. Ha felmelegszik, akkor működési zavarok lépnek fel, például a beszédszintetizátorból nevetséges hangok jönnek ki.

Amit viszont kihagytak belőle – akár a mesterséges intelligencia egyik formája, akár az új szocialista emberfaj első képviselője – az a valóság érzékelése, az igazmondás erénye, és a kognitív gondolkodás.

Csak, hogy legutóbbi parlamenti megszólalását elécitáljuk, így beszél Kunhalmi Ágnes Magyarország parlamentjében tanárokról, Klik-ről, önkormányzatokról, hogyaszongya:

Magyarországon nincs alternatívája az önkormányzatiságnak, az iskolák önkormányzati igazgatásának, nem működik a kormány központosításra épülő logikája.

Kedves Kunhalmi Ágnes. Már ugyan nem lehet elmúltnyolcévezni, mióta Gyurcsány ezt bemondta a tévében, de azért emlékezni még tudunk. Az MSZP-SZDSZ kormány volt az, amelyik nagyon durva összevonásokkal, központosításokkal tudatosan rombolta a vidéki önkormányzatokat, mert mint a hagyományosan szakértő liberális komák állították: túl drága fenntartani. Az önkormányzatok pedig hagyományosan mindenféle módokon megcsapolták az iskoláknak folyósított juttatásokat, tehát az önkormányzat stikában szipkázta ki a pénzt az oktatásból, mert a SZOCIALISTA think-tank erre kényszerítette őket – itt jegyezzük meg, ez sokkal korábbi gyakorlat volt.

Aztán mikor a megszorításoktól és összevonásoktól már majdnem összeomlott a rendszer, Feri belengette az olcsó hitelt. Nosza. Lett is belőle eladósodás.

A történet ezen részéig pusztán az a fájó, hogy akik most az utcán szakszervezetiskednek, meg pukliskodnak, meg elitistáskodnak, azok akkor még vagy nem léteztek, vagy mondjuk ki, azért nem tüntizkedtek, mert az a szar jó volt nekik. Mert aki szarta, az valami ismerős-rokon-üzlettárs volt. Erre gyött a Fidesz – mert megszavazták – és azt mondta, átvállaljuk az önkormányzatok adósságát, és hogy ne lehessen és kelljen tovább élősködni az iskolákon, mostantól új kassza lesz, úgy hívják Klik. És hogy ne lehessen újra eladósodni, új gazda lesz, úgy hívják szintén, hogy Klik. Erre a sztorira csak egy tenyésztett szoci képes ráhazudni, hogy ez adósított el bárkit.

És Kunhalmi Ágnes folytatja:

További probléma, hogy szovjet típusú tervgazdaságban gondolkodik a Fidesz, ami szintén nem működik, hiszen ellenkező esetben még mindig szocializmus lenne Magyarországon.

Ezt most nem is kommentálnám külön, mindenki rakja össze magában. Ilyen tartalmú mondatot emberi agy összerakni képtelen volna. De a csúcspont mégis itt érkezik el:

Hazugság volt, hogy 2010 előtt csődbe ment az oktatás rendszere Magyarországon, a valóság az, hogy az önkormányzatok az iskolai intézmények miatt nem adósodtak el, >>az adósságot a fideszes önkormányzatok halmozták fel, mert Orbán fővezérük kiadta<<, hogy vegyék föl nyakló nélkül a hiteleket, fojtsák bele szocialista kormányzatot a rendszerbe.

De értjük e mi ezt? Tehát az önkormányzatok eladósodása az fideszes aknamunka volt, hogy a szocialista kormányt belefojtsák a valamibe. Konkrétan Orbán és bandája javasolta az önkormányzatoknak és az iskoláknak, hogy bosszúból jól adósodjanak el. Na, innentől válik világossá, mit is ért kreativitáson Kunhalmi Ágnes. Nem mást, mint a valóság újrateremtését.

Olyan valóságcsináló metódust, amelytől az MSZP kormányzása utólag bármilyen szinten értékelhetővé válik.

Innentől viszont Kunhalmi Ágnes szinte bármit elmondhat nagy kreativitásában a parlamentben. Például, hogy Orbán görbíti a teret a nagy felcsúti kisvasútnak álcázott részecskegyorsítóval, amibe flixuskondenzátor is be van építve, attól volt olyan drága. Ezzel járnak vissza az időben Orbán és bandája, hogy mindenbe beleavatkozzanak, mi meg az időtorzulásoknak köszönhetően elfelejtjük, milyen jól kormányoztak a szocialisták. Juhászpéteri adalék, hogy Nárcius kutya hirtelen feltűnése is ennek köszönhető, azért termett ott csakúgy hirtelen, mert a múltból hozták. Erőszakkal. És nem is Nárcisz volt a neve még ott, akkor, csak átnevezték.

Sőt, Orbán nemhogy nem akar Magyarország királya lenni, hanem mindig is az volt, az Árpád-ház óta, csak parókát húzott, hogy ne ismerjék fel. Jadvigaként ráadásul hozzáment egy lengyelhez, hogy legyen kit elcibálni külföldről szimpátiatüntizni március 15-én. Na, hát egyrészt ezért ilyen szar a magyarok történelme, másrészt, és itt jön a nagy csavar. Mert Kádár János is Orbán volt. Azért nincs meg a koponyája, mert még használja. És az egész szocializmus egy nagy fideszes aknamunka volt, hogy lehessen mocskoskummunistázni, szétlopják az országot. Na, hát Kunhalmi Ágnes tényéből többek közt ezek következnek.

És hogy igazságosak legyünk, a Klik valóban elgennyesedett idővel, de ennek pusztán egy oka volt. Azok, akiket felszívott, bevonzott ez a rémes elnevezésű bürokratikus szörny. Azokat a tanárokat, akik inkább mentek aktákat tologatni, meg gémkapocs-láncot fűzni, mint gyerekekkel érintkezni. Azok a tesi-népnevelő szakos fősulisok, akiknek soha közük nem volt az iskolához. Valamint a hatalommániások, akik világ életükben iskolaigazgató szerettek volna lenni, de mindenki utálta őket, és bosszúból léptek egyet fölfelé, hogy szívathassak a korábbi tanári közösségüket. A Klik-tagok az értelmiség BKV-ellenőreiként pontosan úgy viselkedtek iskolákkal, gyerekekkel, tanárokkal, ahogy azt a szocializmusban megszokhattuk a kisemberektől, akik valamiféle vélt hatalom mámorában elhitték magukról, hogy valakik.

Mint Kunhalmi Ágnes.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Egészség (50) Életmód (1) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Kultúra (6) Belföld (10) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>