Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
A „civil” MSZP időskori demenciája

A „civil” MSZP időskori demenciája

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)
Azt már láttuk, hogy kormányozni nem tudtok, a hatalomba viszont reménytelenül megrészegülve szerelmesek vagytok.

Ezen ugyanakkor már túlléptünk, és sokadmagunkhoz hasonlóan, sohasem szavazunk rátok, de toleráns emberekként bőven megértjük azt is, hogy nektek nehezebb elfogadni a tényállást.

Nincs ezzel persze gond, virágozzék ezer virág! Mi örülünk, ha rajtunk, az ország szekerét döntően befolyásoló és azt jó irányba mozdító konzervatívokon kívül vannak a hatalomtól beláthatatlan időre elválasztott bolsevikok, liberálisok és liberálbolsevikok is.

Egyrészt mert olyanok vagytok, mint az ördög maga, amit elpusztítani nem lehet, csak újra és újra legyőzni, amikor befészkeli magát valahova; ezért jó a tehetetlen dühöngésetek, hiszen addig is szem előtt vagytok, és nem csak dohos pincék meg titkos mozgalmi lakások, illetve szipiszupi „civil” szervezetek mélyén tervezitek-szervezitek az új 1919. március 21-ét. Másrészt nekünk – veletek ellentétben – nem rögeszménk a „végképp eltörölni”, mi, hívő konzervatív emberek, még a patkányokat sem akarjuk teljesen kiirtani, hiszen a világ az ilyen elviselhetetlen és fölöslegesnek látszó, de a védekezéskényszerrel minket jobbá tevő kártevőkkel teljes.

Így teremtette a Jóisten, akit ti amúgy csak gúnyoltok, és csupán akkor hisztek benne, amikor Castro elvtársat gyászoljátok.

Ott tartottunk, hogy a kormányzáshoz iszonyúan tehetségtelenek és buták vagytok. Az utóbbi 98 évben, amelyet veletek közösen voltunk kénytelenek eltölteni a Magyar Hazában, az öncélú erőszakon, a rettegés elültetésén és a nép erkölcsi szintjének lezüllesztésén kívül kizárólag gazdasági csődöt voltatok képesek saját kútfőből létrehozni.

Itt kell közbevetni, hogy a diákokból és munkásokból összeállt ’56-os felkelőknek nem sok közük volt az államigazgatáshoz, ilyen szempontból elég szedett-vedett társaság voltak, az a néhány röpke nap alatt mégis különbül megszervezték a főváros életét és ellátását, mint a ti 1919-es elődeitek hónapok alatt, akik pedig elvileg hivatalos kormányként taszították éhínségbe Budapestet.

Aztán csináltatok egy gazdasági összeomlást 1947 után, egy államcsődöt a 80-as évek elejére, majd még egyet 2009-re. Persze mindegyiket más név alatt (KMP, MDP, MSZMP, MSZP), ahogy hőn tisztelt Ságvári Endrétek is csinálta, de attól mi még pontosan tudjuk, hogy mindegyik ti voltatok.

Nos, a kormányzáshoz tehát rettenetesen buták vagytok, azt viszont el kell ismerni, hogy konspirálni nagyon tudtatok.

Már az 1919-es hatalomba kerülésetekben is annyi valószerűtlen véletlen játszott szerepet, hogy az nem lehetett véletlen. Az önmagát többségnek – azaz bolseviknek – kikiáltó maroknyi kisebbségetek mindig tudta, hogy Károlyi Mihálytól a szovjet hadseregig kinek a hátára felkapaszkodva tud befurakodni a hatalomba.

És tudjátok most is, amikor társadalomjobbító, filantróp civilkedést mímelve valódi civileket édesgettek magatokhoz némi pályázati alamizsnával és negédes álkedveskedéssel, hogy aztán beléjük csimpaszkodva próbáljatok újra, a sokadik nevetekkel, sokadszorra is hitelessé válni a társadalom szemében.

Tudjátok most is, csakhogy ez rád, kedves MSZP és rátok, kedves örökre a kimúló MSZP-SZDSZ holdudvarában ragadt, vén bolsevik Lendvai Ildikók, Sándor Erzsik és Rangos Katalinok már nem vonatkozik.

Ti már annyira kifogytatok minden kortárs képességből, annyira eljárt fölöttetek a saját istenített progressziótok, hogy egy országos hírű egykori csúcspolitikusotokkal írattok „vérbeli” civilkönyvet.

Amikor a hatalomban szocializálódott, a hatalomban jóllakott, majd a hatalomból kipottyanása miatt sértett kommunista cenzor, Lendvai Ildikó „mutat rá a hatalom mesterkedéseire, trükkjeire, arroganciájára és manipulációira”, az kicsit már a paródia paródiája.

Ráadásul szerintetek mindezt „jogos indulattal” teszi, vagyis gyakorlatilag megvalósítottátok a Monty Python híres jelenetét a hisztérikusan üvöltve szónokló Hilterrel és Ron Vibbentroppal.

Ki lesz a következő vérbeli civil? Szanyi Tibor? Botka László? Gyurcsány Ferenc? Milyen kár, hogy Biszku Béla meghalt időközben! Mindennek tetejébe annyira ostobák vagytok, hogy a könyvbemutató hirdetésében leírtok egy ilyen mondatot:

„Mert ha már felismerjük és kimondjuk, hogy a király mezítelen, segíthetünk előkészíteni a szállást egy szalonképes, felöltözött vezetőnek.”

Ez most komoly? Szálláscsinálók lennétek? Hát ezt sose gondoltuk volna az elmúlt 98 évben nyújtott produkciótok alapján!

]]>www.tutiblog.com]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Életmód (1) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Belföld (10) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Sport (729) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Gazdaság (702) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>