Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.

július 2010

  • 135bf3a0d36811906efddee9d845962e.jpg

    Mesebeli Afrika - Abyei: a szudáni kulcskérdés

    Továbbra sem csökken a feszültség Szudán kulcsfontosságú “puskaporos hordójában”, az észak és dél határán fekvő Abyei régióban, ahol július 5.-én ismét elszabadult az erőszak, fegyveresek támadták meg a régió fővárosától, Abyeitől alig 30 kilométerre fekvő Tajalei települését és megöltek 5 embert, köztük egy rendőrt is.

  • 69453a816f7ec59fe980cfb043a27af8.jpg

    Az alistáli templom

    Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

  • 53a69ac6905e4b358e49c60d165be10a.jpg

    Elkorcsosultak

    „Mindenfajta koszorúzástól, zászlófelvonástól, vagyis nemzeti rituá­létól eleve kiütést kapok.” Ezzel a mondattal indul az a hosszú interjú, amely a Népszavában jelent meg – hol máshol, Istenem...

  • 8f2e75a59bd98f0a11274cf7f4f09dc3.jpg

    Indiai titkaim

    India az európai lélek számára mindig is a távoli titokzatosságot jelentette. A misztikumot. Eljutni Indiába? Sokak vágya. Nekem megadatott. Erről szól ez a történet...

  • 683585f99b1d1bcde92580bfb3c0f9f8.jpg

    Mesebeli Afrika - A halál szeméttelepe: Dandora

    Ma a közel 5 milliós kenyai főváros, Nairobi naponta keletkező 2500 tonna háztartási és egyéb szemetéből közel 600-700 tonna egyetlen helyre (más adatok ennél jóval brutálisabb számról számolnak be, de nincs pontos szám), Afrika talán egyik legnagyobb szeméttelepére, a Dandorára kerül, miközben a maradék 2000 tona a hatóságok által is ismerten létező 38 illegális szemétlerakó egyikére kerül (ezek az egész városban megtalálhatóak).

  • 632261c7cbc951aaf6ff73dba26b7143.jpg

    Sorozat mustra XXVI.– Desperate Housewifes

    A feleségek is elköszöntek tőlünk, immáron hatodik alkalommal tették ezt. Mi meg örültünk a finálénak? Nos, nagyon nem. A nálunk még be nem mutatott részek miatt mondom, csak azok olvassanak tovább, akik már megnézték a teljes hatodik évadot.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Gazdaság (702) Egészség (50) Vetítő (30) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Életmód (1) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>