Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
medgyessy.jpg

Korrupciós jubileum: 12 éve történt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Erkölcsileg lenullázták magukat, együtt a korrupcióval teli SZDSZ-szel, amelynek egyes volt nagyjai néha bekiabálnak a páholyokból.

Románia talán tisztázhatja, kikre utalhatott Medgyessy Péter miniszterelnök akkor, amikor 2004. augusztusában a Népszabadságnak nyilatkozva bejelentette: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.”

Románia már elkészítette az antikorrupciós stratégiát.

„A korrupció elleni harc nemcsak az állam, hanem minden egyes állampolgár felelőssége - hangoztatta Raluca Pruna, a román kormány igazságügyi minisztere augusztus 12-én, amikor bemutatta az ország 2016-2020-as időszakra szóló korrupcióellenes stratégiájának tervezetét.

Medgyessy Péter ezt nem tette – bele is bukott.

A bukaresti tárca 90 közintézmény, civil szervezet és vállalkozás bevonásával dolgozta ki a stratégiát, amelyet június közepén honlapján nyilvános közvitára bocsátott.

Medgyessy csak a köztelevízióban erősítette meg bejelentését.

Más a helyzet délkeleti szomszédunknál. Raluca Pruna szerint Románia az figyelemre méltó eredményeket ért el a korrupcióellenes harc terén, jól működő igazságszolgáltatása van, ami "egyeseket kétségbe ejt".

Magyarországon vígan élnek az SZDSZ volt korruptjai.

Romániában azonban arra a következtetésre jutott az igazságügyi tárca, hogy a nagy sajtóvisszhangot keltő ügyészségi leleplezések elrettentő hatása önmagában nem elég.

Nálunk ezek is elmaradtak: az SZDSZ esetében…

Az utóbbi négy évben évente 3500-4000 korrupciós ügyben hoztak ítéletet a román bíróságok mondta a román miniszter. Nálunk Medgyessy Péter bejelentése után – mely szernt „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel” – az akkori főügyész béna maradt.

Pedig alkotmányos kötelessége lett volna lépni.

Romániában a korrupcióellenes stratégia megvalósítása 100 millió euróba (31 milliárd forintba) kerül, ez az összeg alig ötöde annak a félmilliárd eurónak, amit a korrupciós ügyek vádlottaitól foglaltak le egyetlen év alatt.

Nálunk a luxusvillák érintetlenek maradtak.

A stratégia célkitűzései között szerepel az, hogy a román közigazgatás 80 százalékában számolják fel az érdek-összefonódásokat. Az itthoni közigazgatásban eleven érdek maradt az SZDSZ korrupciós ügyeinek ködbe burkolása.

Az úgynevezett „civil” szervezetek is cinkosok maradtak.

Pedig gigantikus adófizetői pénzeket zsebelnek be a korrupció ellen állítólag küzdő civil garnitúrák, szájalnak, harsánykodnak – az SZDSZ korrupciós ügyeiről azonban gyáván hallgatnak, cinkos némaságban a vétkesekkel együtt.

Gyávák a nagy átvilágítók.

Erkölcsileg lenullázták magukat együtt a korrupcióval teli SZDSZ-szel, amely ugyan a törvényhozásból kibukott, egyes volt nagyjai azonban páholyokból nézik a társadalom küzdelmét, s néha bekiabálnak a páholyokból.

Valódi korrupcióellenes civil szervezetek kellenének.

Ehhez azonban pénz kell, a korruptoknak ugyanis van pénzük, s megfizethetik az gátlástalan ügyvédeket, sőt – nemcsak az ügyvédeket… Ezért életveszélyes a korrupció – mármint annak, aki le kívánja leplezni.

Talán Románia most segít.

Bukarest már stratégiát alkotott a korrupció ellen. Idehaza a föladat valamivel kényesebb: történelmi átvilágítás is szükséges. Mi volt 12 éve?... Olyanokat is elő kell venni, akiknek nemzetközi kapcsolataik vannak.

Ezért védettek – legalábbis annak remélik magukat.

Valamennyire azonban idehaza is javult a helyzet. Aki leleplezi, hogy kik voltak azok, akik miatt Medgyessy Péter 12 éve, 2004 augusztusában miniszterelnökként bejelentette: Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, nos azoknak nem kell messzire menekülniük.

Elég Erdélybe átutazni.

S ott jó eséllyel politikai menedékjogot kap.

Kovács G. Tibor - ]]>www.gondola.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Mondom a magamét (7546) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Egészség (50) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2788) Politika (1582) Heti lámpás (312) Gazdaság (705) Kultúra (7) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Életmód (1) Autómánia (61) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>