Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
10917-004-8efe10d41.jpg

A sátánizált Horthy 8.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Defetista fanyalgoncok hamisítgatják történelmünket.

Nemrég Ungvári Tamás könyvjelzőzte Karsai Lászlónak: A Horthy BANDÁJÁBÓL szalajtott Szálasi… A legsötétebb vörösterror idejéből visszaböfögött rút sztereotípia. Utána Recsk, Gulág, kivégzés következhetett. 1951-ben a diktatúra csúcsra járatásakor propagandázta „A magyar nép története” áltudományos könyv: „a Nemzeti Hadsereg tömeggyilkos banda volt” és ezért „Horthy az antant imperialistákkal és bandájával együtt tartozik felelősséggel.” Elegánsabb lett volna ha Ungvári a mégiscsak filozófus Lukács György „tudományos” axiómáját szel­lem­idézi vissza: Horthy láncos kutyája – Tito láncos kutyája mintájára.

De összpontosítsunk a tényekre. Horthy és Szálasi viszonyára. Erről írta McCartney: „a kormányzó pályafutásának végéig úgy tekintette Szálasit, mint fölforgató személyt és személyes ellenfelét”. Ám célszerűbb volna, ha már egyszer valaki ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, elolvasni a népbíróság 1945–46-os nyomozati és tárgyalási jegyzőkönyveit. (Igaz, 2800 oldal. Fecsegenceknek megolvasni? Megoldhatatlan föladat.) Abból kiderül: ellenséges viszony feszült Horthy és Szálasi között.

Maga a „Nemzetvezető” vallotta: egyfolytában zaklatták Horthy emberei. Többször letartóztatták, lecsukták. Először 1923-ban találkozott vele személyesen, Hajmáskéren egy altiszti kiképzőtáborban. A kormányzó fölfigyelt rengeteg hadi kitüntetésére, de továbblépdelt a tisztek sorfala előtt. Beregfy, a később ugyancsak kivégzett háborús bűnös mondta a nyomozóknak, „kiváló harcász” és „jó vezérkari tiszt” volt. Haragudott is rá, mert kilépett a hadseregből. Nem lépett ki. Horthy kirúgatta. Szálasi még 1945 telén is nehezményezte, hogy a kormányzó 1923 és 1943 között nem fogadta, szóba sem állt vele. Csak a náci megszállás okozta kényszerhelyzetben, május 3-án kerülhetett közelébe. És augusztus 29-én fölajánlotta neki pimaszul, hogy elsimítja a Führernél a „súlyos ellentéteket, amelyek Hitler és Horthy között fennállnak.” Erre nem tartott igényt.

Természetesen tudnátok miért, ha Széll József tanúvallomását elolvastátok volna! A kormányzót idézte: „Szálasi egy végletes, excentrikus bolond…. gazságokra is el lehet részéről készülni….” Ez volt kapcsolatuk Horthy felől nézve. És Szálasi? A népbírósági jegyzőkönyv szerint (672. oldaltól kezdve) a „nemzetvezető” mindent Horthyra akart kenni. Amin még a vezető bíró, dr. Jankó Péter is fölfortyant. Vitatkozott vele, s a hallgatóság is „derült” együgyű vádaskodásain. Többek közt azt mondta: Horthy számolt a németek vereségével, de a háborút mindenáron folytatni akarta.

„Ezt az ön speciális észjárásával lehet csak megmagyarázni…” (743. o.) – gúnyolta ki a bíró. A manapság mindenért Horthyt hibáztatók tehát Szálasival pendülnek egy húron. Veesenmayer tanúsította: Szálasi még a Szent Korona előtti „nemzetvezetői” eskütételkor is tüntetett Horthy ellen.

De nemcsak a kormányzó volt Szálasi- és nyilasellenes, hanem az arisztokrácia, a keresztény középosztály, parasztok, munkások, a társadalom túlnyomó része. Csak azok nem, akiket megtévesztett Szálasi „szocialista” propagandája. Még az intelligens makói gyógyszerész, Szöllősi is bedőlt neki. Azt vallotta, patikájában oly sok nyomorult szegényt látott, hogy ezért a szocialista nyilasokhoz pártolt.

A szélsőjobbal kacérkodó Gömböst 1936. május 4-én Darányi Kálmán váltotta. Kezdetben jobboldalellenes volt. Amikor azonban kitudódott, hogy titokban találkozott Szálasival – a közvélemény fölháborodott, Horthy pedig leváltotta Darányit. Aki tehát Szálasiba bukott bele.
Nem értem a mások szerint öntelt, fölületes és nagyképű, szerintem azonban értelmes Ungvárit. Lassú, öregkori leépülés? Van ilyen. A Zelk Zoltántól hallott bökverset alkalmazva e jelenségre, summázom: Kopik a / Tomika.

(Folytatjuk)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (312) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Politika (1582) Sport (729) Kultúra (7) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2788) Gazdaság (705) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Tereb (146) Egészség (50) Mondom a magamét (7546) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Vetítő (30) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>