Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Ellenzéki összefogás, csuhajja!

Ellenzéki összefogás, csuhajja!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ezen sokan derültek.

A Budai Liberális Klubban jött össze a minap az ellenzék krémje. A Jobbik képviselője is ott volt. Lelkes vitát folytattak saját tehetségtelenségükről. De Hadházy Ákos LMP-elnök legalább közölte, hogy össze kell fogni. Ezen sokan derültek.

Emberek! Azért jöttünk össze, hogy ne legyünk szanaszét! Ha a magyar nagyon liberálisan hatékony ellenzék ezt a felhívást tette volna a fent említett gyűlésen – akkor Kövér László legalább három másodpercig elgondolkozott volna azon, hogy egyen-e egy pogácsát.

Ebbe az időszakba belefért volna annak a témának a kitárgyalása is, hogy sajtos, krumplis, netán tepertős legyen a termék. Mert ez az ellenzéki összevisszaság ennyi jelentőséggel bír.

Persze van azért egy érdekes kérdés. Miért volt ott a Jobbik? A nemzeti radikálisoknak még néppárti értelmezésben sem illene talán ezt tenniük. Vagy mégis? Mert született egy alku?

Tudják, furcsa dolog ez. Olyan émelyítően nyilvánvaló. Nem az, hogy ki vett meg kit. Az egyértelmű. Az ár érdekes. Vagy az se? Mert a lóvénak csak virítania kell, azt csá?

Lenne azért néhány kérdés. A magát baloldalinak mázoló ellenzék a Jobbikkal együtt miért reagál olyan pszichopata módon, ha Soros György nevét kiejtik? Nem lenne egyszerűbb semmit sem tenni? Mert ha nincs Soros-terv, mire a marha nagy felhajtás?

Mondják azt, hogy a kormány kretén, mert ennek az egésznek semmi jelentősége. De ők valamiért védik ezt az amerikai oligarchát. Nap, mint nap, és rendszeresen.

Nem lenne egyszerűbb azt mondani, hogy ez egy idős ember, nyolcvan évre rugaszkodik, talán be sem számítható? De a válaszuk az, hogy Soros György nagyszerű ember, látványos filantróp, meg önzetlenül segélyez mindenkit, akinek a számlaszáma egyezik a miénkkel?

Liberális ellenzék, szomorúan megfáradt Jobbik. Csak ez maradt?

Avagy tényleg van Soros-terv? Pontosan értelmezhető és végrehajtható? Amely szét akar zúzni minden gondolatot, ami nemzeti önrendelkezésről szól? Ami arról beszél, hogy népnek van joga, és nem csak egy multinacionális termék?

Talán nem butaság, ha nemet mondunk erre a tervre! Talán élhetőbb világot teremthetünk, ha szembeszállunk ezzel.

Talán ez a dolgunk.

Fotó: index.hu

Máté T. Gyula - ]]>http://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Gazdaság (702) Sport (729) Vetítő (30) Belföld (10) Politika (1582) Tereb (146) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>