Ma 2017 szeptember 22. Móric napja van. Holnap Tekla napja lesz.
Demokrata hattyúkat Orbán ellen

Demokrata hattyúkat Orbán ellen

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Nem ér más játékát ellopni!

Egy újabb ellenzéki miniszterelnök-jelölttel bővült a minap az ellenzéki kihívó paletta. Szél Bernadett közölte, hogy az LMP választási győzelme estén ő alakít kormányt. Féltucat demokrata kollégája ezért kicsit csúnyán nézett rá. Nem ér más játékát ellopni!

Brendon, ellenzéki aktivista a nyári mulatságok kialvása után viszonylag frissen ébredt. Ezt magától nem igen tette volna meg, de okostelefonján be volt állítva egy fegyelmezően néző szmájli szeptember első hetére. Ez nem azért volt, mert nem szundíthatna tovább, ez azért volt, hogy jelezze: elfogyott a pénz, bankszámlája üres.

Brendon, ellenzéki aktivistára – ezt látva – először pánikroham, majd sírógörcs tört rá. Jutott egy bő óra a vécékagylóval való bensőséges barátság felújítására is. Ezt követően Brendon zuhanyozott, az ilyen helyzetekre ajánlott jéghideg helyett azért egy langyosabb változatot keresett. Sminkelt, majd újra leült a nappaliban töprengeni.

Mit csináljon? Honnan lesz pénz? Az elmúlt öt évben tökéletesen működött szülei válásának kihasználása, hol itt, hol ott gerjesztett alaptalan lelkiismeret-furdalást, anyu és apu ezért versenyre kelt apanázsában. Nagymutter meg befogadta terézvárosi polgári lakásába, ő csak olvasgatott a könyvtárszobában, a többi Brendoné volt. Néha még palacsintát is sütött a hajnali vendégeknek. Hányást mondjuk nem takarított, ez Brendon szerint nagymama konfliktuskerülő, avíttas, konzervatív énjére világított rá.

De most pénzről, és nem értékekről volt szó. Szülők ugyanis kibékültek.Brendon repressziós nyomás alá került, és hiába hívta ezután apját ÁVH-nak, a mamát meg kedvesen becézve Gestapónak, több pénzt nem kapott. Mondták: menjen dolgozni!

Na, ez az, ami ki van zárva! Itt emberi jogokról, értékrendről, az észak-delta moszatjainak sajátos élőflórájáról van szó! Szóval Nagymutter sem adott pénzt. Továbbá közölte vele azt a minősíthetetlen ultimátumot, hogy mosni sem fog rá, ha nem csinál valami hasznosat!

Brendon ekkor úgy döntött: ellenzéki miniszterelnök-jelölt lesz! Na de hol?

Az MSZP-nél nem próbálkozott. Nem a szocialisták utódpártiságával volt baja, de ez a Botka egy böszme nagy embernek tűnt. Utólag ugyan elmesélték neki, hogy Szeged polgármestere egyszer majdnem Nyíregyházáig futott egy rosszkedvű palotapincsi elől. De Brendon tudta, az ilyesmi nem vicc: ő napokig nem evett, amikor egy étterem étlapján észrevette a pacalpörkölt megnevezést.

Gyurcsányéknál sem látott sok esélyt. Mesélték, hogy volt egy nagy demokrata, aki be akart férkőzni a vezetőségbe. Aztán Gréczy Zsolt szóvivő leült vele beszélgetni. Kérdezte: „Téged Gyurcsánynak hívnak”? Az illető ezt kénytelen volt tagadni. „Akkor meg takarodás van!” – hangzott a verdikt. Brendon félénk ember volt, meg egyébként sem akart éket verni a demokraták egységébe.

Ott volt az LMP. Ők mások, ő is amolyan, biztos igény van rá. Az előtérben összefutott Ungár Péterrel, aki bájos mosollyal élő flippert játszott. Elindulva először ennek, utána annak a falnak csapódott, közben a kiejtett telefonját kergette labdaszerűen.

Brendon demokratikus aktivista itt látott esélyt: ezt a játékot ő is űzte, gyakorolta. Tisztában volt azzal is, hogy köreikben bármilyen sporttevékenység kiegészítve jó, felesre szívni is lehet. Így kellő önbizalommal lépett be a főnöki irodába.

Brendon itt meglepődött. Hárman ültek a szobában. ]]>Szél Bernadett LMP-s miniszterelnök-jelölt ]]>éppen durcizott, és azon tanakodott magával, hogy itt meg lett-e sértve nő-politikusi méltósága. Mármint, hogy őt jelölték kormányfőnek, és nem egy férfit. A másik két fotelban Hadházy Ákos LMP-társelnök és Ron Werber kampányszakértő számokat számlált. Néha érdekesen pillantottak a hajtincseivel hadakozó Szél felé.

Brendon ilyesmit már látott, amikor pincér akart lenni egy nyitott szellemiségű bárban. Balhé és rinya volt, munka semmi. Ezt Brendon magától is tudta prezentálni.

Mi van még? A Momentumosokról tudta, hogy agresszív pszichopaták, azok még felé is felsőbbrendűek. Most tele vannak pénzzel, de másnak nem adnak. Nem cukik, no!

Együtt, PM? Brendon nem tartotta magát szellemóriásnak, de ott, ahol a vezető igen hasonlít nagymama lüke macskájára, aki előszeretettel kergeti a farkát – nos, ezekben a projektekben még ő sem látott túl sok lehetőséget.

Brendon kétségbeesve nézett körbe. Most akkor mi lesz vele? Mert a miniszterelnök-jelöltség láthatóan bukó. Aztán fény gyúlt fejében: felhívja Marcikát!

Gulyás Marci mondta, hogy kormányfő-jelölt itt sem lesz, de nem akarna-e oktatásügyi miniszter lenni? Brendon kérdezte, hogy ahhoz mi kell? Marcika mondta, hogy pillanatnyilag csak annyi, hogy lájkolja azt az internetes bejegyzést, ahol a „nép” Putyin debreceni egyetemi díszpolgársága kapcsán]]>elhatárolódik az orosz nyelv ingyenes tanulásától ]]>is. Lájkonként fizetnek amúgy.

Brendon érezte, ez az ő életpályája. Elolvasta a bejegyzést, és lelkesen lájkolt. Több néven is. Ha már volt néhány Facebook profilja, miért ne? Legyen haszna az ember identitás-kutatásának!

„Eddig csak a szakmai német és az angol volt ingyenes, belevenni ebbe az oroszt, az a putyini diktatúra előtti megalázkodás! Azt hiszem, nem fogok élni ezzel a nagyszerű lehetőséggel, hogy megtanuljam azt a nyelvet, amit már a szüleim is utáltak az iskolában.”

Brendon boldog volt. Pénzt keresni úgy, hogy nem csinál semmit? Ráadásul ellenálló is lehet közben? Igen, ez az ő útja! Nem hajol meg a szakmai német és angol, pláne a putyini orosz ingyenes oktatása előtt! Ha már nem lehet miniszterelnök-jelölt, akkor legalább demokrata ellenálló lesz! Vagy egy szép hattyú, Szellőző Felhő néven.

Fotó: gettiimage.com

Máté T. Gyula - ]]>http://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (170) Egészség (50) Nagyvilág (1536) Gasztronómia (538) Jobbegyenes (1135) Emberi kapcsolatok (36) Világ história (910) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (2) Tv fotel (65) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (391) Szépségápolás (15) Vetítő (37) Mozi világ (453) Heti lámpás (133) Gazdaság (588) Politika (1559) Flag gondolja (30) Mondom a magamét (1907) Életmód (1) Sport (722) Tereb (122) Magyar millenium (1219) Mozaik (484)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>