Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
86606-biszku-kadar.jpg

Biszku Béla hagyatéka

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
„A pártnak semmi esetre sem szabad minden kérdésben előtérbe kerülnie. A pártnak irányítani kell, de nem formálisan.” (Biszku Béla, 1956. november 11.)

Az utolsó nagy kommunista főnök, Biszku Béla 94 éves korában elhunyt. Nagy kár, hogy úgy távozott el erről a világról, hogy nem mondhatott a szabad Magyarország bírósága ítéletet fölötte. Ami utána maradt, az sajnos nem más, mint poszt-kommunizmus, vagyis a befejezetlen rendszerváltozásunk húsz éve. Ezalatt a két évtized alatt nemcsak a szimbolikus téren kellett vívni óriási csatákat vívni, hanem a vezető kommunistáknak sem görbült a hajuk szála sem.

(Fotó: MTI/Kászoni László)

Milyen ötlet volt, amikor a szocialista-szabaddemokrata kormány 2002-ben a Terror Házát „Megbékélés Házává” akarta átnevezni? Hogy lehetséges, hogy egy Péter Gábor 1993-ig nyugodtan éldegélt? Egy Piros László 2003-ig? Persze, a legvéresebb eseményeket nemcsak két-három-négy évtized köde fedte el, hanem a szocialista jólétnek hazudott önkizsákmányolás nosztalgiává- és retró érzésvilággá olvadó köde is. De mindezek mellett történetíróink egy részének maszatolása is segített a fátylat borítani a múltra, amennyiben „kádári modernizációról”, „kádári (kis)polgárosodásról”, és más hasonlókról beszéltek (félre). Ehhez csatlakoztak közéleti szereplőink közül néhányan, akik Tóth Ilonát gyilkosnak vagy ’56-ot ’44-el azonosnak mondták, és a puha diktatúráról, „liberalizációról”, „reformszocializmusról” meg a szakértelemről prédikáltak. Nem: a kommunista diktatúrában, bármi is legyen a felszínen, „akár közénk is lövethetnének”, ahogyan a Lenines vicc tartja. Biztosan lesznek, akik a magyar társadalom egészének a felelősségét fogják felvetni, miszerint a mi szégyenünk, hogy Biszku ítélet nélkül halhatott meg: nos, igen, az eredmény számít, azonban mégsem azoké a szégyen, akik azért küzdöttek, hogy a kommunisták és bűneik meg legyenek nevezve. Nem; hanem azoké, akik ma is igyekeznek „ügynökkérdéssel” elütni a kérdést, miközben a valódi hatalombirtokosok feltárása éppen csak elkezdődött, amely ügyben a Nemzeti Emlékezet Bizottsága mandátumának megfelelően ]]>el is jár]]>.

Egy másik kérdést is hagyott itt nekünk Biszku. Ezt Zbigniew Brzezinski, a Terror Háza Múzeum megnyitására küldött üzenetében így fogalmazta meg: a kommunizmus bűneinek mélységét soha senki nem fogja feltárni. Nos, lehet hogy így van, de nekünk akkor is meg kell próbálni. Keserű iróniával mondhatjuk, hogy a kommunizmus teljesen világosan és pontosan megfogalmazta nekünk, hogy mit nem akarunk. Annak a sűrítménye volt ugyanis, amit a természetes emberi állapot tagadásának nevezhetünk. Részletenként vagy más formában, ma is megjelenik. Ez pedig röviden összefoglalva, a Teremtő és művének megkérdőjelezése, vagyis az embertelenség. A Ráció kultusza valójában a józan ész tagadása. A közélet hétköznapjaiban aprópénzzé ez változik, mint mondjuk a szabad véleménynyilvánítás ]]>ellehetetlenítése]]>, vagy a nemzeti kultúrák elleni támadások. Nemzeti nagyságunk visszanyerése a múlt században elsősorban 1956-hoz, és kisebb részben 1989-hez kötődik – tudnunk kell, hogy mivel szemben fogalmaztuk meg önmagunkat.

Éppen ezért a kommunizmusról beszélnünk kell, és annak magyarországi változatáról is. Ez a változat Kádár János rafinált, piramisjátéknak álcázott elnyomás formájában okozta a legtöbb kár a magyarságnak. Biszku Béla ennek a fő felelőse és az egyik szimbolikus alakja volt. A „reformszocialisták” azért tudtak a reformokkal kísérletezni, mivel Biszku és tettestársai létrehoztak valamit.

Biszku Béla ügyvédjével együtt igyekezett hülyét csinálni mindannyiunkból. Előbb vagy utóbb azonban utolérte volna a ]]>jól megérdemelt ítélet]]>. Sajnos kicsúszott a kezünkből. De azt ne engedjük meg, hogy a múltunk kicsússzon a kezünkből.

Máthé Áron - ]]>http://mozgasterblog.hu ]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Gazdaság (702) Belföld (10) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Kultúra (6) Politika (1582) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>