Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
lead-cropped-0-1.jpg

Bayer Zsolt: Nyílt levél Nagy Józsefhez

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Persze, igazából Katz Dávidnak kellene írni, tudom én, de neki minek? Katz Dávidnak hörcsög volt az anyja, az apja meg fókabajszú ganajtúró.

Katz Dávid igazi korunk hőse, a 15 perc hírnév médiavilágának reprezentánsa, boldog lennék, ha egyszer pépesre verhetném a pofáját, és ezt ne tekintsd költői túlzásnak.

Gondolom, láttad a „művet”, amit ez a mocskos geci elhelyezett a te portálodon, és amely Orbán Ráhel terhességét igyekezett körüljárni, különös tekintettel arra, hogy vajon ki lehet a gyerek apja.

Láttad?

És nem szégyellted el magad?

Kár. Pedig úgy tűnt, hogy bár nincs a világon semmi, amiben egyetértenék veled, de benned van valami emberi.

Ha nem szégyellted el magad „kollégád” produkciója miatt, ha nem tiltakoztál és nem tiltakozol most sem, hogy ezt a mocskot távolítsák el a portálodról, ha nem érzed szükségét, hogy bocsánatot kérj az érintettektől mindezért, a Katz Dávid nevű, száz kilónyi disznófos helyett is, a főszerkesztőddel együtt, nos, akkor egy illúzióval ismét kevesebb.

Akkor kedves József, te is menj a kurva anyádba a főszerkesztő „úrral” együtt, egyszersmind soha többé ne merészelj felháborodni semmin se, így kiváltképp a 888 Tóbiás József feleségét  érintő produkcióján sem!

S hogy lásd, kik is vagytok ti valójában, átnyújtok egy színes kis csokrot abból a húsevő dögvirágból, amit a 444 kommentelői vetettek világhálóra, amikor felröppent a hír Orbán Ráhel terhességéről. És miközben olvasgatod, mindig lebegjen szemed előtt a tény, hogy mindez azok után jelenhetett meg nevezett portálon, miután nevezett portál bejelentette, minden kommentet vizsgálni és „cenzúrázni” fog, mert túl sok a mocsok az oldalon. Hát így olvasd, kedves József, és lásd benne a világotokat, önmagatokat, lásd azt a masszát, amelyet el kellene takarítani a föld színéről. Akár tetszik ez neked, nektek, akár nem. Íme: 

]]>Tobba Secnir]]> • ]]>3 órája]]>

miért pityeregsz kislányom
gyereket várok
jaj ne aggódj emiatt és fiú lesz vagy lány
nekem mindegy, én azért izgulok, hogy fehér legyen 

]]>Wittgen]]> • ]]>4 órája]]>

No, az egyik integrációban részesült elkapta a svájci koleszbuliban?

Aúgy meg:
Ezek már szaporodnak is, vazze! 

]]>horsedickwithrice]]> • ]]>4 órája]]>

De ki az apa??? 

]]>Maki]]> ]]> horsedickwithrice]]> • ]]>4 órája]]>

gondolod, hogy a vérvonal tisztasága érdekében?? Te perverz... 

]]>JohnDoe]]> • ]]>5 órája]]>

Frankó! Eddig a telefonjukat kereste a fél rendőrség, most majd az apát... 

]]>Kaya Ibrahim lázadó]]> • ]]>5 órája]]>

torzszülötteknek is születhet normális gyereke - de a szociális környezet valszeg megpecsételi a sorsát 

]]>Lyenő, a LYOLO]]> • ]]>5 órája]]>

Egy a zászló, egy a nemzet
Orbán Ráhel végre ellhet 

]]>Rezső]]> ]]> Eszti D Farkas]]> • ]]>5 órája]]>

Vagy már Rühell is golyóállómellényben jár? Amit közvetlenül a szalonnás testire vesz fel? 

]]>Pszicho Apu]]> • ]]>5 órája]]>

ha bejött amit mindenki kívánt akkor Viktor a keresztapja, nagyapja de még az apja is a gyereknek... 

]]>Pszicho Apu]]> • ]]>5 órája]]>

Remélem Gyurcsány az apja...

]]>smartdrive]]> • ]]>5 órája]]>

és ki lesz az apa? mert hogy ezek nem dugnak, az hétszentség

egyébként lehet, hogy szimplán dagadt 

]]>FantasticFearOfEverything]]> ]]> matahari nővére]]> • ]]>5 órája]]>

én szívesen sétállnék egyet, felcsúton... akár molotovval is... 

]]>Dirk]]> • ]]>5 órája]]>

ezek a migránsok szaporonak, mint a nyulak.... 

]]>FantasticFearOfEverything]]> ]]> Hyla arborea]]> • ]]>5 órája]]>

régen az isteneknek áldozatot ajánlottak fel.
sok a vihar, és az elégedetlenség a világban, engeszteljük ki az isteneket. 

]]>Rokkósy Frédy]]> ]]> Trapped_oil]]> • ]]>5 órája]]>

Hajak meg !Szivemből szoltá drágá arany tesvérem! Száporodunk száporodunk,roma hercegnő
LED drágabb kincse.

]]>Justforposts - Telekom Ákos]]> • ]]>6 órája]]>

Hiaba ez a nepcsoport hamar osztodni kezd, gondolom a korhazbol a kilincseket es a csaptelepet is viszik 

]]>dilike [instant káromkodó]]]> • ]]>6 órája]]>

tippre, legalább egy pár percig akkor nem állt a saját lábán...
amúgy grat :) 

]]>bobojka]]> ]]> dilike [instant káromkodó]]]> • ]]>6 órája]]>

Na na! Van pár figura amit ismerek. 

]]>dilike [instant káromkodó]]]> ]]> bobojka]]> • ]]>6 órája]]>

én is :) de azért akadnak kényelmesebbek. meg hát, lássuk be, ráhelke nem xs-es méret... 

]]>Coolbrady]]> • ]]>6 órája]]>

Azt már tudni, hogy ki az apa? 

]]>Róbert]]> ]]> Coolbrady]]> • ]]>6 órája]]>

Allitolag svajcine'ger. 

]]>Kalle Blomkvist]]> • ]]>6 órája]]>

"szíve alatt hordja"

Ez annyira nyálas. Lehetne helyette, hogy a lába fölött, vagy orra alatt például. Legbiztosabb, ha azt mondjuk, hogy a haja alatt hordja a gyermekét. 

]]>Kalle Blomkvist]]> ]]> Lady Vengeance]]> • ]]>6 órája]]>

Jah. Azt kellene mondani, hogy a szar mellett hordja közvetlen a gyereket. 

]]>Annoying Countercommentist]]> • ]]>6 órája]]>

Az élet szent, de légyszi legyen a magzatvízben CÁPA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4 

]]>regor]]> • ]]>6 órája]]>

Remelem, komplikaciok lepnek majd fel. Es mondjuk a Magyar Egeszsegugy fogja kezelesbe venni. 

]]>Master Chief (Respawned)]]> • ]]>6 órája]]>

Remélem feka lesz a gyerek, kurvára feldobná a napomat :DD 

]]>azapistagyerek]]> ]]> Master Chief (Respawned)]]> • ]]>4 órája]]>

Barnát csak szarni tud. Fehéret köpni is. 

]]>Pszicho Apu]]> ]]> Master Chief (Respawned)]]> • ]]>6 órája]]>

Hát Orsós Ráhel mit szülne ha nem fekát?!?! 

Tetszik, kedves József? Látod, milyen szép a liberális világ. Ugye nem haragszol, ha bizalmasan elárulom neked: ezek nem emberek. Ez csupa-csupa Katz Dávid. És nekem fáj a legjobban, de neked bevallom: meglehetősen részvéttelenül nézném, ha ezeket elhurcolnák.

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog- Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Életmód (1) Tv fotel (65) Vetítő (30) Jobbegyenes (2788) Mozi világ (440) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Mondom a magamét (7546) Gazdaság (705) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Sport (729) Flag gondolja (36) Kultúra (7) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>