Pedig nem is nála úsztam, hanem Vécsei Gyuri bácsinál a Spartacusban. De néha Laci bá’ is tartott nekünk edzést, és akkor a szokásosnál is rettenetesebb volt a világ. A „40x100 méter időre” volt a specialitása, annyi pihenővel, ameddig a legutolsó is becsap a célba. És ha olykor a fordulónál elfelejtettem „lehúzni”, akkor bizony megnézhettem magam.

Mellúszó voltam. Nem is rossz. Az 1973-as országos bajnokságon a 4x100-as vegyes váltóban ezüstérmesek lettünk mi, „szparisok”, Karl Attilával és Énekes Zolival, a negyedikre sajnos nem emlékszem. Ha beleállok ebbe a dologba, kijutottam volna az olimpiára. Valószínűleg. A moszkvai-ra. De végül inkább abbahagytam az úszást, mert nem bírtam a monotonitást, és nem bírom azóta sem.

Abbahagytam az úszást, de már tizennégy évesen tudtam, hogy „Laci bát” elítélték nemi erőszakért. Mindenki tudta az uszodában, de én otthon is hallottam anyámtól és apámtól, akik szintén úsztak fiatalkorukban, és szintén tudtak a dologról.

Erről tudott mindenki.

Legfeljebb a nemrégiben kikelt sajtókutyák, sajtóhiénák, sajtópatkányok nem tudtak róla. S hogy elvegyem a mocskos, undorító kenyerüket, hát elmondom így előre, hogy „Laci báról” keringett egy másik pletyka is. Amely szerint a börtönben megzsarolták és beszervezték. Már ahogy ez szokása volt az akkori hatalomnak, annak a rendszernek. De ez csak pletyka, biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz, pusztán azért hozom fel, mert akik most a Kiss László elleni hadjáratot vezénylik, kisvártatva ezzel fognak előjönni.

Ám nem ez a lényeg.

Az a lényeg, hogy kinek és miért fontos most, hogy Kiss Lászlót tönkretegye.

Tudom ezt is. Ahogy tudja Kiss László is, de ahogy ő nem mondja el, úgy nem mondom el én sem.

De azt azért elmondom, hogy ami most folyik, az mélységesen aljas, penetránsan undorító és ocsmány.

Kiss László ötvenöt éve tett valamit. Ő maga azt állítja – és akkor, tizennégy évesen is így hallottuk! –, hogy igazából nem is volt az erőszak. Igen, mi is azt hallottuk, hogy az a bizonyos nő valójában benne volt a dologban, csak utóbb döntött a feljelentés mellett, amikor nem sikerült megzsarolnia a fiúkat. Persze ezt nem tudhatjuk. Az akkor ott lévő négy emberen kívül nem tudhatja senki sem, mi és hogyan történt valójában.

De bármi is történt, ötvenöt éve történt. Kiss Lászlót elítélték, leülte a magáét, kijött és edző lett.

És az elmúlt ötvenöt évben bűnbánatát, bűnhődését és feddhetetlenségét egy egész életmű igazolja.

De most jönnek a patkányok, a sakálok, akik soha semmit sem csináltak életükben, soha semmit sem tettek le a nemzet asztalára, jönnek és elmagyarázzák, hogy Kiss Lászlónak nem lett volna szabad edzőként női úszókkal foglalkoznia.

És ugyan vajon miért nem?

Tett valami rosszat Kiss László az elmúlt ötvenöt évben? Volt rá panasz? Megerőszakolt újra valakit? (Már ha akkor megerőszakolt valakit, ugye…)

Miért nem Egerszegi Krisztinát kérdezik meg a patkányok, hogy miképpen emlékszik vissza edzőjére, mielőtt kimondják megfellebbezhetetlen verdiktjeiket, ítéleteiket ezek a senkik. Vagy Egerszegi sem elég hiteles? Jámbor András a Kettős mércétől, ő a hiteles?

Mennyi örömöt kaptunk mi, magyarok Kiss Lászlótól? Rengeteget. Mert minden egyes magyar himnuszban, amit a tanítványai tiszteletére eljátszottak, ő is benne volt. Mert amikor Vitray azt ordítja elcsukló hangon, hogy „gyere, Egérke, gyere, kicsi lány!” (még ennyi év elteltével is zokogok, ha hallom), akkor Vitray Kiss Lászlónak is ordít.

Kiss László nekünk szerzett örömöt, dicsőséget, nekünk szerzett torokszorító perceket, és most, feltehetőleg utolsó olimpiája előtt néhány hónappal jönnek a patkányok, és nekiesnek a torkának. Egy ötvenöt évvel ezelőtti történettel, ami talán nem is úgy történt…

Jönnek a patkányok, akik azt is szeretnék elérni, hogy a magyar úszósport leszerepeljen ezen az olimpián. Akik kikezdtek Kiss László előtt már másokat is, és akik megszokták, hogy mindent meg tudtak úszni, a legnagyobb gazemberséget is egész eddigi életükben.

Nagyon-nagyon szeretném hinni, hogy nem így van, hogy nem így lesz. Hogy egyszer csak majd nem ússzák meg.

És most teljes szívemből ott állok Laci bá’ mellett. Pedig nem szerettem. Gyerekfejjel, amikor telente az alig gőzölgő vízbe kellett ugranom hajnalban, télen, a Sportban. És csak azt hallottam, hogy „hopp! hopp!”, vagy egy síp füttyét, és éreztem a stopperóra bőrszíjának csapásait a combomon. És utáltam az egészet. Ezért nem lettem olimpikon. De mások azok lettek. Többek között Kiss Lászlónak köszönhetően.

És nekik, mindnyájuknak köszönhetően pedig én lettem több és gazdagabb. Együtt ezzel az egész nemzettel. Éppen ezért Kiss László nem ezt érdemelte. Főleg nem ezektől a patkányoktól.

Bayer Zsolt -]]> www.magyarhirlap.hu]]>