Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
84ceef0aba83b40e2c5abb9ce1f4156b.jpg

Bayer Zsolt: Nem!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Igen, sok írás jelent meg Magyarországról és az Orbán-kormányról, s ezek mind-mind az IMF álláspontját visszhangozták. Ezzel váltak hivatkozási alappá idehaza a szocialista és liberális ellenzék köreiben, akik valamilyen oknál fogva szintúgy kizárólag az IMF álláspontját képesek magukévá tenni.  

Akik azt gondolják, nincs külön magyar érdek, különösen nincs, ha az „nemzeti”. Akik még mindig azt gondolják, hogy hitelt kell felvenni, ha jobb szociális feltételeket akarunk biztosítani a bennszülötteknek, aztán ezen hitelek visszafizetéséhez előbb visszavesszük a bennszülöttektől, amit kaptak, majd felveszünk újabb hiteleket, s ismét elvesszük a bennszülöttektől, amijük még van. S így eljár majd a világ az idők végezetéig…



Hát nem jár el.

Ebből az ördögi körből ki kell törni valahogyan. Például úgy, hogy nem veszünk fel több hitelt. Például úgy, hogy máshol keresünk forrásokat. Például úgy, hogy igenis nemet mondunk, igenis a nemzeti érdeket helyezzük előtérbe, igenis úgy, hogy megadóztatjuk a bankokat.

Ez nem tetszik az IMF-nek. S az IMF elég hatalmas és erős ahhoz, hogy nemtetszésének hangot adjon és adasson. Az IMF elég erős és hatalmas ahhoz, hogy megpróbálja zsarolni az országot és annak kormányát, például az árfolyam alakításával.

Nekünk pedig elég erősnek kell lennünk ahhoz, hogy ne engedjünk ennek a zsarolásnak. Ehhez a harchoz nyújt most segítséget Adam LeBor cikke a The Timesban. Ráadásul Adam LeBor mind ez ideig a hazai balliberális média és véleményformáló közösség dédelgetett kedvence volt, így különösen érdekes és értékes átállása az igazság oldalára.

Adam LeBor meg fogja kapni ezért a magáét.

Adam LeBor kimondja mindazt, amit a jobboldal évek óta hangoztat. Adam LeBor nem rest leírni a következőket: „1956-ban a magyarok felkeltek a szovjet elnyomás ellen, remélve, hogy láncreakció indul be. Ez nem történt meg, de Magyarország lázadása a kapitalista despotákkal szemben ezúttal talán szikrát gyújt.” Tökéletes mondatok. Úgy tűnik, változik a világ. Bizony, még a Der Standard is azt írja, hogy „disznóság”, amit az IMF Magyarországgal tesz. És tényleg az. Óriási disznóság. Gondoljunk csak arra, milyen feltételek mellett hívhatta le éppen tegnap Románia az újabb 900 millió eurós hitelrészletet. Majdnem hétszázalékos hiánycél mellett!

Apropó, Románia… A székelyföldi Tusnádfürdőn Orbán azt találta mondani, hogy válságban van a nemzetközi kapitalizmus. Erre idehaza mindjárt lehülyézték a balliberális médiacsapatok. Ugyanazok, akik húsz-egynéhány évvel ezelőtt még azért hülyézték le, mert azt merte mondani, válságban van a nemzetközi szocializmus. Őszerintük az éppen fennálló rendszer soha sincs válságban. Ők az igazi Pangloss mesterek, miközben önmagukról ájult tisztelettel beszélnek, s mély meggyőződésük, hogy ők képviselik az örök haladást, mivelünk, maradiakkal szemben.

Mégis változik a világ. És a kapitalizmus igenis válságban van, mivel egy élhetetlen világot hozott össze. Ez az élhetetlen világ változik most. Élhetővé akar vergődni. Nemzeti reneszánszra vágyik.

A franciák éppen most fogadtak el egy törvényt, amely szerint nagyon komoly pénzbüntetést kap, aki ezentúl a nemzeti szimbólumokat meggyalázza. Még akkor is, ha ezt zárt körben, magánrendezvényen teszi. Tessék csak belegondolni, mi lenne, ha minálunk fogadna el ilyen törvényt a parlament. Botrány lenne – és a demokrácia végéről zokognának a hivatásos zokogók.

De a világ változik. Ahogy Adam LeBor írta: „Magyarország – akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái – kimondta a tiltott szót, a nemet.”

Sok-sok ilyen kimondott nemből épül az új világ. És egyre többen vagyunk. Idehaza is, külföldön is. Van remény.

Bayer Zsolt , magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (704) Tv fotel (65) Belföld (10) Autómánia (61) Jobbegyenes (2786) Kultúra (7) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Mondom a magamét (7536) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Vetítő (30) Politika (1582) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>