A mélypont ünnepe - mondhatnánk, de csak óvatosan mondjuk, mert drága Pilinszkyt azért nem lenne méltó belekeverni a hazai belpolitika legsötétebb bugyraiba.

Itt van ez a május 26., ami állítólag fontos évforduló, a Nagy Őszödi Beszéd időpontja, amiről aránytalanul nagymértékben emlékezett meg mindenki. Bedőlt az évforduló fontosságának az egész magyar politikai elit jobbostul-balostul, bedőlt az egész média az évforduló nagyságának jobbostul-balostul, egyszóval bedőlt mindenki, aki számít.

Látszólag érthetetlen és megmagyarázhatatlan ez a felhajtás. De azért mégsem.

Nem vitás, néhány nagy beszéd alakította valamelyest a történelmet, a ceglédi (Kossuth), a fultoni (Winston Churchill), hogy Krisztus Urunk hegyi beszédéről már ne is szóljunk. Ezekhez képest hogy jön ide az őszödi borzalmas katyvasz?

Hát idejött, bár néhány formai probléma is van.

Az egyik. A történelem időpontjai adott, konkrét napokra esnek, és a hagyomány miatt ezeket a napokat ünnepli az emlékezet. A márciusi ifjakra 15-én emlékezünk, 56 kezdete október 23-a. De tudja mindenki a francia forradalom kezdetét, a mohácsi vész szomorú napját, vagy más, korszakot lezáró vagy indító fontos nap időpontját. A népi bölcsesség ezer éves tapasztalata is néhány fontos és konkrét nap ünnepléséhez kötődik.

Erről mindenki elfelejtkezett, amikor ezt a napot (Őszöd) méltatta. És ez a felejtés gyanús. Trianon tragédiája június negyedikéhez kötődik, amikor aláírták. Más kérdés, hogy ez a napot hosszú hónapok kegyetlen tárgyalásai előzték meg.

Őszöd pedig, hogy végre alászálljunk, májusban történt, egy parlamenti frakció zártnak mondott ülésén. Aztán jött a nyár, a nagy kerítő, a magyar társadalom semmit sem tudott az ott elhangzottakról. És akkor jött az ősz és valahogy, mindmáig tisztázatlan módon kiszivárgott az egész. Csak ősszel tudta meg a magyar közvélemény, hogy mi hangzott el májusban.

Most mégis erre emlékezik mindenki, nem pedig arra a gyalázatra, ami szeptemberben történt, vízágyúk, szemkilövések, satöbbi.

A másik. Az egész mai lavinát az egykori főszereplő indította el azzal, hogy napok óta rövid videóival, üzeneteivel ébren tartsa személyének mai napig tartó fontosságát és felélessze a tíz évvel ezelőtti, általa generált eseményeket. De ez sem esett le a politikai és média elitnek, szakmányban születnek az emlékezések, elemzések, kommentálások.

A harmadik. Ma már végképp nem jó idők járnak a vadliberális értelmiség szószólóra. De azért ne feledjük, vállvetve álltak ki anno Nádas Péterrel az élen a nagy őszödi böszme vélt igazságai mellett. Védték a védhetetlent, igazat adtak a hazugságnak, mentették a menthetetlent. És még most is védik és mentik.

A negyedik. Persze ilyenkor ellenpont is kell, a magyar liberális sajtó hat éve harsog, hogy a mostani miniszterelnök diktátor, a gazdaságpolitika zsákutca (Bajnai felvett hiteleinél nem volt az), Brüsszel akkor elnéző volt minden hamis adat ellenére. Most, hogy a bóvli kategóriából kikerült szép hazám, volt képe a szocialistáknak azt mondani, hogy kormányzásuk alatt sosem voltak leminősítve.

Az ötödik. Őszöd nem mérföldkő, csak egy állomás. A negyven évig regnáló kommunista párt szellemi utódja három miniszterelnököt adott, persze a választók jóvoltából. Ajánlott egy pufajkást, aki utólag mégis valakinek tűnik, bár a brezsnyevi nyelvet beszélte. Aztán egy ügynököt, aki jószándéka (eltöröljük a tv-előfizetést) ellenére a magyar nyelvet sem uralta igazán. Aztán pedig egy puccs révén a felszínre került zavaros fantasztikumot, aki úgy tűnik, ma is uralja és irányítja a közbeszéd nagy részét.

A hatodik. Szomorú, de sikerült elérni, hogy a magyar társadalom ma még apatikusabb, mint valaha. Hála a liberális sajtónak, szörnyű az élet. Mindannyian Putyin pincsikutyái lettünk. Budapestet húsz évig egy szociológus vezette, ma egy mérnök. A különbséget le lehetne zongorázni, de Fischer Iván csökkentette koncertjeinek számát.

A hetedik te magad légy, gondolkodó olvasó.