- 0
A járvány második nagy hulláma 1918 őszén Magyarországot is elérte. A „Spanyolnátha Magyarországon” című kerekasztal beszélgetésen a téma két szakértője, Géra Eleonóra és Kapronczay Károly mutatta be az érdeklődő hallgatóságnak, hogyan került az új típusú influenza vírus hazánkba és hogyan élte meg a járvány legsötétebb heteit a magyar főváros.
Kansas, Franciaország, Isonzó – a vírus útja Magyarországra
Március 28-án, délután került sor „A spanyolnátha Magyarországon” című kerekasztal-beszélgetésre a Habsburg Történeti Intézet, a XX. Század Intézet és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság közös szervezésében. A beszélgetés résztvevői Géra Eleonóra, az ELTE Bölcsészettudományi Karának habilitált egyetemi docense és Kapronczay Károly, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár címzetes igazgatója, a Semmelweis Egyetem orvostörténelem vendégprofesszora voltak. A két előadó alapvetően különböző szemszögből, de egymáshoz szorosan kapcsolódva mutatta be a világtörténelem egyik legpusztítóbb járványaként elhíresült 1918-19-es spanyolnátha történetét és annak magyarországi megjelenését.
A hallgatóság Kapronczay Károly előadásából megtudhatta, hogy az első világháború orvosi tekintetben is jelentősen eltért a korábbi korszakok háborúitól. A fegyverzet átalakulása miatt sokkal több volt a lőtt seb, mint a szúrások és vágások okozta sebesülés, míg a elhúzódó háborús évek és a frontokra jellemző rossz higiéniás viszonyok jó táptalajul szolgáltak a katonákat támadó különféle megbetegedéseknek. Ugyan az Osztrák-Magyar Monarchia katonái alapos egészségügyi szűréseken estek át, de a távoli orosz tájak szokatlan környezeti viszonyai erősen megviselték a hadsereg szervezetét. A kötelező védőoltás ugyan megóvta a csukaszürke egyenruhát viselő katonákat a himlő pusztításától – szemben például a német hadsereggel, ahol jóval lazábban kezelték a védőoltások kérdését – az ivóvízből összeszedett kolera, valamint a különféle nemi betegségek még így is állandó veszélyt jelentettek. Utóbbiak megelőzése érdekében az osztrák-magyar hadvezetés tábori bordélyokat állított fel, és rendszeres egészségügyi vizsgálatokkal ellenőrizte az ott tevékenykedő prostituáltakat.
A becslések szerint az emberiség közel 20%-át megfertőző spanyolnáthával a magyarok elsőként az olasz fronton találkozhattak. A H1N1 típusú influenza vírus elsőként az amerikai Kansas államban jelent meg, majd Európába 1917-ben jelent meg, amikor az antant oldalán háborúba lépő Egyesült Államok első katonái megérkeztek a francia kikötőkbe. Miután az osztrák-magyar és német csapatok 1917 végén Caporettónál hosszú évek után végül sikeresen áttörték az Isonzó folyó mentén húzódó olasz frontot, hamarosan amerikai katonák is érkeztek a szétzilált olasz hadsereg megsegítésére. Minden bizonnyal ők hozták be magukkal a betegséget, amely megfertőzte azt a 60 olasz katonát, akiken keresztül, már 1918-ban, a magyarok első alkalommal ismerték meg az újfajta influenzát.
A köhögéssel, náthával és magas, 40 fokos lázzal járó vírust gyakran csak „24 órás betegségként” emlegették, mivel az influenza gyakran tüdőgyulladássá vagy tüdővérzéssé erősödve rendkívül rövid idő alatt végzett áldozataival. Bár már a háború utolsó hónapjaiban szóltak katonai jelentések a fronton való megbetegedésekről és halálozásokról, de ezek száma ekkor még nem volt jelentős. 1918 őszén így a háborús vereséggel párhuzamosan, 600 ezer katona indult haza Magyarországra, magukkal hozva a gyilkos kórt a polgári lakosság közé.
Forradalom és járvány – 1918 ősze Budapesten
Géra Eleonóra előadásában már az őszi budapesti eseményeknél vette át a történet fonalát. Ugyan már 1918 őszének elején voltak intő jelek – így például a főváros statisztikai hivatala jelezte, hogy ’18 nyarán tízszer annyi tüdőgyulladásos megbetegedést regisztráltak mint az azt megelőző évben –, de szeptember 24-én a székesfőváros tisztifőorvosa még óva intette a sajtót a felesleges hangulatkeltéstől, mondván a „spanyol betegségről téves nézetek alakultak ki.” A következő napokban azonban már tűzvészszerűen szaporodtak meg a jelentések köztiszteletben álló személyek rokonainak haláláról, egy egész család pusztulásáról és egymást követő megbetegedésekről. Szeptember 29-én a sajtó már élesen bírálta a városvezetést és kérte számon a tisztifőorvosi hivatalt, amiért nem tesz semmit a járvány megfékezése érdekében.
A járvány október első két hetében tetőzött, ekkor közel 12 ezer megbetegedést regisztráltak (ebből 700 végződött halállal), de a tényleges fertőzöttek száma ennek legalább az öt-hatszorosa lehetett, sőt nem kizárt, hogy a százezret is elérte. A vírus gyors terjedését számos tényező is elősegítette. A legfontosabb faktor volt, hogy a háborús évek alatti élelmiszerhiány a hátországot is megviselte, így a vírus már legyengült szervezetű embereket támadott meg. A kórházakban emellett gyakran egy térbe került minden panaszos, így az „egyszerű” megfázással érkezők összekerültek a tényleges spanyolnáthában szenvedőkkel. A főváros továbbá komoly orvoshiánnyal nézett szembe, hiszen az egészségügyi dolgozók ekkor még jelentős számban tartózkodtak a frontokon, nem is beszélve arról, hogy a járvány természetesen nem kímélte a budapesti orvosokat sem.
A betegség elsősorban a városi középréteg tagjai közül szedte áldozatait, azon belül is elsősorban a fiatalok és a nők voltak veszélyben – a halálos áldozatok között a nők háromszor annyian voltak, mint a férfiak. Ezen arányoknak elsősorban társadalmi okai voltak. A vagyonosabb középréteg tagjai gyakran nem voltak hajlandóak befeküdni a járványkórházak 30 fős kórtermeibe, míg otthon leginkább az asszonyokra hárult a feladat, hogy ápolják családtagjaikat, így általában ők kaptak ellátást utoljára.
Érdekesség, hogy a budapesti spanyolnátha-járvány éppen egybeesett a politikai átalakulás és az őszirózsás forradalom eseményeivel. A tüntetések sikerét az is elősegítette, hogy a járvány legyengítette a rendőrség állományát is, míg a frontról hazatérő katonaságot a kormányzat többek között amiatt sem merte bevetni, nehogy a különféle betegségeket hurcoló katonák tovább rontsák az egyébként is válságos helyzetet.
A járvány végül „saját magát fékezte meg.” Ugyan az októberi pusztítást november-december fordulóján még követte egy újabb fellendülés, de azt követően fokozatosan lecsengett és februárra már teljesen eltűnt.
Az előadásokat követő kérdések során a két kutató elmondta, hogy szinte lehetetlen megbecsülni a spanyolnátha halálos áldozatainak számát Magyarországon. A járványkórházak halotti anyakönyvi kivonatait ugyanis – más országokhoz hasonlóan – idehaza is erősen kozmetikázták a pánik visszaszorítás érdekében. A pusztító járvány azonban közvetve pozitív hozadékkal is járt a hazai egészségügyre nézve. A kórházépítési program mellett 1926-ban került sor a Közegészségügyi és Járványügyi Intézet felállítására, amely nagy gondot fordított egyrészt a járványok kezelésére, másrészt az országba érkező gyógyszerek ellenőrzésére és minőségük biztosítására is.
