Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
A történelem vége

A történelem vége

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Korántsem múltak el a háborúk okai.

„Mert a világbéke – amelyet oly sokszor emlegettek – a túlnyomó többségnek a háborúról való egyoldalú lemondását jelenti, de ezáltal a be nem vallott lehetőségét is annak, hogy ez a tömeg mások zsákmányává váljék, azokévá, akik nem mondanak le a háborúról.”
Oswald Spengler: A nyugat alkonya

Bejelentették, hogy a Koreai Néphadsereg Legfelsőbb Főtábornoka, a tisztelt Kim Dzsongun elvtárs Koreája minden valószínűség szerint hidrogénbombát robbantott, majd nem sokkal ezután egy rakétát is kilőttek, amely elrepült Japán fölött. Ez azt jelentheti, hogy a tisztelt elvtárs elérheti akár az USA közeli területeit is. A Legfelsőbb Főtábornok ezzel közvetlen kihívást intézett a Föld nevű kocsma legerősebbjéhez. Lehet kimenni a hóra.

Az általunk eddig ismert történelem nagyjából úgy működött, hogy az egyes országok, nemzetek, diktátorok fegyveresen intézték el konfliktusaikat. „A háború mindennek atyja, mindennek királya…” – mondotta Hérakleitosz, majd így folytatja: „és egyeseket isteneknek tüntetett fel, másokat embereknek, egyeseket szolgákká tett, másokat szabadokká.” És ez bizony igaz is volt sok-sok ezer évig. Ez azonban mostanra, úgy tűnik, megváltozóban van.

A nukleáris fegyverek megváltoztatják a világot.

Mindaddig, amíg az ilyesfajta eszközök birtoklása valamiféle elitklub kizárólagos „joga” volt, csak az orosz-amerikai szembenállás fenyegetett valódi háború kirobbanásával – a világ többször táncolt is a nukleáris szakadék szélén – ám a felek végül is, számomra meglepő módon, normálisan viselkedtek. Ezért van még meg a világ.

Az atomfegyverek azonban védhetetlen módon terjedni kezdtek. Az előállításukhoz szükséges technológia egyre köznapibbá válik, maga a bombakészítés módja is közismert. Már évtizedekkel ezelőtt botrányt okozott egy amerikai fizikus hallgató, aki egy atombomba tervrajzot tett közzé és – mint megállapították – az simán működőképes is volt. Az eredeti atomhatalmakhoz csatlakozott mára Izrael, India, Kína, Pakisztán és most, utoljára, Észak-Korea is. További országok pedig, mint például Irán, legalábbis kacérkodnak a gondolattal. A kísértés nagy. A tapasztalatok szerint ugyanis az atomfegyverrel rendelkező országok és vezetőik érinthetetlenné váltak, a nyugati világcsendőrség számára. A bolygón garázdálkodó elmebeteg diktátorok számára életbiztosítás egy ilyen fegyver birtoklása.

Nem véletlen, hogy a koreai Legfelsőbb Főtábornok szeretett volna magának néhányat és – a csináld magad mozgalom keretében – készített is magának párat. Szeme előtt ott lebeghet diktátor kollégája, (és sorstársa az elmebajban) Kadhafi esete, aki lemondott a fegyverfejlesztésről, hogy jó fejnek tűnjön a nyugat szemében. Ha nem teszi akkor sohasem történt volna meg, hogy az angolok, franciák, amerikaiak bombázzák az országát, és Líbiában az „arab tavasz” bizonyára nem éri meg a nyarat. Kadhafi tévedett, mikor azt hitte, hogy a nyugattal való barátkozás bármitől visszatartja a nemes és demokratikus ügyeket – mint például rablóbandák martalékául vetni egy úgy-ahogy működő országot – küldetésüknek valló demokráciákat. Elkövette a diktátorok legnagyobb hibáját: nem volt eléggé paranoiás. Mert diktátorok között a paranoia a hosszú élet titka.

A folyamat feltartóztathatatlannak látszik. Egyre több ország, egyre elmebetegebb vezetői fognak hozzájutni a nukleáris fegyverekhez, ezzel pedig a hagyományos háborúk korának szép lassan vége szakad; legalábbis a hagyományos, államok közötti háborúké. És ezzel vége az általunk ismert és elszenvedett történelemnek is, ami egy olvasatában az államközi háborúk története volt.

Európa magországainak hosszú békéje sem az EU-nak köszönhető, hiába sulykolják, hanem a nukleáris fenyegetésnek. A kollektív félelem oszlatta el Európa fölül a háborúk fellegeit és vált a történelem során a legtöbb és legpusztítóbb háborúk földrészéből a béke szigete. Persze csak hellyel-közzel, a perifériákon, ahol nem fenyeget nukleáris konfliktus kisebb népirtások kapcsán, ott vígan gyilkolják egymást továbbra is, a legnemesebb európai tradíciók jegyében.

Ám korántsem múltak el a háborúk okai.

A történelem valójában csak kevéssel több, mint az emberiség szerencsétlenségeinek, őrültségeinek és bűntényeinek a katalógusa.” Írta Edward Gibbon a nagy angol történész és ez mit sem változott azóta. A szerencsétlenségek, őrültségek és bűntények az emberi természetből fakadnak, s mint ilyenek csak az utolsó emberrel tűnnek majd el. Lesznek/vannak hát háborúk, csak másképpen.

A nyílt háborút felváltják a partizánakciók, a beszivárgás, az „aszimmetrikus” hadviselés anarchiája. Míg a „hagyományos” háborúkat azok nyerték, akiknek nagyobb hadserege, modernebb haditechnikája, nagyobb ipari potenciálja volt, a jelen háborúit azonban – melyek leggyakrabban a polgárháborúként jelennek meg – azok nyerik majd, akik erősebben motiváltak, mélyebben képesek gyűlölni, és ezért kitartóbbak. Mert „A háború tehát az erőszak ténye, amellyel az ellenséget saját akaratunk teljesítésére kényszeríteni igyekszünk” – írja Clausewitz, de mit tegyünk, ha nekünk már nincs akaratunk?

A Főtábornok építi hát a bombáit, fejleszti hozzá a hordozórakétákat, és ahogyan halad ebben a projektben, úgy lesz egyre nagyobb a szája is. Hogy valójában mit fog tenni azt nem tudhatjuk, hiszen ki lát bele egy elmebeteg fejébe. A helyzet már csak azért is veszélyes, mert ha a Főtábornoknak sikerül, és a szájaláson túl, valóban érinthetetlennek bizonyul, akkor minden sötét hülyének ő lesz a példaképe, az ő módszerét akarja majd használni.

Milyen kár, hogy az összes szír atomfizikus már munkanélküli Európában. Óriási lenne rájuk és a nukleáris jatagánra a kereslet világszerte.

]]>http://aristo.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Sport (729) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Mozaik (83) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Nagyvilág (1309) Történelem (17)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>