Nemrég Ungvári Tamás könyvjelzőzte Karsai Lászlónak: A Horthy BANDÁJÁBÓL szalajtott Szálasi… A legsötétebb vörösterror idejéből visszaböfögött rút sztereotípia. Utána Recsk, Gulág, kivégzés következhetett. 1951-ben a diktatúra csúcsra járatásakor propagandázta „A magyar nép története” áltudományos könyv: „a Nemzeti Hadsereg tömeggyilkos banda volt” és ezért „Horthy az antant imperialistákkal és bandájával együtt tartozik felelősséggel.” Elegánsabb lett volna ha Ungvári a mégiscsak filozófus Lukács György „tudományos” axiómáját szel­lem­idézi vissza: Horthy láncos kutyája – Tito láncos kutyája mintájára.

De összpontosítsunk a tényekre. Horthy és Szálasi viszonyára. Erről írta McCartney: „a kormányzó pályafutásának végéig úgy tekintette Szálasit, mint fölforgató személyt és személyes ellenfelét”. Ám célszerűbb volna, ha már egyszer valaki ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, elolvasni a népbíróság 1945–46-os nyomozati és tárgyalási jegyzőkönyveit. (Igaz, 2800 oldal. Fecsegenceknek megolvasni? Megoldhatatlan föladat.) Abból kiderül: ellenséges viszony feszült Horthy és Szálasi között.

Maga a „Nemzetvezető” vallotta: egyfolytában zaklatták Horthy emberei. Többször letartóztatták, lecsukták. Először 1923-ban találkozott vele személyesen, Hajmáskéren egy altiszti kiképzőtáborban. A kormányzó fölfigyelt rengeteg hadi kitüntetésére, de továbblépdelt a tisztek sorfala előtt. Beregfy, a később ugyancsak kivégzett háborús bűnös mondta a nyomozóknak, „kiváló harcász” és „jó vezérkari tiszt” volt. Haragudott is rá, mert kilépett a hadseregből. Nem lépett ki. Horthy kirúgatta. Szálasi még 1945 telén is nehezményezte, hogy a kormányzó 1923 és 1943 között nem fogadta, szóba sem állt vele. Csak a náci megszállás okozta kényszerhelyzetben, május 3-án kerülhetett közelébe. És augusztus 29-én fölajánlotta neki pimaszul, hogy elsimítja a Führernél a „súlyos ellentéteket, amelyek Hitler és Horthy között fennállnak.” Erre nem tartott igényt.

Természetesen tudnátok miért, ha Széll József tanúvallomását elolvastátok volna! A kormányzót idézte: „Szálasi egy végletes, excentrikus bolond…. gazságokra is el lehet részéről készülni….” Ez volt kapcsolatuk Horthy felől nézve. És Szálasi? A népbírósági jegyzőkönyv szerint (672. oldaltól kezdve) a „nemzetvezető” mindent Horthyra akart kenni. Amin még a vezető bíró, dr. Jankó Péter is fölfortyant. Vitatkozott vele, s a hallgatóság is „derült” együgyű vádaskodásain. Többek közt azt mondta: Horthy számolt a németek vereségével, de a háborút mindenáron folytatni akarta.

„Ezt az ön speciális észjárásával lehet csak megmagyarázni…” (743. o.) – gúnyolta ki a bíró. A manapság mindenért Horthyt hibáztatók tehát Szálasival pendülnek egy húron. Veesenmayer tanúsította: Szálasi még a Szent Korona előtti „nemzetvezetői” eskütételkor is tüntetett Horthy ellen.

De nemcsak a kormányzó volt Szálasi- és nyilasellenes, hanem az arisztokrácia, a keresztény középosztály, parasztok, munkások, a társadalom túlnyomó része. Csak azok nem, akiket megtévesztett Szálasi „szocialista” propagandája. Még az intelligens makói gyógyszerész, Szöllősi is bedőlt neki. Azt vallotta, patikájában oly sok nyomorult szegényt látott, hogy ezért a szocialista nyilasokhoz pártolt.

A szélsőjobbal kacérkodó Gömböst 1936. május 4-én Darányi Kálmán váltotta. Kezdetben jobboldalellenes volt. Amikor azonban kitudódott, hogy titokban találkozott Szálasival – a közvélemény fölháborodott, Horthy pedig leváltotta Darányit. Aki tehát Szálasiba bukott bele.
Nem értem a mások szerint öntelt, fölületes és nagyképű, szerintem azonban értelmes Ungvárit. Lassú, öregkori leépülés? Van ilyen. A Zelk Zoltántól hallott bökverset alkalmazva e jelenségre, summázom: Kopik a / Tomika.

(Folytatjuk)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>