Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
3b3bdc5bf77367ca88e2eb82aab77dbc.jpg

Fricz Tamás - Az örök labanc, vagy elegánsabban: az örök kollaboráns

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Göncz Kinga, Bokros Lajos és részben Tabajdi Csaba a Tavares-féle jelentés európai parlamenti vitájában francia, esetleg portugál, osztrák, holland vagy belga baloldali-balliberális képviselőként viselkedtek. Ők az igazi labancok, az igazi kollaboránsok. Lelkük rajta!

Persze némileg tréfásan kiindulhatnánk abból is, hogy lassan csak levetjük régi Göncz-einket és átöltözködünk, ám tény, hogy ebben Bokros teendőink – az ország gazdasági helyzetének orvoslása – egyelőre megakadályoznak. De semmi taBajdi, előbb vagy utóbb erre is sor kerülhet.

Ám ezt sem tréfásan, sem másként nem mondhatjuk. Ugyanis ]]>Göncz(ová), Bokros és Tabajdi (kiegészülve persze Herczoggal és Gurmaival)]]> – miként Juhász Gyula Annája – a történelemben mindig is jelen lévő, újra és újra felbukkanó, örök jelenségek.

 

Így volt és így van ez minden országban, legfeljebb egyes országokban több, más, szerencsésebb sorsú országokban kevesebb jut belőlük. A mi országunk, a mi történelmünk ebből a szempontból a legkevésbé szerencsések közé tartozik, annál is inkább, mert történelmünkben több évszázadon keresztül külső birodalmak uralma alatt álltunk, s mindig bőségesen akadtak „jelentkezők”, akik hűségesen kiszolgálták ezeket a külső hatalmakat. Igaz volt ez már a török és a Habsburg-uralom alatt is, de természetesen megtaláljuk szép számmal a kollaboránsokat a náci megszállás időszakában, a Rákosi-diktatúrában, majd a Kádár-féle nyálas-nyúlós „puha” diktatúra évtizedeiben is.

Persze rögtön feltehető a kérdés: miért mondom én azt, hogy a Göncz-féle kompánia labanc és kollaboráns, amikor ma már végre a baráti, sőt ]]>már-már testvéri Európai Unióban vagyunk]]>, ahol egyenrangúság uralkodik a nemzetek között. S ahogyan hallhattuk is a strasbourgi vitában Verhofstadttól vagy más, minket szerető – pardon, inkább imádó – balliberális képviselőtől (lásd Lunacek asszony), ők Magyarország barátai, tanácsaik a javunkat szolgálják. Vagyis, hol van itt a birodalmi alávetettség, hol van itt a külső hatalmaknak való kiszolgáltatottság, s ha ez nincs, akkor miféle labanc-kollaboráns mentalitásról papolok én itt? Igaz, nagyon igaz: az EU az egyenrangú tagországok társulata, sőt szövetsége. Papíron pedig mindenképpen az.

De amikor az egyenrangú és ]]>„barát” Guy Verhofstadt, Hannes Swoboda és modorban mindenki fölé magasodva Daniel Cohn-Bendit]]> gyűlölettel teli és fenyegetőző, vádaskodó, a szó szerint ökölrázó üvöltözését hallgatom a baráti és egyenrangú viszonyról, a jó tanácsokról, a „visszautasíthatatlan ajánlatokról”, akkor sajnos kicsit elbizonytalanodom. Belátom, ez valóban az én hibám. Nem érzem igazán ebben az ökölrázásban a szeretet simogató megnyilvánulását, valószínűleg azért, mert nem vagyok eléggé érzékeny. Meg nem vagyok eléggé labanc.

Másfelől még nem nőttem fel ahhoz, hogy megértsem, hogy a barátság és az egyenrangúság elsődleges megnyilvánulása mégiscsak az kell legyen, hogy a barátok – a baloldali barátok – az EU-ban kiválasztanak minket, magyar barátokat, s e baráttal szemben tízezerféle kötelességszegési eljárást, vizsgálatot, bírósági eljárást, bizottsági jelentést, sőt eddig nem látott és nem hallott, új, csak miattunk létrehozott koppenhágai bizottságokat hoznak létre és indítványoznak. Úgy látszik, még nem vagyok elég érett ahhoz, hogy megértsem: a barátság elsődleges megnyilvánulása, ha a barátot permanensen vizsgáljuk, pellengérre állítjuk, megbüntetjük, utasítjuk, kioktatjuk. Miért van az, hogy nem értem? Mi bennem ez az élhetetlenség?

Gönczék már értik. Ők tudják: ez az átfogó vizsgálósdi és megalázósdi értünk van. És e mögé oda kell állni (persze utána a pénztárhoz is oda kell állni, és a felkínált zsíros állásokat is el lehet fogadni).

A labancmentalitás örök. Eszembe jut az 1990-es első szabad választások előtti kampány. Akkor történt, hogy egy ismerősömmel beszélgettem, s kérdeztem, kire szavaz. Azt mondta: hát az SZDSZ-re, mert az a legjobb, ha a zsidók nyernek, mert akkor sok pénz lesz az országban, és nekünk – s persze neki – is jut valami kevés (mondjuk egy morzsa) a rengeted dohányból. Ő volt az „okos”.

S ebben a történetben nem a zsidóság az érdekes (aki itt most antiszemitázásba kezd, azt máris – persze szimbolikusan – pofon vágom, bár utálom még a szimbolikus erőszakot is).

Hanem a mentalitás, ami örök.

De azért tudom: annak idején A Tenkes kapitányát nézve mindannyian a kurucok oldalára álltunk. Hej!

Fricz Tamás - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Kultúra (6) Gazdaság (702) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Heti lámpás (310) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Mozaik (83) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Sport (729) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Politika (1582) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>