Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Emlékeznek még erre a „hírre”, és erre a levélre?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Előbb a „hír”, ami a HVG-ben jelent meg: Egyest kapott a diák erkölcstanból, mert dolgozatában azt írta, március 15 „nem nagyon érinti meg”

A kislány szülei nyílt levelet írtak, amiben magyarázatot várnak az egyest osztó tanártól.

Az egyik magyar általános iskola erkölcstan órán a diákoknak egy dolgozatban azt kellett megfogalmazniuk, hogy mit jelent számukra a tavaszi nemzeti ünnep. - Egyest kapott erkölcstan órán egy kislány, aki azt írta dolgozatában: március 15-tel kapcsolatban, hogy „nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg”. A Történelemtanárok Egylete Facebook-oldalán közölte a szülők levelét, (a szülők engedélyével) melyet a tanárnak írtak. A szülők többek közt azt szeretnék tudni, hogy „milyen egy ötös vélemény március 15-ről?” A szülők arra is kíváncsiak, hogy a tanár szerint van-e joga ítélkezni egy gyerek fölött a véleménye miatt.

„Végezetül szeretném megtudni, hogy mi a célja pontosan az erkölcstan órának? Vannak meghatározott álláspontok, vélemények, amiket a gyerekeknek el kell fogadniuk és meg kell tanulniuk, vagy van rá lehetőségük, hogy több különböző vélemény megismerése során felvállalják, vagy formálják a saját véleményüket?” – áll a szülők levelében.

A tanár és az iskola részéről egyelőre nem érkezett válasz.”

A kedves szülők levele így szólt:

„Kedves Ildikó!
A tegnapi napon Lencsi lányunk elmondása szerint az osztálynak arról kellett írnia erkölcstan órán, hogy mit jelent számukra március 15. Lencsi dolgozata ennyiből állt: „Nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg.”
Erre a mondatra egyest kapott. Szeretnénk tudni, hogy mire kapta Lencsi ezt az osztályzatot.
Kérdéseink a következők:
• Milyen jellegű dolgozat volt ez? Számonkérés? Ha igen, milyen tananyagot kért számon, hol található az a tananyag a tankönyvben, amiből föl lehetett rá készülni? Mik voltak az osztályzás kritériumai?
• Ha nem számonkérés volt, mi volt a célja a kérdésfölvetésnek? Egy meghatározott véleményt várt el, vagy szerette volna megismerni a gyerekek véleményét?
• Ha egy meghatározott véleményt szeretett volna hallani és olvasni a gyerekektől, mi volt ez a vélemény? Közölte-e előre a gyerekekkel, hogy milyen vélemény a megfelelő? Ha nem közölte, milyen módon juthattak az ön által preferált helyes véleményre? Milyen egy ötös vélemény március 15-ről?
• Ha saját véleményt várt el, akkor mit osztályozott a véleményeken? Mit osztályozott Lencsi saját véleményén?
• Lehet-e Ön szerint véleményt osztályozni?
• Ha nem Lencsi véleményét osztályozta, akkor egészen pontosan mit osztályozott?
• Miért emelte ki nyilvánosan Lencsi véleményét azzal, hogy az őt minősíti? Hogyan minősíti Lencsit a véleménye Ön szerint?
• Ön szerint van-e joga Önnek ítélkezni egy gyerek fölött annak véleménye miatt, van-e joga megszégyeníteni?
• Végezetül szeretném megtudni, hogy mi a célja pontosan az erkölcstan órának? Vannak meghatározott álláspontok, vélemények, amiket a gyerekeknek el kell fogadniuk és meg kell tanulniuk, vagy van rá lehetőségük, hogy több különböző vélemény megismerése során felvállalják, vagy formálják a saját véleményüket?
Válaszait várjuk tisztelettel: Farkas Kinga és Tóta József ”

Aztán a HVG természetesen visszatért az „ügyre”, és megszólaltatta az apát:

„Megszólal az apa, akinek a lánya egyest kapott március 15-ből

Nemcsak egyest osztottak azon az erkölcstanórán, ahol a diákoknak március 15-i ünnepről kellett véleményt mondaniuk, az osztály jelentős része 2-es, illetve közepest kapott. A megalázott kislány édesapja a tanárhoz fordul, tudni szeretné, mi alapján osztályozott. A Facebookon hasít a leosztályozott ünnepológia sztorija.

„Eredetileg nem nyílt levélnek szántam, de rengetegen megosztották az interneten, és már nem bánom, hogy így alakul. Nem akartam annyiban hagyni, mert a pedagógiai barbárság zavar ebben a sztoriban, az, hogy az iskolában a véleményük miatt megalázhatóak a gyerekek” – mondta a hvg.hu-nak annak a kislánynak az édesapja, aki egyest kapott erkölcstanórán a március 15-ről írt anyagára.

Ahogy ]]>arról beszámoltunk]]>, az erkölcstantanár azt a kérdést tette fel a diákoknak, hogy mit jelent számukra a nemzeti ünnep. A levélben csak keresztnevén szereplő Lencsi erre őszintén azt válaszolta, hogy számára ugyanolyan nap volt, mint a többi, és nem nagyon érintette meg. A mondatra egyest kapott, mire édesapja levélben fordult a tanárhoz, ezt tette közzé engedélyével a Történelemtanárok Egylete saját Facebook-oldalán.

Ráadásul azóta kiderült, hogy más tanulók sem jártak jobban, az osztály egy jelentős része 2-es, illetve közepest kapott az ünnepről alkotott véleményére – mondta a ]]>hvg.hu]]> a szülő, aki azt kérte, hogy a nevét ne írjuk ki, és azt sem szeretné, ha az iskolát megneveznénk, mert szerinte itt erről a konkrét helyzetről, illetve pedagógusról van szó.

Az apa szerint elkeserítő, hogy a levél megjelenése óta mindenki azt kérdezi tőlük, nem félnek-e attól, hogy emiatt a gyereknek baja lesz. "Attól lesz baja, hogy nem ez az első ilyen elképesztő történet, zsinórban mindig van valami. Szerintem jelenleg ez a valódi baj az oktatással: rossz hallani, amikkel a gyerek hazajön, a szülő pedig azt érzi, hogy teljesen tehetetlen” – mondta az édesapa. „Hogy fordulhat elő, hogy megkérdezik valamiről a diákok véleményét, aztán meg gyakorlatilag lehülyézik érte. Miközben ez a kérdés nem osztályozható és nem mérhető” – tette hozzá. De a tanárnak írt levelében azt is tudni akarta: mégis milyen tananyagot kértek számon, és mik voltak az osztályzás kritériumai.

Az édesapa egyeztetni fog a tanárral, illetve az intézménnyel, a fejleményekről beszámolunk. Addig érdemes olvasgatni ]]>a kommenteket itt!]]>

Itt már teljesen kész is van az ítélet, a HVG „ünnepológiáról”, megalázott gyerekről öblöget, és persze arról, hogy az osztály jelentős része kettest kapott. Majd a cikk végén felhívja a figyelmet a kommentek olvasgatásának fontosságára.

Aztán most a NOl közölt egy másik levelet. A „megalázott” kislány osztálytársának édesanyja írta, íme:

„ 'Nem alázták meg a kislányt az erkölcs órán!'

A sajtóban és a közösségi oldalakon nagy vita folyik arról, hogyan adhatott egyest az erkölcstan tanára egy 12 éves diáknak, aki arra a kérdésre, mit jelent számára a nemzeti ünnep, annyit válaszolt, hogy számára ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érintette meg.

Sokan a tantárgy fölöslegességének bizonyítékát látták az esetben, a legtöbben lehetetlennek tartották az osztályozást, pláne ha véleményt büntet a tanár egyessel.

Az osztály más tanulói és szüleik eddig nem szólaltak meg, de most egy anya leírta véleményét. (Eddig is mindenki a jelenséggel foglalkozott, tiszteletben tartotta, hogy az iskola, gyerek és tanár személyazonossága maradjon rejtve, így mi is ehhez ragaszkodunk, a szülő nevét nem írjuk le, de meggyőződtünk a levél hitelességéről.)

"Egy nyílt levél következményei

Az erkölcstanból egyest kapott kislány szüleinek a tantárgyat tanító pedagógushoz írt nyílt levele néhány napja jó alkalmat ad a sajtónak és az internet népének, hogy egy az oktatást és a pedagógusokat, s rajtuk keresztül az ország nagy részét érintő felfokozott helyzetben véleményt nyilvánítsanak.

Maximálisan támogatom, hogy a tantárgy létjogosultságáról, kereteiről és iskolai értékelésének módjáról széles körű vita folyjon, levelem megírásának oka a cikkek és kommentek apropójának, a vitát és állásfoglalásokat kiváltó levélnek és az édesapa későbbi megnyilvánulásainak tartalma és az általa generált személyeskedés. A megjelent cikkek szerzői egy kivétellel (Szily, ]]>444.hu]]>) a levélíró szülők verziójára alapozzák véleményüket, nem vizsgálják sem annak valóságtartalmát, sem a másik oldal lehetséges szempontjait. Mindeközben nem foglalkoznak azzal sem, hogy az egyoldalúan bemutatott történet többi érintettje – a tanárnő, a diáktársak és az iskola – milyen módon sérülhet az ügyben. Persze a másik oldalnak – a tanárnak és az iskolának – joga van ahhoz, hogy megszólaljon, helyreigazítást kérjen, de nyilván csak névvel, amely a szereplők inkognitójának felfedésével járna, s ez az érintett közösség már jelenleg is eltúlzott, további meghurcoltatását jelentené.

Gyermekem – nevét az előbbiek miatt nem szeretném leírni –, az érintett kislány osztálytársa, és ugyanannak az erkölcstan-csoportnak a tanulója. A levél kapcsán kirobbant botrány az osztályt mélyen felkavarta, és napok óta visszatérő téma otthon is – nemcsak nálunk – a tanárnőt ért igazságtalanság. A történtekről gyermekem beszámolója alapján az derült ki, hogy dolgozatíráskor a tanárnő előre elmondta, hogy nem a véleményt, hanem annak indoklását fogja osztályozni. Ezt alátámasztja, hogy olyan dolgozatra is jelest adott, amely a kislányéhoz hasonló véleményt fogalmazott meg, de amelynek írója megindokolta saját álláspontját.

A tanárnő ezen kívül annak a két gyereknek – köztük a később egyest kapott kislánynak –, akik nem írtak indoklást, felhívta a figyelmét arra, hogy azt kérte, indokolják meg néhány mondatban a leírt véleményüket, tehát nyugodtan menjenek a helyükre, és fejezzék be a dolgozatot. Egyikük visszaült, és elvégezte a feladatot, az ő dolgozata négyes lett. A dolgozatok végeredménye egyébként (ennek bizonyítéka a később a levélíró édesapának is bemutatott elektronikus napló): 2 közepes, 1 elégséges, 1 elégtelen született, a többi főként jeles és jó osztályzat. Gyermekem elmondása szerint senki nem lett megalázva.

Az elégtelen dolgozatot írt kislány szülei nem fordultak a tanárhoz, hogy indoklást kérjenek az osztályzatra, az iskola igazgatóját sem keresték meg a helyzet tisztázása végett, hanem azonnal a nyilvánossághoz fordultak.

Az egyik problémám az ezzel, hogy a szóban forgó tanárnőt más szülőtársaimmal együtt olyannak ismertem meg, aki lehetővé teszi, hogy a szülők ne csak a hivatalos csatornákon (szülői értekezlet, fogadóóra) keresztül forduljanak hozzá kérdéseikkel, problémáikkal; olyannak, aki ezekre a megkeresésekre nyitottan reagál; olyannak, aki ha egy-egy tanulói vagy szülői felvetést jogosnak érez, saját korábbi döntését is hajlandó felülvizsgálni és megváltoztatni.

A másik komoly problémám, hogy a tények részleges, egyoldalú ismeretében íródott szülői levél a kislánnyal történt esetet politikai síkon közelíti meg. Így, persze, villámsebességgel tudott elterjedni az írás az elektronikus és a közösségi médiában, amely által ugyanilyen tempóban az oktatás jelenlegi problémáinak tematizálása vált a rá hivatkozó cikkek és kommentek tárgyává. Csakhogy mindeközben óhatatlanul erkölcsi és politikai előjelekkel lettek illetve a szereplők (még ha név nélkül is): a véleményét az esetleges retorziók ellenére is bátran vállaló kislány, és az őt megbüntető, megalázó, vaskalapos, konzervatív, a Kliket és a rendszert elvtelenül kiszolgáló pedagógus. Utóbbi becsületébe, szakmai és emberi méltóságába gázolt a levél által elindított lavina, tanulóit, akik számára – koruknál fogva – az online és közösségi média politikai kultúrája és kulturálatlansága szinte ismeretlen terep, mélységesen felzaklatva.

A cikkírók, a kommentelők és az olvasók pontosan két nap alatt fogják elfelejteni az esetet, mert mindig jönnek újabbak. Hogy az érintett pedagógus és a gyerekek hogyan lépnek túl a méltatlan eljárás kavarta következményeken, az már nem az ő felelősségük." 

Íme, egy teljesen kerek kis történet a liberális világból és a liberális, ellenzéki médiából. Ami egyben erről a világRÓL és médiáRÓL is szól.

Mert hát mi is történt valójában?

Egy túlbuzgó és aljas apuci meg anyuci nekiállt hisztériázni, mert a gyereküknek egyest mert adni egy tanár, ráadásul erkölcstanból, ami ugye eleve vörös posztó ezeknek a nyomorultaknak a szemében.

„Szegény gyerek egyest kapott a véleménye miatt” – hangzott a verdikt, és a két kretén szülő telesírta a nyilvánosságot ezzel a sztorival.

A nyilvánosság megfelelő része pedig nem habozott, nekiállt kivesézni a „szörnyűséget”. Megíródtak a megfelelő cikkek, megíródtak a megfelelő kommentek, öt perc alatt sározták be az egész oktatási rendszert, a tanárt, az iskolát, az erkölcstant, és persze végső soron –mert ez volt a cél!!!- a kormányt.

Aztán kiderül, hogy a kislány azért kapott egyest, mert nem volt hajlandó vagy nem volt képes elvégezni a feladatot. Szó sincs véleményről, erkölcstanról, semmiről sincsen szó, a rémes történetből semmi sem igaz, az osztály jelentős része pedig nem kettest, hanem jelest meg jót kapott.

De természetesen a két nyomorult, aki a levelét megírta a szülői státus kikezdhetetlenségének bástyái mögül, az aljas, rohadék sajtó, amely felkapta a sztorit és terítette, továbbá a kommenteket megíró hiénafalka, amely ismét megérezte a vérszagot, és rávetette magát a „témára”, meg a tanárra, az iskolára, szóval a sok retkes lumpenproli egy szóval sem fog bocsánatot kérni, nem fog hamut szórni a fejére, nem fog meaculpázni – jobb esetben kussolni fog, de félek, majd ellentámadásba mennek át, és megmagyarázzák ezt is.

Mint mindent.

És ebben az ócska, szar, szemét ügyben egyetlen igazi vesztes van: az a kislány, akinek ilyen anyukája meg apukája van, és aki ebből az egészből egyet fog megtanulni: Hogy nem kell teljesíteni, elég hazudni, pofázni, meg a „nyilvánossághoz” fordulni. És mindenki mást okolni a sikertelenségemért.

Bayer Zsolt

Forrás:]]> Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Történelem (17) Flag gondolja (36) Szépségápolás (15) Tereb (146) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Politika (1582) Autómánia (61) Nézőpont (1) Egészség (50) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Életmód (1) Tv fotel (65) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>