Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
4e9c8a478aa3b02e7c9ed5ca5738ac90.jpg

Bayer Zsolt: Stációk 1.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Európa gazdag és gyenge. Gyengesége a szélsőséges liberalizmusából fakad, amely mára már csak az önfeladásra, az öngyilkosságra predesztinál.

Ha bárki, ismétlem, bárki úgy viselkedik és úgy cselekszik magánemberként, mint ahogy Európa cselekszik jelenleg, nos, azt elmegyógyintézetbe utalják vagy minimum gyámság alá helyezik.

De Európa még büszke is magára, sőt, mindezt a saját erkölcsi nagyságának és fölényének érzékeli és értékeli.

Bocsánat, rosszul mondtam. Nem Európa viselkedik és cselekszik így, hanem az európai politikusok nagy része, és az európai média nagyobb része.

Az európai embereknek nem ment el az eszük, és ez megnyugtató fejlemény, amely reményekre jogosít fel.

Lássuk az elmúlt negyvennyolc óra fejleményeit, amelyek bizonyítják, hogy az európai politika elmebetegek műve (tisztelet a kivételnek!).

Egy olasz iskolaigazgató, bizonyos Marco Parma bejelentette, hogy mivel a diákjai sokféle identitásúak, ezért idén nem engedélyezi iskolájában a karácsony megünneplését. A karácsonyi koncertet átkereszteli télkoncertre, de karácsonyi dalok nem lehetnek műsoron, és nem lehetnek karácsonyi jelképek az osztálytermekben.

Az elmebeteg igazgató döntése ellen még az amúgy szintén elmebeteg nyilatkozatokat adó olasz miniszterelnök, Matteo Renzi is kikelt, mondván, a „vallások közötti párbeszéd nem azt jelenti, hogy saját identitásunkat politikai korrektségbe fojtsuk”. Ezt a mondatot ki is kéne tenni az európai határokra, a miheztartás végett.

A szülők pedig tiltakoztak és tüntettek, bár az európai emberek normalitásának cáfolataként más szülők ugyanott ellentüntettek, mondván, nagyon helyes, amit az igazgató kitalált. Végül az idióta igazgató lemondott.

Ezzel az ügy rendben is lenne, de van még itt egy aprócska adat, ami a Népszabadság cikkéből kiderül: jelenleg hétmillió diák tanul Olaszországban, ebből háromszázezer muzulmán. Nem sok, mondhatjuk. Igen ám, de ez a szám 2008-ban még csak nyolcvanegyezer volt. Vagyis hét év alatt megnégyszereződött a muzulmán diákok száma Olaszországban. Ebből az következik, hogy 2022-ben 1,2 millió muzulmán gyerek tanul majd Olaszországban, 2029-ben pedig 4,8 millió. Az pedig már a többség. A jelenlegi demográfiai trendeket figyelembe véve ez a jövő. Ugye-ugye, mennyivel másképpen hangzik ez a háromszázezer ennek tükrében?

És mindeközben az európai politikai vezetők nagy része továbbra is arról beszél, hogy be kell engedni mindenkit. Illetve egyesek már arról beszélnek, hogy talán mégsem mindenkit, de a „menekülteket” igen. Évi egymilliót. És azt szétosztani. Hogy a demográfiai szakadékba zuhant Európa nemzetállamait végképp szét lehessen verni. Hiszen az európai baloldali és liberális politika vallása (igen, ez vallás!) az, hogy minden bajunk okozója a nemzetállam. No és persze Orbán Viktor.

Alan Posener a következőket írja a Die Weltben: „Putyin Európa elleni fő fegyvere nem a hadsereg, amely papírtigrisként viselkedik mind Ukrajnában, mind Szíriában. Az európai nacionalizmus és a rasszizmus a fő fegyvere. Mert ahol Európa-ellenes és idegenellenes mozgalmak szervezkednek, ott Putyin tekintélyelvű rendszere felé is idővel felébred a szimpátia. (...) A Kelet-Európában fejet ütő rasszizmus és nacionalizmus miatt egyesek a Kelet orbanizálódásáról beszélnek. Csakhogy egész Európa orbanizálódik. Kelet-Európa nem a múlt, hanem a jövő normája.

Sokan gondolták azt Németországban, hogy az EU révén felszámolható a nemzet, míg mindenhol máshol az EU-n keresztül akarják a nemzetet erősíteni. Vagy sikerül az előbbi, vagy a nacionalizmus tönkreteszi az uniót. Csak egy ország nem engedheti meg magának a kicsinyes nemzeti egoizmust, ez pedig Németország. Nem erkölcsi okok miatt. Hanem mert ez rögtön Európa végét jelentené, amelyből mi profitálunk a legtöbbet.

Ezt Angela Merkel is megértette, még ha későn is.

A kelet-európaiak érdekében, a német ipar ellenérdekei ellenére megszervezte az oroszok elleni szankciókat. Drasztikusan csökkentette a Magyarországra helyeződő menekültnyomást Orbán hálátlansága és a saját pártjából érkező ellenállás ellenére is. Lazít a Görögországot érintő takarékossági intézkedéseken. Vadászbombázókat küld Szíriába. De miért nem bírja elmondani, miért teszi mindezt?” (A Mandiner nyomán.)

A részlet nyilvánvalóan elmebeteg állításait most hagyjuk figyelmen kívül (az orosz hadsereg papírtigris, stb.), és koncentráljunk a lényegre:

„Sokan gondolták azt Németországban, hogy az EU révén felszámolható a nemzet.” Igen, pontosan erről van szó. Erről a hitről. És arról, hogy e hit oltárán miképpen áldoznak fel bennünket.

(Folytatjuk)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Sport (729) Heti lámpás (312) Autómánia (61) Nézőpont (1) Életmód (1) Politika (1582) Vetítő (30) Történelem (18) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Tereb (146) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (7) Belföld (10) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>