Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
f809432cfe5b9674310d821b9b262966.jpg

Magyar nők klasszikus szerepben

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A tipikus" magyar nőnek fontos a családi fészek, elfogadja hagyományos társadalmi szerepét, környezetének büszkélkedik az otthoni "javaival", figyel arra is, hogy nőtársai, miként öltöznek, élnek, viselkednek.

A magyar nő számára fontos a család védelme, szeretteik biztonsága, az önbecsülés viszont értékrendjében csaknem az utolsó. Nem lázad a klasszikus nő szerepe ellen, s azt gondolja, elsősorban a nők feladata a háztartás - legalábbis ezt tükrözi egy most készült felmérés. A megkérdezettek több mint háromnegyede egyetért azzal, hogy egy férfinak mindenkor gondoskodnia kell családja anyagi biztonságáról, amit egyébként tízből nyolc férfi is így gondol. Ezzel együtt a nők közül többen is érzik úgy, hogy sok lemondással jár a család, úgy érzi, fárasztja a mindennapi rutin. Bevallásuk szerint többet vannak együtt gyermekeikkel és házastársukkal, kevesebb időt töltenek munkával, mint a régió más országaiban élők.

A GfK Hungária kutatásai szerint szívesen töltik szabadidejüket otthonukban, többségüknek jobb otthon eltölteni egy-egy csendes estét, mint elmenni valahová. Aktív kikapcsolódásra alig akad idejük. Szabadban tízből négy nő tölti idejét heti rendszerességgel, testedzésre csak minden harmadik fordít időt. Legtöbben zenét hallgatnak, újságot, magazint, könyvet olvasnak. Múzeumba templomba, sportrendezvényekre, éjszakai klubokba, vagy moziba alig-alig jutnak el.

Igazak rájuk a sztereotípiák, a sztárok és híres emberek életét bemutató műsorokat ők sokkal szívesebben nézik, mint a férfiak. Többüket vonzza az úti beszámoló, riport, a szórakoztató show-, vagy a kvízműsor is.

Természetesen a nők intézik a vásárlásokat is. Jellemzően nem a "csak leemelnek valamit a polcról, és már mennek is" típusú shoppingolók, hanem szívesen töltik idejüket a kirakatok nézegetésével. Szívesen böngészik, különösen a 40-49 éves korosztály hölgyei a kereskedelmi láncok akciós szórólapjait. Ráadásul nem is eredménytelenül "kopogtatnak náluk": hajlamosak olyan terméket is megvásárolni, amelyet nem terveztek előre. S hajlandók többet utazni azért, hogy az elvárásaiknak minél inkább megfelelő üzletekben vásároljanak. Jobban odafigyelnek az egészséges táplálkozásra (alakjukra), s tesznek szívesen bioélelmiszereket a kosarukba.

A magyar nők szerint a szép dolgok birtoklása megmutatja a világnak, vitték valamire. Ugyanakkor - eltérően a régióban élő társaiktól - nem feltétlenül vásárolnak presztízsmárkát. Egy jelentős részük, mikor már családos, nem megy étterembe és 15 százalékuk sohasem nyaral. Értékrendjében a környező országok beli társainál többre tartja a jókedvet, a tisztességet, a békét és belső harmóniát. A legfontosabb számukra az anyagi biztonság, a hitelesség, a barátság és az igazságosság.

nol.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7546) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Kultúra (7) Tereb (146) Flag gondolja (36) Heti lámpás (312) Egészség (50) Mozaik (83) Vetítő (30) Politika (1582) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Sport (729) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Gazdaság (705) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2788) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>