Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

június 2010

  • 159c47f39ee10908c67d4db07c517acf.jpg

    Ez történt Hollywood-ban…LXVII.

    Egy speciálisabb bejegyzést olvashattok most. Kikerüléstől függően mutathat a jövőbe, vagy emlékeztethet arra, hogy miről is maradtunk le. Szóval jön majd Iron Man 2 box office, de visszamegyünk egy kicsit az időben, és a márciusi illetve az áprilisi bevételekkel is ismerkedünk kicsit. Valamint olvashattok egy ajánlót azzal kapcsolatban, hogy májusban milyen film voltak a moziban.

  • f0e9dfdc01fc1ee2c04f214de6b3c281.jpg

    Csallóközcsütörtök, Szent Jakab-templom

    Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

  • cf626d1718e65f942292fc7add6be44b.jpg

    Bayer Zsolt: Tudatipar

    Már Isten említésénél látszott – igazából lehetett tudni előre –, hogy a tudatipar nagyágyúi, monopolistái és kartellezői minden erővel támadni fognak. Annak a bizonyos törvénynek a preambulumában az áll, hogy akik hisznek Istenben, és akik nem… A tudatipar zsoldosai ebből annyit tártak a nyilvánosság elé, hogy az új kormány kirekeszti a társadalomból az ateistákat, mert beemeli Isten nevét a törvény szövegébe.

  • 095b87b0e2acabc1d303d0e29f487f03.jpg

    Ez történt Hollywood-ban….LXVIII.

    Ismét remek filmekkel ismerkedhettek: Salt és Splice posztereket tudok nektek mutatni. Valamint Jonah Hex is tiszteletét teszi, először is nagyon sok karakteres poszteren, valamint Megan Fox-ról is lesz képünk. Itt még nem fejezzük be, hiszen a végén jön még a Charlie St. Cloud előzetes is.

  • 3fd7a14bf22cb65279181f19c927db48.jpg

    Hol ér véget a múlt?

    Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.

  • a0bcd6063c7a983874d26dc4b5f9bb6f.png

    Mesebeli Afrika - FPLC: egy új mozaikszó a palettán

    A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tevékenykedő több mint egy tucat lázadó szervezetből még a témát behatóbban tanulmányozók is csak néhányat ismernek igazán, ezért az ottani helyzet jobb megértéséhez ezzel a poszttal elkezdek egy sorozatot, amely a többnyire pár száz fős milíciák történetét, jelenlegi helyzetét, céljait és erőforrásait igyekszik bemutatni.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (312) Autómánia (61) Gazdaság (705) Kultúra (7) Belföld (10) Tereb (146) Tv fotel (65) Vetítő (30) Történelem (18) Sport (729) Egészség (50) Mondom a magamét (7546) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2788) Politika (1582) Mozi világ (440) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>