Tavaly nyáron sokat jártam odafönt Zemplénben. Az ország legcsodálatosabb vidékén, a Rákócziak ősi földjén. Ahol most a kilátástalanság, a szegénység, a semmi az úr.

„Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!”

Ilyen most a Zemplén. Bármennyire is iszonyatos bevallani, de ilyen.

Sok polgármesterrel, helyi emberrel, az olykor tényleg kilátástalannak tűnő helyzet ellenére magabíró és magabízó polgárral beszéltem arrafelé, és szinte kivétel nélkül elmondták, hogy óriási lehetőség a vidék számára a szarvasmarha-tenyésztés. Ahogy egyikük fogalmazott: nem tudunk most annyi marhát tenyészteni, amennyit nem lehet eladni a törököknek. S leginkább a pénztelenséget és a hitel hiányát panaszolta, mert emiatt sok fiatal család nem tud belevágni a biztos megélhetést biztosító marhatenyésztésbe.

Tegnap jött a hír: valamilyen állatvédők feljelentették Brüsszelben Magyarországot, mondván, a Törökországba irányuló szarvasmarhaexport szörnyű állapotok között zajlik, és az állatokat nagyon megviseli a hosszú út. Egyszersmind felszólították Brüsszelt, tiltsa meg Magyarországnak, hogy marhát exportáljon Törökországba.

Az egyik magyar illetékes pedig mindjárt nyilatkozott, és elmondta, az export negyven százalékát teszi ki a Törökországba irányuló kivitel, ha ez bedől, azt nem heveri ki az ágazat. S ki tudja, hány százezer magyar ember, család reménye, megélhetése, élete lesz oda ismét.
S most persze ismét Brüsszelen a sor.

S ahogy Brüsszel viselkedik mivelünk, nincsenek illúzióim: hamarosan érkezik majd egy dörgedelmes levél onnan, a szegény szarvasmarhák védelmében, komfortjukat védendő. És hamarosan felkerül majd a netre valamilyen film is, amelyen kínlódó tehenek lesznek láthatók. Nem szükséges, hogy azok a felvételek Magyarországon vagy magyar tehenekről készüljenek – elég, ha az lesz aláírva. Mint a libatömés, libamáj ügyében.

A törökök pedig, akik valamilyen érthetetlen oknál fogva nagyon szeretnének bekerülni ebbe az unióba, meg fognak rettenni, fel fognak háborodni – és majd a távoli Németországból, Franciaországból és Spanyolországból importálnak ezután marhát.

Ki tudja, honnan?
A lényeg, hogy ne tőlünk.

Mert azt azért mindenki tudja, hogy ezek mögött az „állatvédők” mögött mindig ott áll egy gazdasági társaság és egy gazdasági érdek. Sok pénzzel, akarattal, elszántsággal, és a világ összes aljasságával. Hiszen ez is a szabad piac lételeme: ha valaki jó minőséggel, hagyományos kapcsolatokkal és a fene tudja még, milyen okok révén elhappol egy nagy piacot, akkor azt a valakit el kell lehetetleníteni. Bármilyen eszközzel. Kerül, amibe kerül.

Ha pedig Magyarországról van szó, végképp nem számít semmi sem. Akkor a háttérben meghúzódó hatalom kiadja a parancsot, és a látható idióták és pitiáner gazemberek (esetünkben az „állatvédők”) elvégzik a piszkos munkát.

Szólok előre: néhány héten belül a magyar szarvasmarhák panaszától lesz hangos Európa. Aztán majd Brüsszelben, elegáns éttermek különtermeiben, „medium sütött” bélszínek fölött fogják megünnepelni az örvendetes hírt, miszerint a török piac immáron szabad.

Aztán majd hamarjában újabb levél íródik a magyar kormánynak, hogy tartsa tiszteletben a piacgazdaságot és az európai értékeket.

Hát akkor nagyon akadémikusan, minden indulat nélkül, pusztán a jéghideg pragmatizmus és a korunkat mindenekfelett irányító haszonelvűség jegyében mondom az uraknak: elmentek ti a…